Különbözhet valaki ennyire a családjától? Szerintetek rossz a gondolkozásom?

Lehet kicsit hosszú lesz...

Elég nagy a családunk, nagyszülők minden ágon legalább öten voltak testvérek, szüleim is hárman, ill. négyen. Nagy a családi összetartás, mindenki tartja mindenkivel a kapcsolatot. Unokatestvéreim átlagban 10-15 évvel idősebbek nálam, mindenki dolgozik. A családban mindenkinek jó, de legalább elfogadható állása van, jó cégeknél.

Nem véletlen tehát, hogy hajtanak, hogy tanuljak. Ez eddig rendben is van. Viszont a szokásos duma amit állandóan hallok: "Tanulj, hogy utána szerezz valami jó munkahelyet!"

A gondom a jó munkahellyel van. Egyszerűen nem akarok. Mindenképpen valami vállalkozásba szeretnék kezdeni, vagyis már kezdtem. És ilyenkor jön a lehurrogás, hogy nekem jó eszem van, lehetne jó munkahelyem stb. A hideg kiráz a munkahely gondolatától. Tudom, most a válság, és a munkanélküliség idején sokan örülnének neki, de én nem.

Jelenleg a kis megtakarított pénzemből piacozni járok, nem hoz sokat, sőt van amikor bukok rajta, de imádom az üzletet, az alkudozást, a jövés menést és a kockázatot. Persze nem nézik jó szemmel a dolgot, miért nem tudok én eljárni diákmunkára mint a többiek, miért kell nekem a piacon lenni.

Egyetlen egy vállalkozó van a családban, de ő nem tartja velünk a kapcsolatot olyan szorosan. (jól menő étterme van)

Ha kiállok az álláspontom mellett, és megmondom, hogy oké tanulok, de nem akarok (másnak) dolgozni, akkor jön a felháborodás... Inkább rájuk hagyom, de nagyon idegesít a dolog.

Hogy lehet ennyire különbözni a saját családomtól? Esetleg idővel változni fogok én is, és olyan leszek mint ők?