Mi értelme van az életemnek? Leszek valaha boldog?

Leszögezem az elején, hogy amit leírok, az így is történt. Nem kamu belőle semmi. Kezdem azzal, hogy nem kívánt gyerekként születtem. Édesanyám alkoholista volt. Állandóan ivott, éheztem, nem foglalkozott velem.Majdnem intézetbe adott. 6 évesen apuhoz kerültem, akinek hálás vagyok,hogy felnevelt,de amint 15 éves lettem, bekeményített, és lelki terrorral tönkretette az idegeimet. Nem engedett el sehova. Nem járhattam emberek közé, emiatt nem alakult ki baráti társaságom. Gyakorlatilag a mai napig nincsenek barátaim. Visszahúzódó lettem, önbizalom hiányos, reményvesztett. Pár éve titokban pszichológushoz jártam, de nem sokat segített, bár az öngyilkosságról le tudott beszélni. Ami a párkapcsolatokat illeti: 3 komoly kapcsolatom volt eddig. Az elsővel 4 évig voltam együtt, de utolsó évben megcsalt. Megbocsátottam neki, mondtam, felejtsük el, és még ezután ő hagyott el... A második kapcsolatom a munkanélküliségről szólt, ismét éhezős időszak. De kitartottam mellette. Fizettem a felhalmozódott számláit, amennyire tudtam. Elmentem alkalmi munkákra is 2000-3000Ft/napért, csak enni tudjunk. Ő meg otthon számítógépezett. Amit "cserébe" kaptam, az ismét hűtlenség, és egész egyszerűen lelépett külföldre dolgozni. Előtte úgy volt, hogy együtt próbáljuk meg, de egy nap közölte, hogy pakoljak, mert egyedül akar kimenni... A harmadik kapcsolatommal már eljutottunk az eljegyzésig, összeköltözésig is. Pár hónapig azt hittem én vagyok/leszek a legboldogabb ember a világon, csak ahogy telt-múlt az idő, a vőlegényem inni kezdett. Illetve ÚJRA elkezdte, amiről nem is tudtam, hogy ilyen gondjai voltak. Napi szinten ivott, elég sokat. Agresszív lett, sokszor megvert, megpofozott, belém rúgott, kék-zöld-lila voltam minden héten. De nem adtam föl ezt sem olyan könnyen. Próbáltam segíteni neki, orvoshoz vinni, de ő nem akarta. Végül felbontottam az eljegyzést, és hazaköltöztem. Otthon persze folytatódott "kislány, el lehet menni itthonról" című dolog....Úgyhogy se barátaim, se párkapcsolatom, se megértő családom. Az unokatesóm is rajtam röhög, hogy minden kapcsolatom tönkremegy. A családom meg közölte, hogy utálnak (a sok balhé miatt, mert a szabadságomért próbáltam küzdeni). Rengeteg sírós-üvöltözős balhé volt otthon. Menekülnék innen is, de mindig haza kell költöznöm. Miért kapom ezt az élettől? Mikor mindigis hűséges voltam a páromhoz. Kitartottam a rosszban is mellettük. Mások már rég leléptek volna a helyemben... Miért használnak ki?? Miért nem érdekli az édesanyámat, hogy egyáltalán élek-e még? És apu mikor fogja megérteni, hogy felnőttem, és nem 10 éves vagyok? És lesz-e hűséges párom, aki megbecsül, és nem megaláz? :(

(Bocsi, hogy hosszú lett). 27L