Egy anyának "muszáj" jóba lennie a gyerekével?

Én úgy gondolom addig amíg kiskorú a gyerek jó ha megvan az összhang a gyerekkel. utána ha nem akarja a gyerek h jóba legyenek nem muszáj jópofizni 1ikőjüknek sem.

aki nincs 1 véleményen velem azt megkérem ne pontozgasson le emiatt.

Valaha én sem tudtam volna elképzelni, hogy bekövetkezik majd, hogy a saját gyerekemmel nem leszünk egy hullámhosszon, de sajnos ez lett. Hiába gondolom magamról, hogy empatikus, széles látókörű szülő vagyok, úgy tűnik, ez mind nem elég ahhoz, hogy tolerálni tudjam egy kissé anarchikus, céltalan fiatal férfi életvitelét. Úgy látszik, ez nálunk családi hagyomány. A szüleimmel nekem sem volt sosem baráti a viszonyom, mert totál más világban éltek. Túl konzervatív, merev volt mindkettő. Olyan szabályokat, korlátokat akartak bevezetni az életembe, amit kb a középkorban tudtak volna értelmezni, ezért rákényszerítettek, hogy kamasz koromtól fogva hazudjak. Úgy képzelték, egy 22 éves nőnek szűzen illik férjhez menni és ha már van párkapcsolata, akkor férjez illik menni és nem továbbtanulni. Na persze.... Lediplomáztam, de folyamatosan ködösítenem, hazudnom kellett a nemi életemről, pedig nem voltam az a kicsapongó típus. Akivel akkor összejöttem, 25 évig együtt is maradtunk.

Már akkor elterveztem, én másmilyen szülő leszek. Azt gondoltam, ha kellően tájékozott, modern felfogású leszek, ha folyamatosan megpróbálok a korral haladni, elkerülhetem majd a saját gyerekemnél, hogy eltávolodjon tőlem és ne adj' isten hazudjon. Tévedtem.

Úgy tűnik, minden kor kitermeli magának a saját korlátait, amit már mi szülők nem tudunk tolerálni. Nekem pl nem sikerült elfogadnom, hogy beköltözzön a fiam barátnője az otthonunkba, amíg nem önellátóak és azt sem voltam hajlandó eltűrni, hogy füvezzenek a barátokkal a lakásomban. Mi lett ebből? Eleinte sok-sok hazudozás, majd külön költözés.

Van erre jó megoldás? Tényleg nem tudom.

Hát igen, utolsó, mert ami Neked szabadság (lett volna), az a fiadnak szerencsére alap, és nem tudja értékelni, de ez valahol érthető, mert pl. hogyan értékeljem azt, hogy az anyám elfogadja, hogy nemi élet éljek, ha nem tudom, milyen az, amikor valakinek titkolóznia kellett erről.

De nem értem, ha úgyis tudomásul vetted, hogy szexelnek, miért nem engedted oda a csajt. A füvezést megértem, hogy nem engedted, de onnan is lehet nézni, hogy egy házban még mindig biztonságosabb, mintha utcán elkapja a rendőr. Én gyűlölök mindenféle drogot, ha már buli, nekem a mértékletes (!) alkoholfogyasztás jön be, de ha a gyerekemről megtudom, hogy tép, bármi másban benne lennék, mint hogy utcán tegye. (Más drogról szó sem lehet, a fű talán még belefér, magában, ha nem iszik rá valaki, ártalmatlan.)

De ez az eset jól példázza, hogy a "szabadság" és a "korlátozottság" fogalma minden generációnak mást jelent. Ettől függetlenül én fontosnak tartom, hogy a gyerek és a szülő megpróbálják elfogadni egymás értékrendjét. Anyukámnak se sikerült mindig az enyémet, bár én nem hiszem, hogy jól reprezentálom a generációmat, szélsőségesebb vagyok. De alapvetően jó a kapcsolatunk. A kérdező kijelentése, hogy messziről elkerülné, elég súlyosnak hat, de így akartad érzékeltetni, hogy semmi közös nincs bennetek? Az önmagában nem baj, az a kérdés, mennyire tudtok egymés felé nyitni, és kommunikálni. 2 teljesen különböző ember is ki tud jönni, ha akar.

Csak a szülő ne legyen begyöpösödött, a gyerek meg ne nézze már le a szülőjét, mert konformistább, régimódibb, stb. mint ő. Szerintem ennyi lenne a lényeg.