Csak én nem értem, hogy emiatt miért kell engem szidni?
Apámat kiskoromban láttam utoljára, azóta nem. Nem is emlékszem rá.
Az utóbbi időben anyukám folyamatosan azt mondja, hogy "semmi sem maradt meg bennem az ő neveléséből" és tiszta apám vagyok. Szerintem egyáltalán nem tehetek róla, hogy örököltem a viselkedését. Akkor mégis, miért kell örökké ezt hajtogatni?
válasza:Oké, így érthető, ebben az egyben igaza van. Kamaszként ne bírálgassál semmit a vallásos életből, mert nem hiszem, hogy elég ismerettel rendelkeznél hozzá. Fontos, hogyha vallásos neveltetést kaptál, akkor azt megtartsd. Ez az egy nagyon fontos, és nem olyan, mint a cipő, hogy nekem ez tetszik, neked meg az.
Lehet lepontozni, ez még attól is független. Légy szíves, ebben hallgass anyukádra, és bízz meg benne, hogy jót mond.
válasza:15:36
Nézz jobban utána, tudományosan a dolgokank, mert nem teljesen úgy van, ahogy te gondolod. A karakterünk 2 tényezőből tevődik össze: genetikai adottságok( pl a temperamentum-teljesen vele születünk, öröklődik) és a szociális közeg, amiben felnőttünk. Mindketten egyformán részt vesznek a szemelyiségünk kifejlődésében. Nincs vagy vagy. Mindkettő.
15:47-es válaszolónak: Biztos, hogy ismeretlenül nehéz igazat adni egyikünknek-másikunknak. De nem a kamaszkori "semmi sem jó így, a világ is ellenem van" típusú életet élem. Olyan múltam volt, amiben korán felnőttem, és van tapasztalatom sok téren. A vallásba menekültem, hogy egy egyházban megtaláljam azt, ami segít átvészelni több dolgot. Sok egyházról olvastam, és mindegyikben találtam olyat, amit beépítettem az életembe. Ebből következik, hogy nem vagyok tapasztalan vallási téren.
A kérdést nem arra irányulóan tettem fel, hogy mit fogadjak meg, és mit nem a neveltetésből. Arra szeretnék választ kapni, hogy miért van az, hogy hasonulnom kéne? A vallás csak egy példa volt, de sokkal több van.
Én nem tartok senkit hibásnak azért, mert olyan lettem amilyen. De akkor szerintem anyukámnak sem kellene rám erőltetni azt, ami nem én vagyok. És "véletlenül", most már önmagamat adva hasonlítok apámra is.
Tizenhárom éves koromig teljesen befolyásolható voltam, és sikerült egy másik ént csinálni nekem. De mintha egy vedlésem lett volna, azt a rám húzott személyiséget levettem, és magam vagyok.
válasza: válasza:Én is rengeteg dologban hasonlítok apukámra. Hihetetlen, hogy pont azok a tulajdonságok egyeznek, amiket nagyon utálok benne. Anyukám is szokta mondani, de nem szemrehányóan, ő tudja, hogy nem csak az én hibám. Megtanultak velem együtt élni, én is megtanultam velük és így pont jó. Ha néha ideges vagyok, ráfogjuk a hormonokra, kiabálok egyet, lenyugszom és bocsánatot kérek. Már nem veszik komolyan.
Szerintem az lenne a legjobb, hogyha - és akkor most maradjunk a te példádnál - vallás téren nem egyeznek a nézeteitek, akkor te nem neki fogod elmagyarázni, hogy miért nem jó ez, meg az ebben meg abban a vallásban. Így például elkerülhettek egy csomó konfliktust. Ha teszemazt templomba akar vinni, hát menj el vele templomba, 1 óra ide vagy oda, majd ha felnősz, és különköltözöl, akkor már azt csinálsz amit akarsz:) Attól még, hogy néha megcsinálod, amit anyukád kér, nem kell a gondolkodásmódodon is változtatni. 17L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!