Vette (csábította) már el tőled a párodat harmadik fél?
Félig-meddig igen. Igazából előtte is elég sokat veszekedtünk már - gondolom emiatt - elkezdett chat-re járni, és ott megismerkedett egy nővel, akibe belehabarodott. Itt kezdődött a bonyodalom, ugyanis velem sem akart szakítani, és a nővel is tartotta a kapcsolatot, szóval elég jól elvolt. Az a nő volt a mindene, érte mindent megtett, engem meg szinte le...t, olyan bunkó volt velem, olyan dolgokat tett, hogy már emiatt is szakítottam volna vele, de végülis rájöttem a nőre is.
Mondtam neki, hogy átengedem az új barátnőjének, legyenek boldogok, de mivel a nőci sem volt egyedülálló, ő is megszakította a kapcsolatot az exemmel. Én meg rájöttem, hogy a legjobb dolog, amit tehetett velem, az volt, hogy megcsalt, különben sosem lépek ki abból az amúgy rossz kapcsolatból, így meg megismertem egy olyan embert, akit igazán szeretek, és így ő is megismerhet valakit, akivel jobban összeillik.
Engem csábítottak el.
2,5 éve voltam a fiúval, mikor belépett az új srác az életembe. Fél évbe telt mire elcsábított a másiktól.
Azóta is együtt vagyunk, 10,5 éve és van egy fiunk is.
Igen,majdnem, mert én megbocsátottam ,a férjem pedig szakított a nővel...
Úgyhogy, félig meddig sikerült a nőnek,de végül,nem jött neki össze,nagy bánatára.
Egy kicsit bele is zakkant,annyira biztos volt a dolgában.
Végül is jót tett velünk, mert ha nincs ez a kaland, soha nem jövünk rá , hogy még szeretjük egymást,és mindent újra tudunk kezdeni...
Egyszer régen. 16 voltam, a barátom 23 és egy 40 éves nő elcsábította a pénzével és azzal, hogy hozzá költözhet, mert a srácnak nem volt hova mennie. Így lelépett, de engem hívogatott és írt neten. Aztán lekoptattam a srácot, elég durván. A mocsok k*va anyját az ilyen szemét dögnek. :)
19L
Igen. De nem kellett csábítani, ment az magától. Tudom, hogy én is hibás voltam benne.
24/n
Szerencsére nem! És biztos vagyok benne, hogy nem is lesz ilyen!
Barátnőm szüleinél viszont volt ilyen, a férjet elcsábította a feleség unokatesója. Persze a házasságnak befuccsolt, a szeretőjét nemrég jegyezte el, pedig még el sem váltak....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!