10 éve vagyunk együtt a párommal, de még az esküvő szóba sem került, ti boldogok lennétek esküvő nélkül is? Persze jól elvagyunk igy is, de néha titkon azért vágyok egy esküvőre.

Én másodszor is vágytam rá. Véleményem szerint hangsúlyosabb, komolyabb dolog a házasságkötés, mint a házastársi kapcsolat. Nem igaz, hogy "csak egy papír". Azaz nem mindenkinél ez a helyzet! Van, aki így fejezi ki az elkötelezettségét, komoly elhatározását együttélésre, arra, hogy felvállalja -még a házasodás hercehurcáját is végigvíve - a másikat. Nekem a sima együttélésben olyan érzéseim voltak, hogy igaz, szeretjük egymást, de ha valami nem tetszik, már tovább is álltam, nem kell kínlódni a válóperrel.

Négy évig én is élettársi kapcsolatban éltem a párommal, és az elején a fentiek miatt rendre célozgattam a házasságkötésre. Aztán beláttam, hogyha ő nem akarja, akkor nem is tehetnék rosszabbat, mint finom kényszerrel beleerőszakolni a házasságba. Ezért elhagytam a célozgatást, letettem a dologról. (De nem ideaizáltam a helyzetet: "nem a papír számít...") És láss csodát, pár hónap múlva megkérte a kezem, szervezte az esküvőt, most már két éve férj és feleség vagyunk.

szia

mi lassan 7 éve vagyunk együtt, bár nálunk többször szóba jött már, beszélgetünk róla, meg néha megkérdezi, mit mondanék, ha.. de komolyan még nem tette fel a kérdést.

Érdekes, mert akarja, hogy én akarjak az ő felesége lenni, bántaná ha nemet mondanék, de előrelépés mégsem történt, úgy érzem a férfinek kell, hogy na most komolyan kérdi...

Én értelek, igen nem változik semmi, és úgy a jó, ha ugyanolya jó marad, de igen is néha utálom, hogy ennyi idő után is csak úgy beszél rólam, hogy a barátnője... aki aztán lehetne az 5. szomszéd asszony is, egy barátnő... utálom azt írni, hogy élettárs, nem tetszik a kifejezés, hivatalosan ezt kell használni, amikor lehet én páromat használom.

Nálunk, azért jó érzés, hogy beszél róla, hogy úgy érzem annyira nem zárkózik el a dologtól, de tartok attól ha én nem erősködöm egyszer, amit nem akarok, akkor inkább nem lesz házasság, de akkor szomorú leszek, mert úgy fogom érezni, hogy ő annyira nem gondolja komolyan velem, hogy merje felvállalni, a kapcsolat eme legmagasabb szintjére (hisz örökké szeretet, és bizalom, jóban-rosszban) emelje a mi kapcsolatunkat is. Így viszont akármikor azt mondhatja nem kellesz többé...

Én így tudnám megfogalmazni.

Ha tényleg még csak szóba sem jött a dolog, szerintem szóba hozhatod Te is, hogy egyáltalán tudd, hogy vélekedik és ne várd örökké a pillanatot és lehet megérted őt, hogy eddig vagy amúgy mért nem, és úgy mégis csak jobb. Én így vagyok vele... azért jó tudni, hogy szeret, csak ő úgy gondolja, hogy...

mi 7éve vagyunk együtt,3éve élünk együtt.igaz,én még csak 21,ő 25 éves.de igen,minden lány vágyik rá.és olyan rossz,amikor már rengeteg ismerősöd összeházasodik,szép esküvőjük van,meg minden.akkor valamilyen szinten irigy vagyok.

És ha felhozod a párodnak ő mit mondd erről?

utolsó vagyok

igen ma már el is lehet válni... szóval kérdés ki mennyire gondolja komolyan a fogadalmat

De hát persze,soha nem lehet tudni mi lesz x év múlva, lehet úgy alakul válás lesz, na de ne így induljunk már neki..

hanem hogy igen is a pár kinyilatkoztatja, hogy ő neki az a szándéka, hogy örökké együtt!

és azért 10 év után már tudja az ember, hogy mennyire műkdödik a dolog, ha mindenki előtt megfogadják a dolgot, attól nem válhat rosszábbá, az csak a két emberen múlik, utána is igen is ugyanúgy figyelni kell egymásra, néha meghódítani... de csak rajtunk múlik, hogy tényleg mennyira akarjuk!

És én ilyenkor arra gondolok, mért van az, hogy mások 1-2 év után már esküvőt szerveznek, mi a fenétől olyan baromi biztosak, hisz alig éltek meg dolgokat... még a rózsaszín köd is bőven ott van.