Hogy tudnék ezen túllépni?
3,5 éve vagyunk együtt, csak a kapcsolatunk eleje felé voltak ezek a problémák, de képtelen vagyok elfelejteni őket.
Arról van szó, hogy szerintem egy lány barátnője iránt többet érzett, mint barátság, ez kb vagy fél évig is így volt. (tagadja, de tényleg így van, ennek sok jele volt)
Másrészt többször is volt olyan hogy együtt voltunk szórakozni és közben másokat bámult, miközben velem táncolt, engem ölelt...stb
a régi szerelmének (nem voltak együtt soha) olyan smst írt hogy milyen csinos volt amikor legutóbb látta (egy névnapi smsnél sztem erre nincs szükség), meg alapból amikor megismerkedtünk az első hetekben viccesen megjegyezte hogy nézzem ezt a lányt milyen szép, vele mindenképp tartani kell a kapcsolatot, mondván ki tudja mi lesz még.
Ilyesmi dolgokról van szó, amik miatt ép ésszel talán szakítanom kellett volna, így összevetve a dolgokat... bár akkor nem éreztem ilyen megalázónak, mint utólag visszagondolva rá.
De nem szakítottam, már közel sem ilyen, igazából minden jó, mondhatni tökéletes, nagyon szeretem, ő is engem, nincsenek ilyen dolgai... viszont voltak, és bárhogy is próbálom túltenni rajta magam, nem tudom elfelejteni!
Kérlek, ha bárkinek van ehhez ötlete, tanácsa, hogyan felejthetném el, vagy hogyan zárhatnám le ezt magamban, írjon!
Megkeseríti nagyon sok napomat, nem tudom 100%osan kiélvezni az együtt eltöltött időt, legyen az bármennyire is jó, mert eszembe jutnak ezek... ez szörnyű, és nem akarok mindig a múlton rágódni.
Segítsetek!
De hiszen leírtad, hogy ez csak régen volt, és már minden rendben van vele. :)
Véleményem szerint felesleges stresszelned emiatt, ugyanis vannak ilyen pasik, akik azért flörtölgetnek más lányokkal is, de mivel ez nekik semmit nem jelent, ezért nem is fogják fel ellened szóló tettnek. Ha te is szereted, akkor biztos képes leszel elfelejteni ezeket a dolgokat. Végülis, három és fél év elég hosszú idő, és ha jól működik, kár lenne véget vetni neki egy ilyen kis apróság miatt.
Ha viszont tényleg nem megy az, hogy magadtól megszabadulj ezektől a gondolatoktól, ülj le vele, kérdezz rá és beszélgess el vele ezekről a dolgokról. Mondd el, hogy hogyan érzed magad emiatt, kérdezd meg, hogy miért csinálta ezt, volt e bármi hátsó szándéka, stbstbstb.
És ne idegeskedj, tényleg.
Nálunk is van, mikor ez megy, de rugalmasan kezelem és semmi probléma nincsen. :)
Jól látod a helyzetet teljesen, tényleg túlzásba viszem, ezzel tisztában is vagyok, tudom, hogy nem normális ez így.
Köszönöm a tanácsot, igyekszem tényleg ehhez tartani magam! :)
Ahogy olvasom,ezeken a dolgokon 3,5év alatt nem tudtál túllépni.Mindig lesznek benned kételyek,és mindig eszedbe fognak jutni ezek a rossz emlékek,élmények.Gondolj arra,hogy így nem jó egy kapcsolatban benne maradni.Mi lesz ha már összeköltöztök,vagy már gyermek is lesz?Csak rosszabb hidd el.Jobb ha elengeded a múltat,ha kell akkor egy új férfi oldalán tiszta lappal kezdhetsz.Sosem késő.
Nekem is voltak mások számára pitiáner sérelmeim,rossz emlékeim,de sose tudtam rajtuk túllépni.Inkább szakítottam végül,mert a sok kétely,és ezek a dolgok miatt csak elveszett belőle a párom iránti rajongás,szeretet,és a fizikai vonzalom is.Azóta jobb már,mert szakítottam,s lezártam a kapcsolatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!