Létezik hogy egy gyerek megutálja az anyját? Megvetendő?

Kedves Magdianyu! Abban igazad van, hogy az életet az anyától kapjuk. Csakhogy mi nem kértük azt. Ők akarták, hogy mi megszülessünk.

Abban nem értek veled egyet, hogy csupán emiatt mindenképpen tisztelet jár egy anyának. Mert szerintem annak az anyának jár a tisztelet, aki képes szeretettel, türelemmel felnevelni a csemetéjét, ha már a világra hozta. Elfogadni a hibáival együtt azt a gyereket. De ha csak üvöltözni, idegeskedni, ütni-vágni, vádaskodni képes akkor nem érdemel tiszteletet.

Szinte mindennapra jut egy olyan eset itt a családi kapcs--ban, ahol a gyerek azt írja le, mennyire rosszul viseli, ahogy az anyja viselkedik vele.

A saját tapasztalatom is nagyon nyomasztó anyámmal kapcsolatban, kiskoromban állandóan megvert, kiabált, idegeskedett. Nem vagyok képes szeretni őt. Pedig már felnőtt vagyok, ő pedig egy öregasszony, mégse tudok megbocsátani neki. Annyi keserűséget, annyi bánatot, fájdalmat okozott!!!! Felnőttként is megmaradtak azok a lelki sebek.

Igen, van olyan, hogy egy gyerek megutálja az anyját. Ez nyilván nem egy alkalom után történik, hanem ez egy lassú, évek alatt kialakuló folyamat eredménye. Lassan a pozitív érzelmek kihúnynak az anya felé. Teljes mértékben megértem a kérdezőt.

Hát, durva ilyet leírni, de én kamaszkoromban határozottan nem szerettem az anyámat. Kb. 10 éves koromtól kezdve folyton olvasgatta a naplómat, nem fogadott el a hibáimmal együtt, kritizált, beleszólt abba, hogy kivel barátkozom, megszégyenített, amikor a naplómból megtudta, hogy tetszik nekem egy fiú (10 éves voltam, és a tetszés annyiban nyilvánult meg, hogy ábrándos tekintettel bámultam a fiút a sulifolyosón).

Jó kislány voltam, kitűnő tanuló, és ennek ellenére folyton b*szogatott. Állandóan kutakodott utánam, turkált a táskámban, figyeltetett a testvéremmel, hogy kivel barátkozom.

Tizenegynéhány éves koromra odáig jutottam, hogy nem bírtam ki egy légtérben vele, annyira utáltam. Tudom, nagyon csúnya dolog ilyet mondani, de egyszerűen irritált.

Aztán felnőttem, egyetemre mentem, elkerültem a szülővárosomból. Megbocsátóbb lettem azóta, próbálom őt elfogadni olyannak, amilyen, hiszen ő is ember, követhet el hibákat. Tudom, hogy amit tudott, megadott nekem. Az tény, hogy iszonyatosan nehéz természet, teljesen paranoid, gyanakvó, bizalmatlan, valószínűleg neki sem volt rendben az anyjával való kapcsolata.

Most is cseszeget, kritizál, beleszól az életembe, kutakodik utánam (most a közösségi portálokon), de próbálom úgy felfogni, hogy ő ilyen, nem fog megváltozni. Elnézőbb vagyok vele, hiszen mégis csak az anyám, de próbálom meghúzni a határokat.

26/N

09:21 - mintha az én anyámat írtad volna le :)

Ugyanez, szerinte vicces volt, szerintem megszégyenített (hasonlóan gyerekkori ábrándos szerelmek). Ezzel pl elérte, hogy soha egy büdös szót nem beszéltem neki a magánéletemről. Ha hosszabb kapcsolatom volt, akkor tényszerűen közöltem, de az anya-lánya kapcsolatot elég korán kinyírta.

Privát szférába ő is gyakran belegyalogolt, szintén testvérrel való nyomoztatás, amibe kishíján beletört a testvéri kapcsolat is. Naplóolvasás (amikor megtudtam, elégettem az udvaron).

No meg ezer olyan dolog, amit te mondtál.

Nekem az hozott enyhülést, hogy egyrészt korán elköltöztem (13 évesen kollégium 100 km-re otthonról), így jobban megbecsülte az együtt töltött időt. Majd 18-19 korom táján leültettem és tételesen felsoroltam minden sérelmet. Akkor elgondolkozott és próbált változtatni, nagyrészt sikerült is. Most, tíz évvel később már jó a kapcsolatunk, de a gyerekkori anya-lánya lehetőségeket máig sajnálom, mert akkor nem anyám volt, hanem inkább gondozóm. Fizikailag mindent megkaptam, de lelkileg csak apámtól, mert anyámmal szemben korán bizalmatlan lettem.

Előző: nagyon érzékletes volt az a megfogalmazásod, hogy nem az anyád volt, hanem a gondozód. Durva, de leírásod alapján igaz. :( Sajnos én is elmondhatom magamról ugyanezt.

Azóta is megvan még nálatok a privát szférába való belemászás? Nálunk sajnos igen, mint írtam, de úgy-ahogy tudok védekezni ellene (pl. letitkosítom magam a facebookon :)).

Most írom le először:

Nekem kimondottan egy gonosz mamám van!!

Ahol tudott ártott és árt a mai napig is.

Pl. Életem első két évtizedében a szőnyegen aludtam,

mert arra se érdemesített, hogy egy ócska ágyat vegyen nekem!!

De nem folytatom, mert azt sem érdemli meg, hogy szóba hozzam!!