Mit tennétek a lányotokkal ebben az esetben?
A gyereketek 25 éves nő, dolgozik. Havi jövedelme kb 200ezer nettó. (még ennél is több)
A főiskolát nem végezte el, hanem el ment élni. (haverok, buli stb.)
Egyébként a tesómról írok, engem nagyon zavar, hogy anyám folyton segít neki, már legalább 1-1,5milliót odaadott neki az évek alatt, de mindig elveri a pénzt. Soha nem tudja mi az első. (az albérlet kifizetése, rezsi, kaja és utána a többi) Nem úgy, hogy buli, ruha, szolárium, étterem, meg nyaralás. Aztán anyám úgyis kisegít, mert kifog. 25 évesen a saját lábára kellene állnia, egész jó fizetése van, nem igaz, hogy nem tud megélni. Hogy értessem meg vele? Anyám úgyis őt védi, még a végén én leszek a szemét. Ha mindig tette volna félre a pénzt, már lenne egy 2 szobás lakása vidéken, de nem...
Elegem van már ebből, hülyének néz mindenkit. Egyszer is felhívta anyámat, hogy ki akarják tenni az albérletből, egyből kapott pénzt. Én még most érettségiztem, de próbálok minél kevesebb pénzt elvenni, évente egyszer megyek el nyaralni (felét fizetik a szüleim) bulizni nem igen szoktam, néha megyek vállalni munkát.
25 éves és semmit nem tud letenni az asztalra. Akkor rontotta el anyám, mikor pénzt adott neki. Azt kellett volna mondani: "Lányom, akkor gyere haza!"
Évek alatt adta oda azt a pénzt, nem egy összegben.
Nekem már nem fog jutni semmi szerintem, anyáméktól meg nem akarom elvenni ami még megmaradt.
én nem adnék több pénzt. ja, hogy akkor kirakják az albérletből?? akkor kirakják.. legalább megtanulja. sok ember csak akkor jön rá, hogy hogyan kéne beosztani a pénzt, amikor valami baja történik. viszont a testvéreddel így semmi nem lesz, mert folyton kihúzza anyukád a slamasztikából.
az én testvérem is ilyen volt. a ballagási pénze olyan sebességgel ment el itthonról, hogy öröm volt nézni, pénze lett, egyből elverte minden hülyeségre.
elköltözött, nem volt ki segítsen, egyből megtanulta a rendet, azóta már felelősségteljes szülő lett belőle.
Tök mindegy, mennyi idő alatt, és mekkora összeget adott. Én még soha egyik gyerekemnek sem adtam pénzt az apjuk tudta nélkül. Se sokat, se keveset. A családi kasszának épp az a lényege, hogy mindenki tudja mennyi van benne, és mire megy el belőle.
Anyukád nem segít a nővérednek, hanem a saját lelkiismeretét nyugtatja azzal, hogy titokban "szponzorálja". Gondolom rájött, hogy puszta szeretetből sikerült egy szemre mutatós, de amúgy életképtelen embert nevelni belőle 25 év alatt. Ahhoz meg nem elég bátor, hogy egyszer azt mondja "nincs, élj abból, amit megkeresel." Neki kellett volna megtanítania gazdálkodni, beosztani, félretenni. Nem a hülyeségekre elszórt pénz az igazi probléma, hanem az, hogy lett ilyen a nővéred.
A többi válaszadó őt ócsárolja, pedig csak azt teszi, amihez egész életében hozzászoktatta anyukád.
Nem hagynám, hogy idáig jusson a dolog. Két gyermekem van, egyformán fognak kapni. Legalábbis nem ennyire másképp, mint nálatok van. Kezdeném ott, hogy ha már dolgoznak majd , de még velünk élnek, igenis épp azért, hogy megtanulják a pénz értékét, és hogy mily gyorsan megy el, és mikre is, kérem majd, hogy szálljanak be a rezsibe. Amolyan tanító jellegűen. Innentől kezdve tudni fogják, hogy sajnos a pénz elmegy nem csak bulira, vagy amit épp szeretnének majd, hanem csak símán élni, legyen hol lakni, mit enni. Ezt is meg kell tanítani a gyereknek. No nálatok ez nem történt meg.
Van aki felfogja jobban érti magától ezeket a dolgokat, van aki kevésbé és van aki érti, de kihasználja a szüleit. Itt mindkét fél hibás, és minél tovább tart, annál nehezebb, kikászálódni belőle.
Te csak éld a saját életedet, ne legyél irígy, vagy féltékeny, örülj, hogy te önállóbb leszel, sokkal többet fogsz érni magad és mások szemében is !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!