Mit tehetnék? Már nem önmaga! Nem tudom ezt elfogadni!
A szüleim, hosszú idő után külön mentek, mert apám talált magának egy fiatal kis csaj akivel elköltözött.
Megcsalta anyukámat és összeköltözött a barátnőjével.
Én ezt nem tudom elfogadni és folyton próbálom rossz színben feltüntetni a csaját előtte.
Az a gondom, hogy mindig le vagyok szidva, ha csak rosszat mondok rá. Ma pl. azt mondtam apának, hogy én jobban szeretem őt, mint a barátnője, erre teljesen felidegesítette magát és azt mondta hogy ilyet ne mondjak meg hagyjuk ezt a témát! Már majdnem kiabált velem! Mondta hogy ne idegesítsem fel ilyennel!
Pedig csak azt mondtam hogy jobban én szeretem jobban!
Nem érte, annyira megváltozott, mostmár csak akkor jön látogatni ha a barátnője dolgozik amúgy meg felénk se néz.
Mit tegyek? Pedig eddig nagyon jó apa volt.
Szerintetek ezen ki lehet borulni hogy ezt mondtam ? Én nem látok ebben semmi rosszat csak az igazságot mondtam neki!
Ez most történt, azóta csak sírok emiatt!
14/L
Mit tehetnék?
A férjemnek is van egy lánya. Egyszer egy közös út után négyszemközt mondta a lánya neki, hogy örül, hogy végre boldognak látja. A férjemmel napokig madarat lehetett fogatni, hogy a lánya elfogad és örül az apja boldogságának.
De pl a kapcsolatunk elején (pedig válás után ismerkedtünk meg) nagyon hosszú ideig nem mert bemutatni az akkor kb ennyi idős lányának, mert félt a reakciójától. Amikor a lánya nem gördített akadályt elé (azóta is kellemes meglepetésként tartom számon, hogy mennyire éretten és kedvesen viszonyult hozzám), hatalmas kő esett le a szívéről.
Sőt, ezek után is volt olyan, hogy nekem begörcsölt a vesém és SOS kórházba kellett vinni, a férjem meg félve mondta le a közös mozit a lányával. Ott is a lánya volt nagyon kedves, mondta, hogy ne hülyéskedjen, az orvos most fontosabb, mint a mozi, vigyen csak be engem a kórházba, majd elmennek máskor.
Egy apa szemszögéből így néz ki a dolog és igenis tud kínlódni a partner és a gyerek között, pláne ha az egyik fúrja a másikat.
Köszi a normális válaszokat!
Utolsó! Nálatok szerintem azért volt ilyen a helyzet, mert ők már elváltak mikor te bekerültél a képbe. Nálunk nem, nálatok nem látszódhatott úgy hogy egy 3. elvette a gyerek apját, hanem normálisan elváltak és végre újra boldog az apa.
Ha ilyen helyzetben lennék, akkor szerintem én is el bírnám fogadni. De itt a "gonosz" a csábító 3.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!