Egy anyának "muszáj" jóba lennie a gyerekével?

Kedves kérdező.

Nálam is pont ez a helyzet annyi eltéréssel,hogy nálunk sosem volt "szoros" kapcsolat. Nem sokat tudott rólam sosem,igaz ritkán is kérdezett.Most hogy már felnőttem ( 33 év ) és van családom most jöttem rá,hogy igazából mindig a saját nyomorával foglalkozott és velem nem annyira. Ez most is így van de már túl léptem rajta.

1.nem muszály,de egy anya úgy ahogy van a gyerek úgy szereti

2.csak tudom érzem hogy anyám nem csak "muszály"miatt szeret

3.Nem azérért adtál(adott)életet neki mert egész életében kínozni akarod(akarja)őt

4.A gyerek "Boldog"ha nincs harag közte és anyja között.

5.Ha lány,akkor szereti az anyjával megbeszéli a TiTkOs dolokat!!!!

Szerintem béküljetek ki!!!!

3 generáción keresztül látom jelenleg ezt a helyzetet a saját életemben.

Én vagyok középen.

A huszonéves fiam értékrendje, életfelfogása teljesen más, mint az enyém. Sajnos (remélem csak pillanatnyilag) eltávolodtunk egymástól, mert az Ő értékrendje, erkölcsi, morális beállítottsága gyökeresen eltér az enyémtől. Hiába tartom magam mindenre nyitott, érdeklődő, tájékozott embernek, nyilván nekem is megvannak a saját korlátaim. Nem tolerálok mindent, amit a mai világ kitermelt és nem fogadom el, ha valaki azonosul olyan felfogással, ami számomra elfogadhatatlan.

A 70 év körüli szüleimmel az a helyzet, hogy többnyire fel sem fogják, mi történik a világban. Beszűkült a gondolkodásuk, az életvitelük. Ők nagyon egyszerű, tanulatlan emberek, akik csak egy bizonyos szemszögből látják a világot. Nem próbálom velük megosztani a gondjaimat, a gondolataimat, mert nem igazán képesek felfogni azokat a változásokat, amit az elmúlt 20-30 év hozott.

Viszont ha a szeretetről, gondoskodásról, feltétel nélküli segítségnyújtásról van szó, mindentől függetlenül mindnyájan azonnal ugrunk, ha valakinek arra van szüksége.

Számomra ezt jelenti a CSALÁD...