Szétrobbanok az idegtől! Tartozik, de még csak el sem tudom érni telefonon, mégis mit tegyek vele?
Exbarátomról van szó. Napra pontosan egy hete szakított(összeszedett valaki mást, mindegy, ez nem is érdekel) viszont tartozik nekem egy kisebb összeggel már egy ideje. Megértettem, nem volt pénze, viszont a napokban direkt szóltam neki, hogy kell a pénzem, mert be kell fizessek még a héten egy csekket. Megígérte, hogy pénteken (vagyis tegnap) ideadja, ugyanis akkor kapott fizetést.
Tegnap felhívtam, terelt, hogy mindjárt feljön msnre és megbeszéljük, hogy mikor adja ide. Nem is jött fel és egész este el sem értem.
Ma is próbáltam hívni, mondta, hogy a szomszédos városban van, de utána megbeszéljük. Hívtam vagy 100X, de nem vette fel.
Egyszer nagy nehezen felvette, mondta, hogy menjek msnre és megbeszéljük. Nem értem, miért nem tudott már egyből elindulni a pénzzel??? Na mindegy. Volt egy kis dolgom, 20 perc telt el mire hazaértem, természetesen nem volt fent msn-en.
Azóta hívtam már sokszor, de kinyomja. Pedig nekem tényleg sürgősen kell a pénzem. :(
Tudom, hogy ma ünnepli a születésnapját, de ne az én pénzemen etesse-itassa a társaságot.
Először a tartozásom rendezném, aztán a buli. Nem???
Mit lehetne tenni?
Van az a mondás, hogy jó tett helyébe jót ne várj!
Ezt már sajnos én is megtanultam. Sok a gané ember, ez nem vitás.
Húúú, utolsó!!! :@:@
Az a nő is megéri a pénzét! Én ezek után nem segítek senkin!
Barátom is kért már többször, de megadta, igazából sosem kértem. Megvártam, amíg ide tudja adni.
A másik meg: simán le is tagadhatja, nem? Az ember a saját párjával nem köt szerződést, mikor kölcsönad neki néhány ezret.
sztem túl van ez a dolog egy kicsit variálva.
még az is lehet, h nincs is semmilyen csekk amit most hirtelen be kell fizetni, csak elkezdtél azon parázni, h ha már szakítottatok, akkor vajon hogyan fogod visszakapni a pénzedet...
sztem hagyd egy kicsit. várj egy hetet, ne keresd. utána elmész hozzá és írtok egy papírt kölcsönadásról 2 tanuval, ha nem fizet.
ezzel már mehetsz bíróságra is, ha akarsz.
a csekket, (ha tényleg van) meg bizonyára be tudod fizetni, ha volt pénzed kölcsönadni, akkor biztos van valami megtakarításod....
Igen, létezik a csekk, vele együtt a fizetési határidő is: 2011.06.19.
De ha már szakítottunk, eleve illene ideadnia, és lezártnak tekinteni a kettőnk kapcsolatát. Mellesleg nem is nekem kellene őt hajkurásznom a saját pénzemért. Ha kap fizut és bulira telik, akkor ennek kellene lenni az első dolognak, amire pénzt kiad!
Diák vagyok, nincs pénzem!!!! Ez is annyi volt, amennyit összespóroltam egy hónap alatt, viszont be kell fizessem a csekket és anya úgy tudja, hogy van ez a pénzem, így ezt meg tudom tenni. Nehogy már én kérjek kölcsön valakitől (nem is tudom, kitől tudnék) mert ő nem képes megadni, ami az enyém!!! Ezzel most jól sz@rban hagyott!
Egy kolléganőm kölcsönadott egy másik kolléganőmnek 50.000 forintot.Megbeszélték,hogy mikor fizeti vissza,de a leányzó nem akart fizetni.Már a munkahelyen is összekaptak,hogy fizesse vissza,de ő is zaklatással fenyegette a kolléganőmet.Így ő megunta a sok sms-t,a sok telefont,és egy egy este 2 ruhásszekrényi baráttal elment a lakására,avval,hogy vagy visszaadja a pénzt,vagy itt helyben kiverik belőle.
Rögtön fizetett.
HA másképp nem fizet az exed,akkor verőlegényekkel kell odamenni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!