Mit tegyek anyummal, hogy ne legyen ilyen? 19 éves vagyok és úgy kezel mint egy gyereket.

Mondd meg neki, hogy az az elet rendje, hogy mindenki keresi, majd megtalalja az elete parjat, egy fiut vagy egy lanyt. Senki a vilagon nem kivanja azt a gyerekenek, hogy egyedul eljen. A nonek ffi-t, a ffi-nek not kell talalnia. Te mar 19 evesen nyugodtan keresheted a ffi-t magadnak, nyugodtan pasizhatsz, szexelhetsz, ez az elet rendje.

Mondd meg neki, bar nem tudom, de talan mar van koztetek szexualis kapcsolat is. Ha igen, akkor mondd meg neki, hogy szedsz fogamzasgatlo tablettat is mar, elmentetek a nogyogyaszhoz a baratoddal. (vagy amivel vedekeztek, en nem tudom). Nem fogsz teherbe esni ha ettol fel.

Mondd meg neki azt is, hogy az o feladata az, hogy felvilagositson tegedet a ffiakrol, a szexrol, a teherbeesesrol, a szexualis uton terjedo betegsegekrol is, ez az o feladata!!! Akarmennyire is konzervativ, es homokba dugja a fejet, az o feladata ez.

Ez az elethez tartozik, ugyanugy mint az eves ivas alvas is.

Nem fogsz 19 evesen ferjhez menni, de ismerkedsz, es jobb ha tobb baratod is lesz majd, hogy tudjal kulonbseget tenni a ferfiak kozott.

Szoval beszelj anyukaddal, es magyarazd el neki, hogy az elet rendjet csinalod te! Ez normalis dolog, felesleges hogy uvolt veled.

szió. :)

így kezdeném: Anyu amikor XY ittvan akk miért nemtudsz normálisan viselkedni.? elfogod érni h elhagyjon amit nemszeretnék. és miért kezelsz úgy mintha 14éves lennék.

kezelj koromhoz illően légyszives.

Segítek később ha mégse válna be ez a megoldás. bár így a legegyszerűbb elmondani.

Saját tapasztalat az, hogy a szülőket úgy a legkönnyebb levenni a lábukról, ha az élet más területein is bizonyítjuk, hogy már nem vagyunk gyerekek. Értem én ez alatt, hogy nem csak a jogainkat hangoztatjuk, hanem a kötelességeinket is észben tartjuk... (Jó sokat hallottam: amíg az én házamban laksz, én kenyeremet eszed, stb.) Az én szüleim is nagyon konzervatívak voltak, még tv-t nézni sem nagyon engedtek. Én akkoriban kaptam ezt a tanácsot, és nem hittem benne, de bejött.

Amikor dolgoztam nyáron pl., akkor hazaadtam, amit kerestem, hogy segítsek vele. Mire hazaért anyum kitakarítottam, vagy elmosogattam, vagy csináltam valami olyat, ami belefért abba az időbe, amennyivel én előbb értem haza. Olyan is volt, hogy csak megkérdeztem, hogy mit tehetnék, ami neki jól esne, bár sokszor nem kért semmit, mégis elkezdett "felnőttként" bánni velem. Persze a tanulást sem hanyagoltam el. Nálam bevált, próbáld ki, hátha Neked is!

Amikor ugyanilyen helyzetben voltam, én egy az egyben elköltöztem otthonról. Nálunk is mindennapos volt előtte a fent már említett "amíg az én házamban élsz és az én kenyeremet eszed"-kezdetű tiráda, ezt pedig egy idő után képtelen voltam tolerálni. Anyám mindenbe beleszólt, semmit sem engedett meg, mások előtt azonban a liberális szülő szerepében tetszelgett. Mindenki engem irigyelt, hogy milyen klassz anyukám van, milyen jófej, lehet vele beszélgetni, stb. Csak éppen nem hagyott élni, mindenbe beleszólt, kioktatott, és sajnos nálam is egy pasi miatt borult ki a bili. Történt ugyanis, hogy egyszer nem jött meg időben, én pedig beparáztam (ez 18 éves koromban történt), mert hiába használtunk gumit, sosem tudhatja az ember...

Szóval éppen a barátommal beszélgettem telefonon a szobámban, persze suttogva, nehogy kiderüljön, elmondtam, hogy negatív lett a teszt, de félek, stb.

Két másodperc múlva anyám, aki végig az ajtó mögött hallgatózott, berontott a szobámba, és egy az egyben lek*rvázott, amiért 18 évesen, nagykorúként nemi életet éltem (az eset előtt két hónappal veszítettem el a szüzességem, érettségi után, erről ennyit). Szerencsére felvettek az ország másik végébe egyetemre, egy hónappal később elköltöztem, és azt csináltam, hogy nem mentem haza egy jó darabig (kb. két hónapig). Mikor anyám hívott, nem vettem fel a telefont, a levelére (melyben kifejtette, hogy letöri a kezem, ha még egyszer nem leszek vele őszinte a szerelmi kapcsolataimat illetően -tudniillik nem mondtam el neki a szüzességem elvesztésének körülményeit, egyébként pedig ne is számítsak arra, hogy támogatni fog anyagilag) nem válaszoltam. Aztán valamiért mégis haza kellett mennem, és akkor anyám bocsánatot kért, mert belátta, hogy tévedett. Azóta azt az elvet követi, hogy elmondja, ha valami nem tetszik neki az életemmel kapcsolatban, én tudomásul veszem, és úgy élek, ahogy nekem tetszik, felnőtt módjára, közben pedig vállalom a felelősséget minden hülyeségemért. Azt hiszem, felnőttnek lenni valami ilyesmit jelent... Anyámmal soha ilyen jó nem volt a kapcsolatunk, mint mostanában! :)

Nálam is az elköltözés oldotta meg a helyzetet. Én 23 évesen költöztem el otthonról egy másik faluba. Vettem egy autót, dolgoztam és senki nem szólt bele az életembe. Anyukámat hétvégén meglátogattam és azóta jó a kapcsolatunk. Addig állandóan veszekedtünk, mert mindebe beleszólt és kiváncsi volt mindenre. Soha nem vihettem haza egy barátomat sem, mert hallgatózott, kiváncsiskodott, nem hagyott kettesben.

Ha máshogy nem megy, költözz el te is. Ha iskolába jársz még, menj kollégiumba, ha dolgozol, akkor keress albérletet.

Ezt jól teszed! Kommentedben írtad, hogy a srác is segít. Ezek az alkalmak mind közelebb kell hogy vigyenek ahhoz, hogy Anyukád lassan, de biztosan elfogadja, hogy felnőttél.

A generációs konfliktusok nagy része pontosan abból fakad, amit írtál is: "Úgy kezel, mintha 14 éves lennék, vagy mintha az ő idejében élnék amikor még nem volt illő ..." A legtöbb ember szülőként úgy próbálja nevelni a gyerekét, ahogy otthon látta, ha ezt helyesnek ítéli meg. Bár sokan vannak olyanok is, akik úgy okoskodnak: "velem is szigorúak voltak", "engem is vertek", "nekem sem engedték", stb. Tehát hiába élték meg negatívan anno, hogy így bántak velük, úgy gondolják, hogy ez jelenti szülőnek lenni. Sajnos olyanok is vannak, akik szinte "bosszút állnak" a gyerekeiken, sőt szinte féltékenyek arra, ha ők már könnyebb életet élhetnek, mint ők anno. (Ezen az oldalon is számos ilyennel lehet találkozni, sajnos.) Szerencsére Nálatok azért nem tűnik ilyen vészesnek a helyzet. Nehéz dolgod van, de légy türelmes Anyukáddal, félt Téged, hiszen a gyereke vagy! Talán, majd, ha Neked lesz fiatal felnőtt gyereked, talán csak akkor értheted meg igazán, hogy mennyire nem könnyű elfogadni a változásokat. Persze vannak nagyon "modern" felfogású szülők is, akiknek magától értetődő követni a változó erkölcsi szokásokat, de ez is csaphat szélsőségekbe.

A lényeg, hogy valahogy tudasd Anyukáddal, mit érzel, mit szeretnél, akár azt, hogy kompromisszumos megoldást is elfogadnál, csak beszéljetek róla valahogy. Fent írta valaki, hogy írd meg neki... hát ez bizony nem is rossz ötlet, hiszen olvasás közben nem tud kiabálni, kicsit el tud rágódni a dolgokon, át tudja gondolni a válaszait, sokkal inkább, mintha egyenesben nekiszegeznéd a témát. Talán Te is higgadtabban, összeszedettebben tudnád megfogalmazni a problémádat... és persze sok-sok szeretettel, megértéssel!