Kezdek belefáradni! Csak pár jó szóra vágynék! Velem van a baj?
Ma asszem elég rendesen kibuktam. A jövő héten államvizsgázom, és hát még eléggé rá kell hajtanom a tanulásra, de egyszerűen nem tudok rá koncentrálni, mert úgy érzem senki nem fogadja el, és nem fogja fel, a környezetemben, hogy ez milyen fontos. A párommal a szüleimnél lakunk, ami önmagába nem egyszerű helyzet. Most építkezünk, és épp egy nagy melóban vagyunk. Én csak főznék/főztem, meg ki kellene szolgálni a melósokat, szóval a tanulásnak lőttek. Már több mint egy hete jeleztem a páromnak, hogy csúsztassuk a melót a jövő hétre, de nem. Most duzzog, alig szól hozzám. Persze most én vagyok a lusta, mert nem vagyok hajlandó ott ugrálni. Az utóbbi pár napban tiszta bunkó velem. Na meg szeretnénk babát is, bár már nem is tudom, lehet, hogy csak én szeretném, mert nemigazán akar tenni érte.
A másik tényező, amin aztán teljesen kibuktam, az apám. Ma átment hozzánk segíteni, de itthon hagyta a teloját, és kérte ha megyek át, vigyem el neki. Itthon főztem, amikor megszólalt a telefonja - a főnöke hívta -, de mire odaértem elhallgatott. Nem hívtam vissza. Aztán még engem cseszett le apám, de olyan stílusba, hogy...
Az az érzésem, bármit teszek az nem jó. Ha tanulok, az a baj, ha nem akkor meg az. Ha itt vagyok az a baj, ha ott az. Kezdek besokalni. Semmi nem jó, amit én teszek, se apámnak se a páromnak.
Pedig csak annyit várnék néha: Köszönöm!
Mit kéne tennem, hogy elfogadjanak?Hogy ne a hibát lássák bennem mindig?
egy tanácsom, tapasztalatból:
hozd őket zavarba: mondd Te nekik: Köszönöm.
Mindenre, rosszra is. De ne gúnyosan, hanem komolyan-szomorúan.
Majd rájössz, hogy a rosszból is sokat lehet tanulni, és tkp. valóban érdemes megköszönni.
Szerintem ez működik: kezdenek magukba figyelni ezután az emberek. Próbáltam :(...
ne legyen benne semmi irónia, gúny, inkább az a várakozás: vajon ebből mit tanultam? hogy jutok általa méyebbre a megismerésben?
Nem veled.
Ez pont 1 pár szó volt..:)
Egy kicsit törődj magaddal inkább. Légy egy kicsit "önző" és emiatt ne legyen lelkiismeret furdalásod . Tegnap velük törődtél , ma magaddal törődj. Majd holnap kimosod a párod gatyáját. // Az államvizsga NAGYON FONTOS! Az nem egy darab papir . Önbecsülést ad. A párodnak megértőbbnek lellene lennie , de nem az. Erre majd rá kell jönnie . Nem a házvezető-nője vagy , hanem a felesége ! A babavállaláson gondolkozz egy kicsit , mert ha most nem áll melletted a férjed , akkor egyedül maradhatsz a gyerekkel is. Üdv. :Gábor
ui. : Egyébként mióta vagytok együtt?
Kicsit sok minden összejött most nektek, és mindenki úgy érzi, hogy ő kiteszi a lelkét, kidolgozza a belét, a többiek meg le se sz@rják.
Lehetett volna jobban is időzíteni a dolgokat, mert az államvizsgád időpontját - gondolom - tudtad előre. Az építkezés is fontos. A párod nyilván úgy érzi, hogy ha ő a heti meló után dolgozik a közös otthonon, azt neked látványosabban kéne értékelned.
Szerintem próbáld meg oldani egy kicsit a feszültséget. Mondd meg, hogy sajnálod, amiért most nem tudsz annyira részt venni a közös melóban, amennyire szeretnél, és nagyon örülsz annak, hogy ő helytáll kettőtök helyett is. Már csak egy kicsit legyen türelemmel, mert az államvizsgán is a kettőtök jövője miatt akarsz maximumot nyújtani.
Ha túl leszel a nehezén, és egy kicsit fellélegzel, nem látod majd ilyen sötéten a helyzetet. Persze ez csak akkor igaz, ha ez most, egy akut helyzet. Ha általában is nehezen viseli, hogy neked a tanulás IS fontos, az már más probléma...
Köszönöm szépen a válaszokat! Még pár nap és vége, megnyugodhatok. Ezzel vigasztalom magam.
Lehet, hogy igazatok van és a sok stressz miatt ilyen mindenki, meg én is hamarabb ugrok.
Gábor kérdésére: 5 és fél éve vagyunk együtt.
[ma 16:47 az ott páratlan jó szó,te! helyesen: dik dik]
kérdező! ha túl leszel ezen a nehéz időszakon, egész más színű lesz a világ! addig kitartás és pihenés is legyen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!