Lányok, ti mennyit beszéltek anyukátokkal, naponta?

ma 23:21-nek

23:16-os vagyok..

Miért tudod sajnálni?? Hidd el nekem hogy ha 4 gyerek így elzárkózik és ide jutnak el,annak nagyon is nyomos oka van..Ha te élted volna át amit mi akkor te is hasonlóképpen viselkednél..

Tudod végül is igaz amit mondanak,hogy ahogy viselkedsz a múltban annak az árát fogod fizetni a jövőben.Voltaképpen azt kapod amit adsz..A mi esetünk,és gondolom sok ember esetében ez bizony így van..Én nem sajnálom..Boldog ember vagyok én,és azt hiszem ki is jár a boldogság nekünk.

szerintem a 2. 23:16osnak szólt:)

amúgy kérdező biztos nem könnyű neked sem, de azt hiszem én a helyedben szeretném felvidítani édesanyámat, még ha csak rövid időre is. tudod lehet hogy neki szüksége van arra a kis panaszkodásra, és már az is segít ha valaki (te) meghallgatja/tod.

31 éves vagy, azaz elvileg felnőtt ember. Miért kéne anyukáddal naponta többször is (!) beszélgetni! Ha évente háromszor írnál neki képeslapot és félévente felhívnád, az is kiválóan elég volna. Egyébként, te, mint önálló felnőtt ember, jogosan tarthatsz arra igényt, hogy ő is felhívhat téged, csak mert érdekli, hogy vagy. Ja, csak hogy ilyenkor legalábba látszatát fenn kéne tartania neki, hogy érdekli az, hogy veled mi van...ugye? Mert valójában csak maga érdekli, a panaszai, az irigysége, a keserűsége. :(

Ha pedig csak panaszkodik és lehangol, akkor a legminimálisabbra kell a kapcsolatot fogni, mert ezek szerint te csak azért kellesz neki, hogy valakire ráborítsa a lelki szemetét, amivel nem hajlandó szembenézni. Egy jó anya nem teszi rá a gyerekére - semikor, de felnőttként sem! - a saját lelki szennyesét, hanem megbírkózik azzal maga, így vagy úgy, de megbírkózik.

Most nagyon kemény leszek és kíméletlenül őszinte. Nyugodtan lepontozhatsz, engem nem izgat, hogy ki mit pontoz, nem azért írok ide.

Döntsd el, hogy meddig szívatod magad. Meddig vágyik a lelked mélyén az a valahia kislány a soha nem volt anyia szeretetre? (vagy nem elegednő szeret pótlására) És ha eldöntötted, hogy NEM, kösz, de nem, a mamából ennyi elég is lesz, és te nem akarsz tovább így élni, akkor menj el egy pszichiáterhez vagy egy jó pszichológushoz és kezdj el szépen anyukáról leválni. (Már 5-8 évvel ezelőtt kellett volna, de még most sem késő.)

Ha erre nem vagy hajlandó, akkor anyukád még a következő húsz évben is kőkemény láthtatatlan lelki pórázon tart, hogy legyen kire kihajigálni a lelki szemetét. Nem lesz párkapcsolatod - vagy pocsék és élhetetlen, csak annyira engedélyezi anyuka, amíg megcsinálod az unokát, ha éppen arra szottyan kedve -; nem lesz jó munkád, mert egyre depressziósabb leszel a mama folyonos panaszai ugyanis nagyon sok agressziót jelenetenek, amit te nyelsz be, ez depresszióvá majd teljes cselekvésképtelenséggé és önsorsrontássá fajul.

Döntsd el, hogy mit akarsz és cselekedj úgy! Amíg még lehet!

Aha, olvastam a későbbit is. Szóval már gyereked is van.

Akkor pedig végképp szakembernél volna a helyed, mielőtt anyuka a házasságodat vagy a párkapcsolatodat gallyra vágja.

És nagyon, de nagyon komolyan mondom!

Kedves kérdező:szerintem az lenne a megoldás,amit az előttem lévő írt.Szépen szakítsd meg vele a kapcsolatot,mert ez így nem működik.Az ilyen embereket nevezik energiavámpírnak.A gyerek érdekében is kellene,mert ennek akár káros hatása is lehet ránézve a jövőben.Ha nem tudod másra bízni,kérj meg barátot vagy rokont,és ha elég idős akkor add be bölcsibe.Anyum is így csinálta,ő is egyedül nevelt minket.Tudom,hogy nem lesz könnyű és sok sikert kívánok ehhez:)

Anyukámmal a viszonyom 18 éves koromig elég rossz volt,de azóta történtek dolgok,amitől szerencsére minden rendbe jött.Most 24 vagyok,egy lakásban élünk,és ő a legjobb barátnőm.Akkor nem találkozunk,amikor délutános műszakban dolgozok,mert ő folyamatos délelőttben dolgozik.Olyankor mikor van időm,felhívom,vagy levelezünk.

Mióta elköltöztem a férjemmel, azóta beszélünk többet és azóta jól megvagyunk. Előtte folyton veszekedtünk, semmi nem volt jó, de távolabbról könnyű szeretni egymást, szokták ezt mondani.

Tehát azóta heti 1-2 alkalommal hívjuk egymást telefonon, ugyanilyen sűrűn pedig személyesen is találkozunk. És ez így jó.