Hogyan viszonyulnak az emberek egy pszichológushoz?

Egyszer elég nagy trauma ért,és úgy gondoltam segíthet.Nem tartottam tőle,sőt reménykedtem,hogy jobb lesz tőle.Mikor kijöttem azt mondtam,hogy soha többet.Biztosan csak én fogtam ki rossz szakembert,de még rosszabbul éreztem magam,mint mikor beléptem a rendelőbe.

Hát nekem egész friss élményeim vannak, ugyanis ezen a héten voltam először. Nagyon féltem,izgultam, ideges voltam, mert én még a barátaimnak sem mondom el úgy mindent magamról, és akkor miért pont egy idegen embernek mondanám el?! Aztán mikor bementem hozzá, annyira lenyugodtam, kérdezgetett én meg ŐSZINTÉN válaszoltam mindenre. Nem is volt annyira rossz mint amilyennek gondoltam

Hát én a saját véleményemet tudom csak biztosra mondani neked. Többször akartak pszichológushoz küldeni, a miértjét most hagyjuk, de eleinte akikhez küldtek, nem volt értelme foglalkozni velem, mert "bunkó" voltam, úgy viselkedtem velük mintha az ellenségeim lennének, és nem mondtam el semmit amit hallani akartak volna vagy amit kellett volna. Egy idő után már hiába ajánlottak pszichológust, a szüleim is megmondták hogy felesleges próbálkozni mert vagy nem mondok semmit vagy nem is megyek el, rákényszeríteni meg szintén felesleges, apámék jól tudják már hogy nem menne ha megkínoznának se. Mindig úgy gondoltam, és talán emiatt volt az egész, hogy a pszichológusnak ez csak a munkája, hiába öntöm ki a szívem, lelkem, májam, epém neki, attól még nem fog érteni semmit, nem tud együtt érezni velem mert nem tudja mit érzek pontosan, nem tudja átvenni azt az érzést ami bennem van, bárhogy fejtem ki neki, ezt tanulta, biztos minden hasonló helyzetű embernek ugyanazt a tanácsot mondja és ennyi, megvan oldva. Csak munka semmi érzelem, semmi együttérzés, mert nem lenne miért. Ha egy régi lelki társam lenne akkor talán azt tudnám mondani hogy oké megért. De feleslegesen nem magyarázom senkinek a gondjaim bajaim mert miért? Mostmár attól se lesz jobb ha kiöntöm valakinek mert úgyse érti meg, pedig nekem pont ez kéne. Csak nincs kinek. 18/l

Baratnom pszichologus. Nem masmilyen mint barki mas. Oszinte es segitokesz. Privat eleteben meg sem mondana senki, hogy mi a foglalkozasa. Annak ellenere hogy pszichologus, O is szenved agyilag. Egyetlen gyereke autista, nagyon bantja, kutatja, hogy mit csinalt rosszul, habar tudja, erti, hogy nem ettol fugg. Nagyon sokat vesszodott, hogy merjen e meg egyszer szulni. Vegul is ugy dontottt, hogy igen. Imadkozik, remenykedik, hogy masodik baba egeszseges lesz. Ha igen, stem cell operalast akar a nagyobbiknak. Egyszeru no, mindig lehet ra szamitani.

En sok pszichologiat hallgattam az egyetemen, de nem vagyok pszichologus, csak eleg sokat ismerek. Egyik sem normalis. Biztos, hogy van par kivetel, de meg nem talalkoztam veluk. Ugy veszem eszre, hogy a pszichologusnak nagyobb szuksege van segitsegre, mint a legtobb paciensnek...en is volt, mikor hittem ebben, el is mentem pszichologushoz es semmit sem segitett, csak rosszabb lett. Nem tudom, hogy a pszichologusok miert olyan undokok. Biztos, hogy van kivetel, de ahogy mondtam, en meg nem talalkoztam a pici kivetellel.