Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Érdemes-e visszahódítani az...

Érdemes-e visszahódítani az ex-et?

Figyelt kérdés

A probléma röviden:

Volt a barátnőmmel egy kis problémánk. Azért elég régóta együtt voltunk már, és ugyan nem szünt meg a szerelem, de kicsit ellaposodott a kapcsolat, és kellett valami változás, szünet, kis pihenő, hogy érezzem én is, hogy mennyire hiányzik nekem. Igaz, szinte mindennap találkoztunk, mégis keveselte a közösen együtt töltött időt. Emellett sajnos családi problémáim adódtak ami még kevesebb közös időt eredményezett volna. Sajnos nem beszéltük meg, és így könnyes szakítás lett a vége. De még elmondta hogy úgy szakítunk hogy mindketten szeretjük egymást. Előző nap még a fülembe suttogta hogy szeret.


A következő napokban nem találkoztunk, de őrá interneten keresztül ráhajtott egy 19éves egyetemista. Nyálas szövegével levette a lábáról 1 hét alatt. Közben a lány (23 éves) még próbált kapcsolatba lépni velem, de nem értem rá sajnos. Telefonon ugyan beszéltünk 1x, de a vasárnapi találkozót se tudtam kivitelezni.

Majd megjelent a facebookon a "bonyolult kapcsolatban van" szöveg.ezen ledöbbentem, 2 nap mulva felkerestem, és

nem szégyellem de elsírtam magam.


Másnap a lány pár napra rá találkozott a másik pasival, és azóta együtt vannak. Persze azért a kb 100km távolság megvan köztük. A gyerek ráadásul külföldre ment a nyáron.

A lényeg az hogy a lány most teljesen más lett, máshogy viselkedik, mintha eddig félreismertem volna.

Hirtelen én is beleakartam menni egy kapcsolatban, ami ugyan nem jött össze, de nem is bánom.

Most egyedül vagyok, de igy 4 hónap után is egyre erősebb bennem az érzés, hogy vissza akarom kapni őt.


2011. aug. 16. 22:50
 1/6 anonim ***** válasza:

Erre sokan azt írják nem jó felmelegíteni a kapcsolatokat, de nálunk hasonló szitu volt anno barátommal, még 6 évvel ezelőtt, külön is voltunk két hónapot, ellaposodás, másik kapcsolat neki is nekem is a két hónap alatt, aztán visszahódítottam (ő azt mondja hogy a trükkjeim nélkül is jött volna :)) és már a férjem, van egy gyerekünk is, minden nagyszerű :)


Nekünk kellett ez a szünet, hogy megtudjuk, egy kapcsolat sosem könnyű, de egymás nélkül még nehezebb :) Mi megküzdöttünk a kapcsolatunkért, megtudtuk milyen ha nem vagyunk egymásnak, és úgy láttuk hogy sz.ar. Nekünk tehát happy end :)


DE: előfordulhatott, hogy a lány már abszolút nem érez semmit irántad, akkor viszont nincs mit tenni, ugyanis békülni csak akkor lehet ha van még alapja a dolognak, azaz érzelem!

2011. aug. 16. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Szóval nektek is volt egy kapcsolatotok mással, de az nem működött, mert inkább az a kapcsolatba menekülés volt?

és mit szólt az ideiglenes partner?

Mondjuk tesóméknál is ez volt, szinte ugyanez a storí mint nektek, kb.

2011. aug. 16. 23:00
 3/6 anonim ***** válasza:

Általában ellene vagyok a felmelegített kapcsolatoknak (kutyából nem lesz szalonna), de az ilyen eset szerintem más....

Egy próbát megér.

2011. aug. 17. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de aki képes pár nap múlva mással parádézni, annak enyhén szólva sose voltak mélyek az érzései irántad.
2011. aug. 17. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Első vagyok.

Így van, ahogy mondod, csak menekülés a hétköznapok elől.

Igazából a párom új barátnője nagyon kiborult, bevett egy rakás gyógyszert, kellett dokihoz vinni a koleszos társainak, én akkori ideiglenes párom meg hát szomorú volt, de mondta hogy igazából számított rá hogy ez lesz.

2011. aug. 17. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Talán igazad lehet, de nem hiszem. Elötte való buliban még mondogatta hogy szeret. És a parádézás alatt nem szexre kell gondolni, az még nagy valószinűleg nem volt, igy 4 hónap után se.

azért 4 évet nem lehet könnyen elfelejteni, szerintem, neki sem.

2011. aug. 17. 20:47

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!