Egy nemi erőszakból született gyereket hogyan lehet szeretni?

Szia! Nagyon sajnálom, ami veled történt, szívből kívánok neked így ismeretlenül is sok erőt, és kitartást. Én biztos vagyok benne, hogy lehet szeretni a gyereket, DE!

A helyedben az első dolgom lenne elvetetni:/ az valóban ajándék, ha valakinek lehet gyermeke, de nem mindegy kitől, hogyan, és hogy akarta-e. Te nyilvánvalóan nem akartad, és a picinek sem lenne jó, ha egy nap megtudná, hogy az édesanyja egy erőszakból lett állapotos, és mégis kihordta, minden napot úgy leélve, hogy emlékezteti a gyermeke az erőszakra. Én nem tudnék a gyermek helyében úgy élni.

Nem biztatlak az abortuszra, de szerintem át kellene gondolnod. És ha az hozzátársul, hogy még csak 20 éves vagy... És ha örökbe adnád?:/ Az sem lenne jobb. Gondold csak el, a szüléssel meggyötörted a tested, élet keletkezett a veled történt borzalomból, és mégsincs a kezedben semmi, de semmi.

Pszichológust javaslok neked, sok kitartást, és ezernyi boldogságot az életben, hogy valamelyest mégiscsak jó irányba billenhessen az életed, kedves.

37/N

Szia!

Hogy érzed Magad azóta? Jobban vagy egy kicsit? Hogy döntöttél? Én a másik kérdésednél válaszoltam Neked nem itt csak láttam a bemásolt linkedet.

Jajjj istenem:(( nagyon sajnálom, ami történt, és bár abortuszellenes vagyok, most mégis úgy érzem, így neked is könnyebb lesz... jobbulást!:(

37/N

Szerintem is jól döntöttél.Jobbulást kívánok neked(fizikailag)és azt,hogy lelkileg is tudd feldolgozni a történteket.

És még azt,hogy találd meg a párod az életben,akivel majd lehet közös gyereketek.

Kedves Kérdező,

bár hiszek abban, hogy minden élet valahol érték, azt hiszem semmi baj a döntéseddel. Már az felelősségérzetre vall, hogy egyáltalán gondolkodtál a kérdésen, mi legyen. Hasonló szituációban ezt nem sokan tennék meg. A baj az, hogy ha megtartod, később minden nehezebb szituációban előjött volna ez, nagyon sokszor bűnbak lett volna akkor is, ha nem mondod neki de érzed (sajnos ez átmegy szavak nélkül is), ráháríthattad volna jó eséllyel minden negatívumért a felelősséget, nagyon jó eséllyel lett volna belőle egy sérült ember.

Az én volt párom egy nagyon intelligens, de szintén lelkileg erősen sérült ember, afféle "széthasadt" énű, aki egyszer kisfiúsan kedves, máskor ijesztően kegyetlen. Sokáig tartott, míg eljutottam odáig, hogy csak az a megoldás, ha kizárom az életemből, hittem hogy lehet változtatni, ha az ember emberként bánik vele. Nem lehetett, az én életem ment majdnem teljesen tönkre.

Nem értettem az okot, mitől lett ilyen. Sok évvel később derült ki, hogy ő is valahol az "erőszak gyermeke", az anyukája a felszabadítás után született 9 hónappal 1946-ban, ezt tudták, csak soha nem beszéltek róla, mert szégyen volt. De él ez valahol mélyen, és mintha kitörölhetetlenül nyomot hagyna utána, generációkon át. Lehet persze más ok is, én nem leltem. :-(

Szóval a kicsi tényleg nem volt hibás semmiért, de a körülményeket te és ő is hordozta volna magában, hidd el.