Az egyetemisták Pán Péter szindrómások?

Mellesleg én sem a szüleimtől várom a pénzt csettintésre. Amint lettek szabad napjaim felsőbb éves koromtól kezdve, mentem diákmunkázni. Ebből fizettem a kolimat meg az utazásaimat meg a havibérletem.

Tényleg van ilyen elnevezés, még az egyik gimis tanárom is használta, szóval nem csak a Napló műsorában volt róla szó. A kifejezés létezik, én sokat hallom, de az más kérdés, hogy komolyan lehet-e venni a dolgot. Mármint hogy a pszichológusok vajon tényleg számon tartanak-e ilyen dolgot. Mert vannak olyan dolgok, amik laikusok körében terjednek, mert hangzatosak, stb. De pl. van kapunyitási pánik szinonima is, és ez már egyetemi rendezvény (állásbörze) nevévé is vált, de ezt említették már pszichológiai szakfolyóiratokban is, a P.P.-t még nem hallottam. Egyébként a Pán Péter ennél többről szólt, én mondjuk nem olvastam, de nem arról van szó benne állítólag, hogy valakinek épp pályát kell választania, az életéről kell döntenie, hanem felnőtt emberekről, akik nem tudják elengedni a gyerekkort. Ezt azért mondom, mert úgy gondolom, hogy az egyetemisták körében, akiknél rendszeres kérdés a jövőjük, talán nem meglepő, hogy a téma frusztrációként lép fel. Szóval a lényeg, hogy ez nem csak a média baromsága feltétlenül, de nem is biztos, hogy komoly pszichológiai kifejezés. És hogy válaszoljak a kérdésre is: nyilván sok egyetemista fél attól, hogy mi lesz vele, és elhárítja a felelősséget, biztos nem mind.