Mindenhol a kisebb testvér a favorit?

Most 22 vagyok, én vagyok a legkisebb, és a legféltettebb vagyok, de nem hinném hogy azért mert én vagyok a legkisebb. Csak alapból szívbetegséggel születtem, majd megműtöttek, majd 18 évesen cukorbeteg lettem. Inkább a féltés van, anyuék mind a hármunkat egyformán szereti :)

Jah igen : Én 21 , tesom 22. És mindig is komolyabb felfogásom volt mint neki , illetve amit én önállóan megtudtam csinálni ahoz neki segítség kell - a mai napig. Pl: elment felnött bérletet venni, mielött elindult mondtam neki hogy vigyen egy fényképet és kérje h csináljanak neki egy bérlet igazolványt. Ezt 3* mondtam el neki! Anyum is 1*. Mikor haza jött kérdeztem hogy vett e bérlet igazolványt, erre közölte , hogy : "nem! azt kérni kell ?" -.-' elvárja hogy mindig tele legyen a hütö de le nem menne semmiért. Én cipekedek anyu helyett. elvárja h egy cica szört se találjon a padlón, de tenni érte luxus ... huu és még sorolhatnám. Írj privit ha gondolod :)

Nem tudom, de engem apám jobban szeret mint húgomat, szerintem. Talán mert én rá hasonlítok, húgom meg anyámra. Versengés viszont nincs közöttünk, mindenki csinálja a saját dolgát, a szüleink meg támogatnak, ennyi. 20n

Nem. Nálunk a bátyám. Mert ő az elsöszülött nagy magas fiú, én meg csak egy alacsonyabb lányka vagyok.

Nálunk az öcsém meg a hugom.

figyi, van egy szerető férjed? igen. van egy jó állásod? igen. saját házad? igen. na most ki ért el többet az életben, vagyis abban a nagy játékban, amit a szüleitek állítottak elétek? te, nem a húgod, hanem te. szerintem pont ezt akarták elérni a szüleid, hogy megtudj állni a saját lábadon, és egy erős nőt neveljenek belőled, ez nem azt jelenti, hogy több időt nem tölthetsz a szüleiddel, hanem csak ha kell saját döntések alapján is tudd élni az életed. bezzeg a húgod mit ért el ebben a "versengés"-ben? még semmit. nah? kell itt a féltékenység?

Nekem ugyan nincs testvérem, de Anyukámnak van egy nővére, akinek szintén van egy lánya, úgyhogy ilyen tekintetben én is tapasztaltam a kivételezést. Anyukám, mint kisebb soha le se volt sz@rva, lepasszolták annó a dédimamámhoz, annál lakott, őt sose támogatták, holott Anya lett valaki, normális állás, karrier, végzettség (önerőből felnőtt fejjel, család mellett), jó kereset stb, nagynéném meg egy nulla, aki amíg éltek az öregek, rajtuk élősködött, rá mindig volt pénz (nekem, nekünk nagyanyám soha nem hozott semmit, én egy tábla csokit nem kaptam soha tőle, minden ünnepkor azzal jött, hogy neki épp miért nincs pénze, hadd ne mondjam, hogy 100 ezer feletti nyugdíjjal akart mindig "éhen halni" stb), mikor meghalt megtaláltuk a kis feljegyzéseit, hogy mikor hány százezerrel segítette ki a kis kedvencét. Most, hogy két éve nincs kire támaszkodni, 50 egynéhány éves fejjel a lányára próbál mindenben támaszkodni, na, az meg nem az a Teréz anya fajta...Unokatesóm és a sajt vonatkozásomban is érvényesült ez a megkülönböztetés, holott én voltam mindig mindenben a jobb, az első unoka. Sokáig szinte versengtem a szeretetért, aztán ez átfordult bennem dühbe és utálatba, mikor elég nagy lettem ahhoz, hogy megértsem, hogy ha aranyat sz@rok se leszek sose jó neki. És az volt a non plus ultra, hogy minket kért számon, hogy miért nem írunk neki levelet, miért nem telefonálunk neki...El nem tudom képzelni, hogy mégis mit gondolt, elvárta volna a feltétel nélküli rajongásunkat, szeretetünket a semmiért cserébe? Anyám mindig rendes volt vele, segítette (egészen addig, amíg rá nem jött, hogy a neki adott pénzt azzal a lendülettel adta tovább a nagynénémnek), csak ő látogatta az elfekvőben, és csak ő szokott elmenni a sírjához is. Annyi a pozitívum az egészben, hogy mikor már nagyon cefetül volt, leesett neki, hogy nagynénémet nem a szívszeretet hajtotta hozzá. Ennyi. Nekem szerencsém volt, mert a másik nagyszüleimnek egyszem unokája voltam, és tőlük megkaptam minden szeretetet, de Anyukámat sajnálom, mert anya csak egy van, neki meg egy ilyen sz@r alak jutott. Nagyon sok családban van ilyen különbségtétel, és a szülők nem látnak a szemüktől vagy nem akarnak látni. Remélem, egyszer mind megkapja a sorstól a revansot, mert olyan mély lelki törést okoznak a saját gyereküknek, amely egy életen át elkíséri őt.