Nem furcsálljátok az olyan embereket akik már betöltötték a 20. életévüket és még soha nem volt párjuk?

Én 20 éves lány vagyok, és még nem volt "komoly" kapcsolatom. Igazából jól érzem magam egyedül is, bár néha hiányzik valaki. Ó, csókon már rég túl vagyok flörtölni is jó dolog, nem vagyok csúnya sem.

Az is igaz, hogy elég rossz az anyagi helyzetünk, ide nem is akarnék elhívni senkit, a szobám egy kis lyuk kb, meg nem is nagyon van privát szférám és szégyellem ezt így, tehát emiatt sem. :(

De őszintén szólva, én nem akarom még lekötni magam amúgy sem. Az örök szerelmes mese meg a valóságban nem igazán létezik... Idő kérdése és elmúlik.

Úgyhogy ezen az alapon nem is kell 20-23 évesen megtalálni az "igazit", hanem ilyenkor élményeket és célokat kell elérni, amit megtehet még, amíg lehet. Én pl most majd tanulok, 2 év múlva külföldre megyek. Mert most még megtehetem szabadon, házasságban, gyerekkel már nehezen lehet mozdulni. Plusz nem fogok 35-40 évesen rájönni, hogy kiégett valami, unom az életem és nem tehettem meg amiket szerettem volna. Meg én amiket akarok, nem fogok maradékokkal élni. Jobb a későbbi megállapodás, mint a korai. De mondom, nem is vagyok az, aki betegesen tartozni akar valakihez.

Aztán aki ilyen, az lehet furcsállja, de őszintén szólva cseppet sem érdekel.

én inkább azt tartom furcsának, aki másokkal foglalkozni, hogy ennek miért nincs még párja.

Nem feltétlenül ronda, vagy beteg az illető.

talán csak a neki tetsző, normális emberkék mind foglaltak, a mentálisan nem teljesen ép/ronda/hűtlen személyekkel meg nem akar leállni.

adódhat abból is a probléma, hogy félénk, nem jár nagyon társaságba.

ettől még lehet az illető értékes ember.

szerintem az idő elmúltával nehezebb annak, aki nem mer lépni, egyre több lesz benne a gátlás.

de ebben semmi "fura" nincs.

inkább várjon egy kölcsönös szerelembe, mint észnélkül beleugorjon valaki karjába, csak mert neki Pár kell.

én ezt csináltam, volt vagy 20 pasim, aztán mi lett?

20 évesen már ki vagyok égve.

Én pl ilyen vagyok. 22 éves leszek lassan, és még semmi sem volt.

Hogy miért? Kezdem azzal, hogy a múltamban nagyon sok olyan dolog történt ami miatt befelé forduló lettem (szülők hirtelen halála 13 éves koromban) iskolai alázások stb. Emiatt így visszagondolva egy darabig kissé depressziós lettem, és ez a mai napig kihat az életemre. Visszahúzódó, félénk lettem.

Aztán szerelmes lettem egy idiótába 16 évesen, aki csak hülyített kb 19 éves koromig. Annyira oda voltam érte, hogy senki másra még csak rá sem néztem. Aztán ebből nem lett semmi.

Nem vagyok csúnya, de mivel nem járok társaságba, így nincs kivel ismerkednem. Több pasinak is megtetszettem már (suli, busz, áruházak) tehát többször is volt már, hogy leszólítottak, de ők olyanok voltak akik nem tetszettek. Jó, lehet jönni azzal, hogy válogatós vagyok (tényleg az lehetek mert nem jöttem össze olyannal aki nem tetszik) de olyan pasival akarok csak összejönni, aki vonz. Ha elsőre nem érzem ezt, akkor nem pazarlom rá az időt, így is megvagyok.

Én majdnem 21 éves voltam, mikor először lett barátom. Szerettem volna korábban is, de egyszerűen nem jött össze. Akikkel én jártam volna szívesen, észre sem vettek, vagy csak barátnak tartottak - akik nálam próbálkoztak, azokat meg én utasítottam volna vissza.

Úgy voltam vele, hogy "csak azért" nem fogok valakivel járni, hogy ne érezzem cikinek magam, vagy hogy végre nekem is legyen párom.

21 éves koromig kellett várnom, előtte sokszor voltam szomorú, mikor láttam a sok párt kézenfogva sétálni az utcán, vagy mikor minden barátnőm a barátjáról áradozott velem. Igen, én is szerettem volna párt, de nem bárkit, hanem olyat, akivel tényleg, igazán szeretnék együtt lenni.

Most 24 vagyok, a(z első) barátommal több mint 3 éve együtt vagyunk, el is jegyzett. A nálam korábban "pasizni" kezdő ismerőseim közül van, aki már váláson is túl van (!), van aki minden második hétvégén másnak az ágyában ébred, van aki évek óta egyedül van, mert több csalódás után most már tényleg a nagybetűs, idealizált, tökéletes Ő-t keresi, aki persze nem létezik...

Tényleg én vagyok a furcsa, a 3 éves stabil kapcsolatommal? Tényleg sokkal jobb nekik, csak mert nekik már 15 évesen volt barátjuk?

Nem hiszem, hogy az számítana, ki mikor kezdni, hanem hogy később az életében, főleg felnőtt korában hogyan alakulnak a kapcsolatai.

"várnak az igazira"

Mért ne várhatnának ki ne akkarna boldog párkapcsolatott de az élet nem egy lányregény nem lehet mindenkinek boldog élete sokan ilyen olyan okból nem tudnak felszedni egy olyan partnert akivel jól érzik magukat, a köztes megoldásokba meg nem mennek bele mert annál már egyedül is jobb.