Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Elvesztettem az irányítást és...

Elvesztettem az irányítást és megbántottam, van értelme harcolni?

Figyelt kérdés
7 éves kapcsolatról van szó. Páromnak egy hete motorbalesete volt, ki van idegileg. Akik barátnak tartják magukat, meg sem keresték, én 24 órában mellette vagyok/voltam máig. Ma viszont összevesztünk. Kiborult,hogy akit eddig a legjobb és egyetlen barátjának (nem haverjának) hitt, és mindent megtett érte, most leszarja, ezt pedig rajtam töltötte le. Én is elfáradtam az állandó utazásba a kórházba, etetésbe, fürdetésbe, stb..., de ma nem bírtam, hogy ne akarjam leállítani, hogy ne engem hibáztasson. Szó szót követett,és fejéhez vágtam olyan dolgokat, amit tudom, hogy nem kellett volna, és meg is bántam rögtön, de nem tudom visszaszívni. Az egész úgy kezdődött, hogy bejelentette, hogy takarodjak el. Nem mentem, de amikor harmadszorra, akkor felálltam. Nem akartam elmenni, csak a folyosóra mentem ki, és felhívott, hogy mekkora bunkó vagyok, hogy csak úgy otthagytam. Visszamentem, de újra kezdte, hogy takarodjak. És itt odavágtam a fejéhez, hogy a kurv@ ...dal szórakozz. Ahogy elkezdtem, már tudtam, hogy nem kell, de nem tudtam visszafogni magam. Erre bejelentette, hogy vége mindennek. Semmi mentség nincs számomra, mert é vállaltam el anyja helyett az ápolást. Idős, beteg nő, nem akartam, hogy kiboruljon a fia miatt, aki a mindene. Van értelme megkeresni, vagy várjak, amíg ő keres. Utána felhívtam és bocsánatot kértem, de rögtön e is rakta a telefont. Nagyon bánt és ezen őrlődök folyamatosan.
2011. szept. 29. 21:46
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%
Ő bántott meg téged és nem fordítva.
2011. szept. 29. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

Korházban nem csodálom hogy kiborul,és meggondolatlan dolgokat mond az ember.

Párom is nemrég volt korházban,én etettem,fürdettem,ápoltam sokáig,fizikailag és szellemileg is nagyon fárasztó.

Voltak napok,amikor ő volt nagyon kiborulva,volt amikor én.

Egyébként egy mindig kedves emberke aki sosem bántana meg,akkor erre is képes volt,és én is,pedig sosem szoktam.Egyszerűen a stressz ezt is kihozta.Volt hogy elküldött,volt hogy én mentem inkább ki mert ráboritottam volna valamit ha tovább hisztizik,de kibirtuk.Amig benn volt,nyeltem nagyokat,ápoltam tovább és kész.Itthon átbeszéltük,kértünk bocsánatot,sirtunk.

Egyébként minden oké a kapcsolatunkban,ez most ilyen volt,kész,elmúlt,remélem következő 40 évben nem kell egészségügyi intézmény közelébe se menni,mert kibirhatatlan.


Menj be hozzá,most te vagy akinek erősebbnek kell lenned

2011. szept. 30. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%

"az elmúlt egy hétben egy köszönömöt nem kaptam. Nem várom el, mert alap, hogy vele vagyok."


1) nem alap, hogy ne legyen hálás neked, ne köszönje meg, amit érte teszel, akár 7 éve vagytok együtt, akár 70. Szerintem meg ez az alap.


2) ő bántott meg téged.


3) "Ha nincs kórházban, akkor is kinyalom a fenekét" - na, itt rontottad el az egészet.


4) ne alázkodj, ne kuncsorogj


5) Biztos, hogy attól borult ki a párod, hogy a legjobb barátja sem nézett fel se? (És megint itt ez a "mindent megtett érte" ) Mozdulni sem tud, egy súlyos baleset kizökkentette a mindennapokból, nem lehet tudni, mikor kerül ki a kórházból - nem lehet, hogy ezt nem tudja feldolgozni? Hogy ettől van igazán kétségbe esve? Meg attól, hogy jobb szeretné, ha egészséges lenne és neked meg nem kellene kinyalni a fenekét, hanem el tudná látni magát?


6) A kórházban biztos van pszichiáter, keresd fel, hogy segítsen a férjednek átlendülni ezen a nehéz helyzetén.

2011. szept. 30. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Ja, és hogy érted, hogy elvesztetted az irányítást?
2011. szept. 30. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim válasza:

Szia!


Egy 7 éves komoly kapcsolat nem semmi, amit érdemes egy ilyen hülyeség miatt eldobni magadtól. Problémák jönnek, mennek, meg kell oldani. Szerintem ne kapkodj el semmit. Persze tartás is kell az emberbe ilyenkor, nehéz "játék" ez, hol engedsz, hol nem.

Persze ennek csak akkor van értelme ha minden szép és jó, de ezt te látod.


Hajrá!

2012. ápr. 29. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Ez volt a próba arról, mi történik, ha komoly baj adódik. Az lett az eredmény, hogy ha a manusznak krónikus betegsége lesz, halálra fog téged szekálni. Márpedig lesz, senki se egészségesen hal meg. Nem állta ki a próbát. (Arra meg gonsolni se merek, mi történne, ha téged kéne ápolnia. Szerintem ugyanúgy leleépne a motorral, mint tőle leléptek a haverjai.)
2019. nov. 1. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!