Közös kassza, vagy külön kassza?
Míg "csak" együtt éltünk, addig mindent feleztünk. A rezsit, a lakbért, a bevásárlást meg hol egyikünk fizette, hol másikunk. (Nem számoltuk ki fillérre pontosan.)
Miután összeházasodtunk és gyerekek születtek, azóta van mindenkinek saját bankszámlája, de van egy közös is. Erre minden hónapban egy bizonyos összeget átutalunk (a fizetésünk arányában). De a maradékkal mindenki azt csinál, amit akar.
Érdekes dolog ez. Lehet külön kasszán élni, ha összeköltöztek a felek, de ez csak addig oké, amíg mindkettejüknek megvan az állása. De ha elveszíti egyikük, akkor mi van? A másik zsebpénzt ad neki? Cseppet sem megalázó.
Szerintem egy felnőtt kapcsolatban a pénz is, ahogy minden más is megoszlik. Ha valakinek kell valami luxuscikk, akkor megbeszélik, hogy az mennyiben illik bele a havi költségvetésbe. A megbeszélés az alapja, így ki lehet gazdálkodni az egészet úgy, hogy mindenkinek jó legyen.
De ez az elkülönülés csak eltávolít a céloktól, mert nincs kényszerítőerő, hogy ne verjük el minden pénzünk. Ha összetesszük a két keresetet, akkor közösen kell gazdálkodni, tervezni, spórolni, és tekintetbe venni mindkét fél igényeit, így az önzést eleve ki lehet zárni.
Ha viszont csak a tiéd a pénzed, akkor könnyebben fogod elverni azt anélkül, hogy a család többi tagjára is gondoltál volna.
A válaszom első fele, hogy mikortól?
Mi a házasságunk után kerültünk közös kasszára, előtte hol egyikünk, hol másikunk állta a költségeket megbeszélés alapján.
A másik fele a kérdésnek, hogy legyen-e közös a kassza?
Hát ez ahogy én meglátom vagyon függő :-D. Akinek kevesebb jutott, be kell osztani, nem sok megtakarítás gyűlik, szerintem célszerűbb a közös kassza, mert nem kell minden egyes számla előtt megvitatni ki fizeti, hó végére úgyis mindkét fizetés nullázódik.
Ha több pénzről, vagy aránytalan fizetésmegoszlásról van szó, akkor célszerű (aki válást emleget) külön is gyűjteni egy kis vagyont, a többit meg a közösbe dobni.
A saját véleményem viszont a külön kasszáról az, hogy olyan mint a házasság előtti szerződés, hogy minek kössek egy olyat, ami a válásomról szól, hiszen ha arra készülnék, akkor miért házasodom??? Főleg míg a halál el nem választ :-D
A külön kassza szerintem még a PATCHWORK / MOZAIK családoknál célszerűek, de ott is jól jön a részben közös kassza, hisz nem mindegy, hogy te gyereked, én gyerekem, közös gyerek....
Egyértelműen közös kassza ha együtt éltek.
Hiszen ha együtt vagytok, közösek a célok, nem? Mi van ha az egyik fél valamiért jobban keres? Elég csak annyi, hogy a nő elmegy gyesre...), akkor a másik majd átutal zsebpénzt? Vagy ha épp lenne egy közös projekt (mondjuk eltervezitek hogy közösen feújítjátok a kisszobát), de az egyikőtök a "saját" részét elveri valami baromságra?
Nálunk közös a kassza, közös a döntés. Mindenki megveheti magának amit akar, ha belefér a keretbe.
Nálunk is közös. Úgy gondolom,hogy egy házasságban nincs enyém, tiéd, minden a miénk. Ez is a lényege!
Nagyon gyűlölöm, amikor váláskor valaki azzal jön,hogy hát én fél milliót kerestem, szinte az én pénzemből éltünk. Igen, mert házasok voltak. Minden közös, ami az enyém az a másiké is, ezért vagyok a felesége/férje!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!