Egy 5 és fél éves gyerekkel, aki még csak most megy nagycsoportba mennyire kell vele gyakoroltatni az írást?
tanítónénik! ismerősöm gyermeke most megy majd első osztályba és mikor mondta hogy laptopon fognak tanulni ezt hittem fejre állok.
mi ez az új hülyeség? vagy csak ez nálunk lesz majd divat, igaz itt is csak az egyik iskolában.
Nem lehet hogy laptop helyet kivetítőt vagy projektort mondtak. Vagyis tanító néninek van laptopja és kivetít képeket, ábrákat, mint nekünk régen csak akkor írásvetítővel operáltak a tanárok :) Nem hiszem, hogy egy elsős CSAK laptopon tanul majd, de lehet az is hogy az informatika teremben vannak laptopok asztali gép helyet.
A kérdésre válaszolva, én nem tudtam se olvasni, se írni, se szorozni mikor suliba mentem de az osztály legjobbjai között voltam 8 éven át. Szóval mindegy hogy tud-e előtte írni a gyerek vagy sem. Férjem tudott írni és olvasni is mikor suliba került és végig közepes tanuló volt.
Minket anno kifejezetten kértek, hogy a gyereket ne tanítgassuk otthon fusiban, mert csak ártunk vele.
Van olyan betű, amit ők másképp tanultak, mint mi. A gyerekek többsége csak unatkozni és ebből adódóan rosszalkodni fog, ha azt már tudja, amit tanítanak.
Most lesz másodikos, és az év végére minden gyerek jól írt és olvasott.
A kicsit gyengébb tanulók is majdnem teljesen folyékonyan olvasnak.
Fűzzetek gyöngyöt, tépkedjetek papírt,, gyurmázzatok, stb. Ezek nagyon jók és hasznosak.
Ami az iskoláskor előtti írást, olvasást illeti, több, mint 30 év tapasztalata alapján az én volt tanítványaim 1 kivételével (évente osztályonként 5-6 gyerek tudott olvasni, írni) mind főiskolát-egyetemet végzett. Saját gyerekeim szintén egyetemet végeztek. Soha nem láttam ennek hátrányát. Az már nagy szegénységi bizonyítvány a tanítónak, ha egy gyerek unatkozik. Alap, hogy differenciálunk az órán, az írni-olvasni tudó gyerekek más feladatot kapnak, (szövegértés, másolás, szavak kiegészítése, mondatok alkotása, stb.) Kétségtelen, hogy végig előnyben lesznek. Visszahúzni nem szabad őket, minden gyerek haladjon a saját tempójában
A legtöbb tanító épp ezért nem szereti, mert kicsit több munkával, előkészítéssel jár egy jól differenciált óra megtartása, nem lehet 20 évre megírni az óravázlatot, csak rutinból tanítani, hanem óráról órára készülni kell. Egy lelkiismeretes, a munkáját és a gyerekeket szerető pedagógusnek ez nem okoz gondot.
A kézcsontjai nincsenek még rendesen kifejlődve, ne erőltesd, csak kárt okozol vele.
Egyébként meg azért van az iskola, hogy ott megtanulja.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!