Mit tegyek? Minden bátorságom elment!

Szerettem volna elkezdeni valamit sportolni, mert sosem sportoltam, még gyerekkoromban sem. Egyedül 7 évvel ezelőtt próbálkoztam meg az úszással, és elég szépen haladtam. Uszodába jártam, hosszakat úsztam, igaz, nem sokat.

Anyu viszont félt, és ezért nem merek már semmit se. Nemrég úgy engedett el az uszodába, hogy meg ne fulladj! Vigyázz, mert mély a víz! Mondtam neki, hogy tudom, már úsztam 7 éve. Csak csóválta a fejét, hogy jól van, majd meglátom, ha majd belefulladok. Erre mi történt az uszodában? Nem mertem hosszt úszni, csak a kötél mellett bohóckodtam, amit alig mertem elengedni. Én, aki anno annyit úszkáltam! Szégyenszemre remegve hazajöttem, mert nem láttam rá esélyt, hogy lesz aznap még bátorságom úszni.

Oké, akkor legyen földi sport. Elő akartam venni a biciklit, anyu rögtön megjegyezte, hogy majd meglátom, hogy el fog ütni az autó. Mondom, hogy csak az utcánkban, ahol gyér a forgalom, na persze, de az az egy autó is elüthet, ami véletlenül erre jár. Felültem a biciklire, de egy kör után jöttem haza, mert rettegtem, hogy mikor jön autó, én meg aláeshetek, ha véletlenül valami buckára mennék.

Valaha motorozni is szerettem volna, éreztem magamban a képességet, de azt meg határozottan megtiltotta, még a családot is bevetette, hogy sürgősen beszéljenek le erről a hülyeségről. Azóta csak messziről nézem a motoros bandákat.

Futni akartam, arra azt mondta, hogy úgysem bírod, én ismerlek. Szerencsére arról még nem tettem le, majd meglátjuk, azzal mi lesz.

Csak a tornára mondta eddig, hogy talán arra jó lennék. Csak ő meg tudta csinálni annak idején a hátrahidat, meg a spárgát, én meg fiatal létemre nem tudom, és mondja is, hogy ő fiatalkorában sokkal ügyesebb volt ám, mint én.

Ha együtt megyünk valahova, nézi, hogy el ne essek. Volt, hogy már ezért botlottam meg, persze sose mostam le magamról, hogy nem én vagyok ügyetlen.

Sokszor éreztem úgy, hogy kimegy az erő kezemből-lábamból, és egy élettelen rongybaba vagyok, aki csak összecsuklik, csámpázik.

Így leírva olyan, mintha tényleg egy balf@sz lennék, pedig amikor egyedül voltam, futottam, gyalogoltam kilométereket, és tudtam vigyázni magamra, magabiztos voltam. Most hogy megint itthon lakom, mintha visszamentem volna ötévesbe. Nem tudom, hogyan bátorítsam magam újra, a mondogatás, az egyedül elért sikerek felidézése nem segít.

25 éves lány