Miért van ennyi nézeteltérés, ebből eredendően pedig ennyi veszekedés, probléma a mai szülő-gyerek generáció közt?
A saját szüleimmel való kapcsolatom, illetve a megfigyeléseim adták az ihletet a kérdéshez. A mai 40-55 évesekre és gyerekeikre, a kb. 12-25 éves korosztályra gondolok leginkább, persze ezek a számok egyénenként változók lehetnek. Magam 20 éves vagyok, és rengeteg korombeli barátom, ismerősöm van, akinek súlyos gondjai vannak a szüleivel, na meg hát itt is nagyon sok kérdést tesznek fel fiatalok, amiben a szüleikkel való konfliktusokról írnak.
Elsőre az érdekelne, gyerek és szülő szemszögből is, milyen a kapcsolatotok a másikkal, őszintén. Másodsorban pedig, és ez a legfontosabb, hogy miért alakult ki ez a számomra szakadéknak tűnő különbség a két korosztály, generáció közt, ami állandóan veszekedéseket, nézeteltéréseket szül. A fiataloknak már teljesen más értékrendjük van, teljesen más érdekli őket, más a fontos nekik. Ezek a konfliktusok akkor a leggyakoribbak megfigyeléseim szerint, mikor a szülő tanulatlanabb, képzetlenebb a gyerekénél, elvégzett egy szakmunkásképzőt, azóta pedig rabszolgamunkát végez (ezzel nem akarok senkit megbántani), a gyerek meg egyetemre ment, szeret művelődni, ennek köszönhetően egy sokkal szélesebb látókört birtokol, és más az értékrendje, illetve az életről való felfogása is.
Egy példa: én lányként fontosnak tartom a jó megjelenést, szeretek mindig csinos és ápolt lenni, ha férjem lesz, 40 évesen is tetszeni akarok neki, anyám viszont egyenesen sajnálja az ilyesmire a pénzt és az idejét (nem dolgozik, csak apám vállalkozásában segédkezik), holott mindkettőből van neki, apám meg láthatóan már nincs oda érte. Vehetne szabadidőnadrág helyett csinos ruhákat, edzhetne, nem muszáj mindent a korra fogni. És nagyon sok ilyen nőt látok magam körül. Azt vallja anyám: "én már elkeltem, nekem nem kell senkinek sem tetszeni".
Vagy egy másik példa, szerintük akkor kell hajat festetni, ha már őszül az ember, azon kívül elégedjen meg azzal, amit a természettől kapott. Ebből nálunk hatalmas viták szoktak kerekedni, mivel mindketten lányok vagyunk tesómmal.
De nem csak a külsőségekre gondolok, rengeteg minden tud vitát eredményezni, pl a pénz beosztása. Mi, fiatalok teljesen mást tartunk fontosnak, mint a szüleink. Félreértés ne essék, nem veszek 20ezres ruhákat, és 5-6 éve nyaralni sem voltam, holott szívesen mennék. Nem vagyok sem drogos, sem alkoholista, és dohányozni sem szoktam, tehát nem ezekre gondolok. Mégis, ha 1 hónapban egyszer elmegyek barátnőimmel bulizni egyet, kiengedni a fáradt gőzt, anyámék úgy tekintenek rám, mint valami bűnös lélekre. Arról nem is beszélve, mit levágtak, mikor a barátom nélkül mentem bulizni, hogy mit képzelek én, mi ez, hogy a pasim nélkül megyek, így ott fog hagyni stbstb. :D Szerintük az a normális, ha egy pár sülve-főve együtt van, szerintünk pedig az a jó, ha megvan a saját élete mindkettőnknek, féltékenykedés nélkül, bizalommal, nem pedig összenőve.
Olyanokra is gondolok, mint pl miért kell állandóan úgy hozzáállniuk a szülőknek a dolgokhoz, hogy "ha én felnőttem egy rossz gyerekkorral, ha én kibírtam a rossz körülményeket, akkor te is kibírod!" (holott sokkal jobb életet nyújthatnának a gyereknek, de nem akarják, inkább spórolgatnak rajta, sajnálják tőle a dolgokat, pedig van pénzük, csak nehogy a gyereknek jobb legyen, mint nekik volt).
Sorolhatnám még napestig, most várom a ti véleményeiteket, megfigyeléseiteket, tapasztalataitokat, mindkét szemszögből. :) Milyen jellegű konfliktusaitok vannak, és szerintetek miért akalkult ki ez a szakadék e két generáció közt? Szerintem régen ilyen éles ellentétek nem voltak szülő-gyerek közt.
Kedves 11:03-as!
Igen, épp ezért írtam inkább a 40-55 közöttieket... Ti már egy másik korosztály vagytok, modernebb felfogással. :) Azok a barátaink, akiknek fiatalok a szülei, sokkal jobban megvannak a szüleikkel, jobb a kapcsolatuk, elsősorban, mert a szülő jobban képes elfogadni a gyerekét, hogy a gyerek is önálló lény, és nem azt kell tennie, amit a szülő parancsol, a szülő csak egyengetni akarja a gyereke útját, nem pontról pontra megszabni, ahogy pl a mi szüleink. Mondom ezt így, hogy egy gyenge gimibe jártam én is, és oda kényszerítették a hugomat is, holott mindketten tiltakoztunk. Én el akartam menni egy erősebb gimibe, tesóm pedig külföldre, egy 30km-re lévő gimibe, de nem engedtek egyikünket sem, csak mert ők úgy gondolták, ezért ránkerőltették az akaratukat! A mai napig nem bocsátottam meg nekik... nagyon sok rossz emlékem van abból a gimiből, utáltam oda járni 8 évig... tesóm úgyszintén... szerintem a gyereket is emberszámba kellene venni, és nem belekényszeríteni helyzetekbe, hanem meghallgatni a véleményét és figyelni rá, hogy ő mit szeretne! De ez itt nincs meg, hiába harcolok ellenük, az anyagiakkal belekényszerítenek mindenbe, ugyanis suli mellett sosem lesz annyi pénzem, hogy önálló életet élhessek és megvalósítsam az álmaimat, amit a szüleim is akadályoznak.
válasza:"A valódi különbség annál a generációnál volt, akik nem csak fiatalon lázadtak, aztán belesimultak a hétköznapokba, hanem lázadtak és átformálták az egész életüket."
Honnan veszed, hogy mi bele fogunk simulni a hétköznapokba? Én pl minél idősebb vagyok, annál inkább nem bírom megérteni a szüleim gondolkodásmódját, minél inkább felnövök, annál inkább ellenkezek velük, bár már nem feltétlenül lázadással, de magamban nem értek egyet velük, és nem ilyen életet fogok követni, amilyet ők. A 24 éves barátom dettó, minél idősebb, annál inkább nem hasonlít a szüleire, annál inkább kijönnek a különbségek, a felfogásbeli és értékrendbéli eltérések. Csak valaki ezt lázadással mutatja ki, valaki meg csendben elfogadja, hogy hát jó, ők mások, nem szól, de önmagam mégis máshogy él. Csak hát amikor ránk akarják erőltetni az ő felfogásukat, hogy aszerint alakítsuk az életünket, ahogy ők akarják, ott már kinyílik a bicska az ember zsebében, hogy fogadják már el, hogy mi mások vagyunk.
válasza:Én is azt gondolom, mint a 11:10-es válaszoló. Ahogy apukám mondta egyszer: régen, ha az ember hazaért a munkahelyéről, és becsukta az ajtót, kint maradt a világ. Aztán jött a rádió, a tévé, majd az internet, és ma már ott tartunk, hogy ki sem kell mozdulnunk otthonról, mégis ömlenek ránk az információk, hírek, a "külvilág" úgy általában. Ez azt is jelenti, hogy régen az egyetlen miliő, ahonnan a gyerek értékrendet és mintákat szedett össze, az a család és az iskola volt. Ma már ennek a két fontos fogalomnak csökkent a jelentősége, hiszen az információ mindenhonnan áramlik - és emellett az emberi kapcsolatok is sekélyesednek (persze nem minden esetben, vannak ma is olyan családok, akik inkább közös élményeket keresnek a tévé előtt tespedés helyett). A másik, hogy régen valóban nem lehetett lázadni, a szülőt tisztelni "kellett", még ha nem is szolgált rá, de ahogy előttem is írták, a lázadás 1950-es, '60-as évek óta elfogadott, sőt, elvárt.
Az én szüleim komoly erkölcsi nevelést biztosítottak, de ügyeltek arra, hogy emellett nyílt, őszinte kapcsolat maradjon köztünk. Mindenhová elengedtek, mindenben támogattak. Nem tiltottak a tévétől és a számítógéptől, de megtanítottak arra, hogy fenntartásokkal kezeljem, amit onnan tudok meg. Így nem is kellett semmitől tartaniuk, hiszen tudhatták, hogy az ő jó nevelésük mellett tisztában vagyok vele, mennyire nem éri meg pl. drogozni, illetve nem is kellettek ilyen "pótszerek", hiszen tőlük mindent megkaptam, amire vágytam. Diplomás, nagyon művelt emberek, ahogyan anyukám második férje is, de nem ezen múlik a dolog, hanem az érzelmi intelligencián. Azt pedig sajnos nem tanítják sehol, sőt, még alá is becsülik... :(
válasza:Onnan veszi, hogy mégcsak 19éves vagy. Majd meglátod. 24 vagyok, 19 évesen én is ezt mondtam. Meg kb. minden ismerősöm. Még én vagyok a legelvarázsoltabb az összes közül, de már én is teljesen normális vagyok.
Amúgy ma már lázadni sem lehet, akármit csinálsz, egy egész iparág, tévécsatornák, magazinok, akármik kiszolgálják a tevékenységedet. Az akkor hol lázadás?
"Valamiért Magyarországon alakult ez ki az utóbbi 20 évben,ezen én is átestem..6.5 éve külföldön élek,sok itteni család életébe betekintést nyerek és itt nem merülnek fel ezek a problémák.Vajon miért?"
Nekem is vannak külföldi rokonaim. Úgy vélem, ezek a változások Nyugaton előbb zajlottak le, mint itt. Le vagyunk maradva életszemléletben, felfogásban is, nem csak másban, legalább évekkel, de inkább évtizedekkel. Így a nagy változás ott már lejátszódott, a szülők elfogadóbbak, alkalmazkodóbbak lettek. Egyik unokatestvérem (idősebbek, már gyerekük van) Németországban él, a másik pedig itthon, ég és föld a kettőjük felfogása közti különbség, és a gyerekükhöz való hozzáállásuk is.
Köszönöm a sok rendes, logikus, jó választ! Ment a zöld pipa. :)
11:10-es (aki az anyukájáról írt), hát nálam is hasonló a helyzet... megértelek.
válasza:11:30 azért nézz utána a különbségeknek! Manapság ilyen "problémák" vannak, hogy fested-e a hajad, borotválod-e a hónaljad vagy sem. Nem számotevő.
50-60 éve ilyenek voltak, hogy dolgozzon-e a nő, hogy élvezheti-e a szexet, hogy állampolgárnak számít-e egyáltalán, például a nőknek nem volt szavazójoga, azt akkortájt harcolták ki a legtöbb helyen (kivételek persze vannak, Svájcban például csak 1971-ben sikerült!), hogy elválhat-e az a házaspár, aki nem tud együtt élni a másikkal, hogy szabad-e a gyerekeket dolgoztatni, ilyesmik. Hidd el, ezek az élet szempontjából valóban fontos kérdések.
Az, hogy például dolgozol-e egyetem mellett vagy sem, részletkérdés. Én is egyetemista vagyok, próbáltam mindkettőt. De azt logikusnak veszed, hogy ha befejezed az egyetemet, akkor dolgozni fogsz. Anyukád is egyetért ezzel. Régen a lányok komoly harcokat vívtak, hogy emberszámba veyék őket, hogy egyáltalán egyetemre járhassanak. A fiúkat sem engedték, mert művelni kell a földet vagy akármi. De ma a társadalom támogatja az egyetemistákat, akár ha csak arra gondolsz, hogy bárkinek van lehetősége egyetemre járni, hiszen 18 éves koráig úgyis tanköteles, az érettségi ingyenes, tehát ha akarja, megcsinálja. Ma az a szülő megy szembe a társadalommal, aki nem akarja tanulni hagyni a gyerekét. Régen fordítva volt ez, nagyapám szinte úgy szökött egyetemre és úgy engedték csak el, hogy onnan pénzelnie kellett a családot. Képzeld el, mekkora akaraterő kellett ahhoz, hogy a kötelező két szak (ami mellé mondjuk ő egy harmadikat is csinált) mellett éjszaka dolgozott és küldte haza a pénzt, hogy egyetemre járhasson. Neked meg az a gondod, hogy egy szak és 10 tárgy mellett nem tudod saját magad eltartani.
Próbáld meg érezni a különbséget! Hatalmas különbségről beszélek!
"11:30 azért nézz utána a különbségeknek! Manapság ilyen "problémák" vannak, hogy fested-e a hajad, borotválod-e a hónaljad vagy sem. Nem számotevő."
Igen, ebben igazad van, ezek sokkal nagyobb változások voltak. A gondot inkább ott látom, hogy sorozatosan fel vannak fújva az általunk akart és preferált dolgok, és hatalmas vitákat képesek provokálni apró dolgokból. Nem is értem, miért kell pl egy hajfestésen fennakadni. Miért nem hagyják, hogy 19-20 évesen eldöntsem ezt?! Miért kell órákig üvöltözni velem meg fenyegetőzni nekem egy ilyen apró dolog miatt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!