Szerintetek hogyan lehetne a következő szituációt igazságosan megoldani?

Már a megismerkedésünkkor felmerült bennem a dolog, de mindig halogattam a megoldáskeresést. Férjem és én gyökeresen különböző neveltetésben vettünk részt. Két felnőtt ember esetében nem gondolom, hogy nagy baj lenne. Ő is alkalmazkodik amiben kell én is. Ha anyóséknál vagyunk, az ő szabályaik érvényesülnek, ha az én szüleimnél az enyémek. A közös életünk során meg innen onnan átvéve dolgokat próbálunk élni. Ez a kis kitérő arra kellet, hogy elmondjam nem akarunk egymáson uralkodni. Nem akarjuk egymás akaratát ráerőltetni a másikra.

Egyetlen kérdésben, azonban nem nagyon jutunk humánusan dűlőre.

Nem olyan rég, külön lakásba költöztünk. Férjem apró gyermekkora óta az állatok szeretetében nőtt fel. Mindig voltak a lakásban állataik (kutya, macska, madarak stb). Engem viszont úgy neveltek, hogy állatot soha nem bántunk, de ő akkor is állat. Neki nincs helye a lakásban. Egyetlen szoba cicám volt gyerekkoromban, nagyon szerettem, de soha többet nincs szükségem benti állatra.

Nem bántok én senkit, aki bent tartja őket a lakásban, szívesen megyek anyósékhoz is ennek ellenére, de saját lakásomban nem akarok velük élni. Párom viszont igen. Neki hiányoznak az állatok. Megértem. De nekem nem. Bevállalt már takarítástól, egyéb ellátáson át mindent, de akkor se akaródzok belemenni, hogy egy fedél alatt éljünk egy állattal. Minden szempontból felelősségnek, gondnak tartom lehet, félek a kényelmes élet feladásától, de én akkor is ellene vagyok.

Időről időre egyikünk enged a másiknak, de akkor a másik fúj visszavonulót, hogy "de te nem szeretnéd, csak miattam tennéd meg".

Akik voltak hasonló helyzetben, hogyan oldották meg a szitut? Aki nem volt még, annak van azért kívülállóként valami jó tanácsa?