Mindenhol a kisebb testvér a favorit?
Elég kettősség van bennem. Már felnőtt nő vagyok, 27 éves, és volt alkalmam sokat gondolkozni. Arra jutottam, hogy soha nem fogok tudni a szüleimnek megfelelni, és a húgom túlszárnyalni. Mindig bennem volt a versengés, minket így neveltek. És bármilyen furcsán hangzik, ez vitt előre. Lediplomáztam, most jó állásom van, a házunk jövőre felépül a férjemmel. A húgom még mindig otthon lakik, és se végzettsége, se munkája. Nekem olyan rossz ezt elfogadni, hogy mégis ő az, akivel nekem versenyre kell kelnem, mert mintha ez lenne az elvárás, még mindig. Holott úgy érzem, felesleges, és nem is érdekel az egész, csak frusztrál, hogy így van. És az is frusztrál, hogy ennyi idősen még mindig ennyire függök érzelmileg a szüleimtől.
Fiatalabbak, kortársak, és idősebbek véleményét, saját tapasztalatát szívesen olvasnám!
Nálunk én vagyok az alfa.. Az öcsém ugyan fiatalabb nálam 12 évvel, de gyakorta velem példáznak neki. Bár épp ezért vagyok én a példakép számára. Bár ez szerintem teljesen normális, hogy a nagyobb testvér a példakép a kisebbek számára.
Nekem sohasem kellett versengenem az öcsémmel, mert teljesen mások vagyunk, más értékekkel stb. Össze sem lehet kettőnket hasonlítani ezáltal és mivel ekkora korkülönbség van kettőnk között, így az aktuális mérvadó pontok is különbözőek.
van egy nagy tesóm ő az ász a a szüleimnél, akármekkora hibát követ el ő mindig is anyuci pici fia marad, nem lakik otthon családja van, de amellett pocsék élete, semmire nem vitte, adósság adósság hátán, a szüleim etetik. Még is ő a minden.
Van egy öcsém ő otthon lakik még mivel tanul,hát neki aztán minden meg van engedve, ő is azt csinál amit akar ha jó ha rossz az mindig jó.
És vagyok én a középső családom van, jól megélünk, anyagilag nem függünk senkitől, én mindig normálisan viselkedtem, tanultam és a házi munkát is én csináltam otthon,jah és mikor elkezdtem dolgozni akkor fizettem haza elég sokat. Hát engem úgy érzem, hogy semmibe néznek.
Kérdeztem is anyumat, hogy én rajtam miért nem segít soha,miért csak a nagy tesómon. Erre azt mondta, mindig a legelesettebben kell segíteni és az nem én vagyok.
Mikor sulis voltam akkor pedig mindig azt mondta, hogy addig örülj amíg nem kell, hogy foglalkozzak veled, mert ha már kell akkor ott baj van.
Szerintem mindenhol a legkisebb az "édes, aranyos, cukimuki, kisbaba" még felnőtt korában is. Ő kap meg mindent amit kinyög, mindenhova elmehet.
Én nem versengek a húgaimmal, próbálok nekik én is mindent megadni, mert még tanulnak.
Én nem is akarok annyira megfelelni anyámnak, lediplomáztam, dolgozom, külön élek tőlük. Havonta 4-5 alkalommal találkozunk.
Bár engem annak idején a bátyám kényeztetett el, amikor kinyögtem neki, hogy szeretnék egy adidas cipőt (16 évesen az első márkás cipőm, ami újonnan az enyém), megvette, a Nike iskolatáskámat is tőle kaptam. Úgyhogy engem akkor sem érdekelt annyira, mert tőle mindent megkaptam. És most én is ezt csinálom a "kicsikkel"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!