22 éves vagyok, és még nem volt kapcsolatom. A családom szerint valami bajom van, közben meg válogatós voltam. Megmondjam ezt nekik?
Nem mondom, hogy sorban álltak a pasik a kegyeimért, összesen 2 olyan srác volt aki bepróbálkozott nálam nyíltan, és 2 olyan aki mondhatjuk, hogy bepróbálkozott, de egyik sem tetszett...(Tudom tudom ne válogassak, így nem is csoda)
Nem járok bulizni, nem járok szinte sehova, barátaim nincsenek, így nem is csoda, hogy nem alakul semmi. A rokonok már szinte azon tanakodnak, hogy tuti valami bajom van, de ha akartam volna akkor lehetett volna már kapcsolatom, de nem akartam...Illetve akit akartam volna annak nem kellettem. Érdemes ezt elmondanom nekik ha piszkálnak?
Úristen, ekkora orbitális baromságot, hogy valakivel baj van, csak mert nem volt párkapcsolata 22 éves koráig? Na és? Nyilván nem úgy alakult. Semmiről nem vagy lemaradva, hova bánatba kéne sietni? Csak azért kellene belemenni egy akár rossz kapcsolatba is, mert mások megmondják, hogy az a frankó, ha valakinek 22 éves korában már legalább jeggyűrűje van? Ugyanmár!
Az meg, hogy eddig nem hozott az élet olyat, aki meg tud téged fogni, az még nem válogatósság. Szép is lenne, ha az emberek szerelem nélkül mennének bele egy kapcsolatba, csak, hogy legyen.
"Várt lány várat nyer". Ezt is szokták mondnai, csak úgy látszik, valamiért a te rokonaid ezt nem ismerik.
Egyrészt KIZÁRÓLAG a te dolgod, hogy mikor, kivel randizol (én is 22 voltam, amikor összejöttem az elsővel), másrészt az is, hogy kit válogatsz magadnak.
Komolyan nem értem ezt a sok h..lye szülőt: az egyik cirka lek--vázza a lányát, mert az váltogatja a pasijait, a másik pedig orvoshoz cipelné azt, aki kivár és válogat.
Ez a magad dolga! ha soha nem jönnél össze senkivel, akkor sem lenne senkinek ebbe semmi beleszólása. Nem kötelező együttélni senkivel, nem kötelező férjhez menni, gyereket szülni. Minden ember más és más ember. A rokonoknak pedig nem kell magyarázkodni - egyeszerűen le kell állítani ezt a témát, minden alkalommal. Talán élcelődjenek valami (és valaki) máson.
"Én szeretek választani, vagy el sem tudom képzelni, hogy olyannal jöjjek össze aki nem fog meg elsőre."
"Most ez olyan dolog, hogy nekem is tetszett már csúnya pasi, de ő csak azután tetszett, hogy megismertem és megtudtam milyen jó ember. És a mai napig elfogadnám még úgy is hogy nem jóképű. Mert nekem nem is az számít hogy jóképű legyen, hanem legyen benne valami olyan ami vonz. Ha nem érzem a vonzalmat akkor nem érdekel.."
Ne haragudj, hogy megkérdezem, de most akkor azért nem jöttél össze a csúnya pasival, mert nem fogott meg elsőre, hanem csak később, mikor megismerted? Vagy hogyan van ez most? Meg azt írod, hogy a mai napig elfogadnád, még úgy is, hogy nem jóképű. Akkor miért is nincsen barátod?
Tényleg nem tolakodásnak szánom, csak ha már elolvastam akkor érdekel :)"
Na igen ez tényleg ellentmondás, igazad van. Összesen ő volt az egyetlen aki elsőre nem érdekelt sokáig. Ő egy évfolyamtársam volt a suliban. 3 évig ismertem látásból, és mindig csodálkoztam rajta hogy egy ennyire nem jóképű fiúnak hogyan lehetnek viszonylag szép barátnői. Aztán egyszer össze lettünk rakva a suliban egy szakkörre, és sokszor egymás mellé keveredtünk, néha együtt mentünk haza, és azt vettem észre hogy már nem is azt figyelem, hogy hogyan néz ki, hanem hogy Úristen milyen jó a humora, milyen kedves, mennyire érdeklődő stb. Mindig kérdezősködött, hogy mi van velem, volt hogy szóvá tette ha új képet raktam fel a netre hogy milyen jó stb. Én akkor kicsit belelestem, de ennyiben is maradt a dolog.
De ő kicsit más, mert őt "muszájból" ismertem meg. Lehet ha csak leszólít valahol akkor tovább megyek. (Jaaajjj most ezek után majd egy felszínes kis p***ának fogok tűnni, aki bár nem kell senkinek, de mégis igényei vannak, pont mint az egyik válaszoló írta :S És tényleg...Most hogy így gondolkozom lehet az igényekből lejjebb kell adnom)
Örülök neki, hogy legalább elgondolkoztál rajta :) Már megérte felkelni ma... :)
Amúgy meg neked is, meg a többieknek is mondom, hogy adjatok egy kis időt a pasit megismerni, mert első pillantásra várjátok a tökéleteset. Ez azért tényleg belátható, hogy elég kevés esélye van, aki mindenben tökéletes lesz, valami hibát mindenkiben lehet találni...
Látod, te is, hogy jobban megismerted, rájöttél, hogy más értékek is vannak, ezért próbálj meg minnél több emberrel megismerkedni, és tényleg ezt a hülyeséget elfelejteni.
Hej, minden jót neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!