Reális-e a szüleim elvárása?

De most itt nem arról van szó, hogy te személy szerint rosszul lennél. Hanem hogy mi az, ami a szülőnek kötelessége, és mi az, ami nem.

Persze, hogy a szülő segíti a gyerekét. De ha a gyerek hálátlan, akkor a szülő megunja. És ha megfigyeled, magad írtad le, hogy nálatok a gyerek is segíti a szülőt (nem vágja be otthonba). De a kérdező kerek perec megmondta, hogy ő nem segít. És itt van a nagy különbség.

Én írtam, hogy iszik anyukám. De ha lehetőségem van, igenis pesztrálom, hogy ne apukám szenvedjen vele. Még úgy is, hogy 19 évesen a saját lábamra álltam, albérletbe mentem, aztán a párommal mentünk albérletbe, azóta pedig megvan a lakásunk és ezt mind önerőből értük el. Jó, aláírom, hogy ha valami miatt nem bírnánk fizetni a hitelt, akkor a szüleink segítenének. De természetes számomra, hogy ha meglátogatom őket, akkor arra az időre legalább tehermentesítem apukám, hogy ne kelljen egy részeggel szenvednie. Pedig hidd el, utálom csinálni.

Ha még lakást is kaptunk volna, akkor pedig biztos, hogy kötelességemnek érezném ezt azzal megköszönni, hogy segítek, ahol tudok.

A szüleim telkén is két ház áll, csak a nagymama lakja a másikat. Mert a szüleim is úgy érzik, hogy segíteni kell az idősebbeket. Logikus.

De ha valaki kijelenti, hogy márpedig ő nem segít, mert nem szereti csinálni, azzal feljogosítja az anyját is, hogy azt mondja, édes lányom, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Nyilván az anyuka nem csinálja ezt, mert nem teszi meg a gyerekével. De innentől ez akkor is szívesség, mert amit itt leírt a gyerek, az alapján a világon semmi erkölcsi joga nincs követelőzni.