Elvállalnátok így a keresztszülőséget?

Igazad van, ne a nő legyen! De szerinted egy 14 évesre rá lehet bízni,ha meghaltok????

Hát én nem bíznám, de te tudod!

Kedves 84%, nem ÉN választok keresztanyát.

De egyébként ha meghalnék, igenis az lenne a fontos, hogy valaki álljon a gyerekem mellett (még ha csak 14 éves is) , nem pedig az, hogy mennyi pénzt költött el, mert hát ugye keresztszülő.

itt van egy jó tanács, amit az élet sok területén alkalmazhatsz még később is:

szard le mások véleményét, piszkálódását!

nyilván nem azokról a véleményekről beszélek, amelyek segíteni próbálnak, hanem a szemét megjegyzésekről.

Oké! Igazad van! Akkor te ennek örülnék. Nekem nem lenne megnyugtató, ha egy 14 éves GYEREK lenne az én gyerekem mellett,ha valami történne velem! De mások vagyunk!

Egyébként reméljük a kérdező családjával nem történik ilyen! A pénzt sokat emlegeted. Igazad van,nem azon múlik. De hogy én ne vegyek az 5 éves keresztgyerekemnek soha semmit, hát az én értékrendbe ez nem fér bele!

Kedves akadékoskodó! Én vagyok az, aki 11 évesen lett a nővére lányának keresztanyja. Én mindig is adtam ajándékot nem csak a keresztlányomnak, hanem a két húgának (igen, a fiatalabbik nővérem legidősebb gyerekénél kért fel a keresztszülőségre, szüleim második legidősebb unokájánál, holott négyen vagyunk testvérek, és a sógoroknak is van testvérük), és a másik nővérem két fiának is. Ma már 13 éves a keresztlányom, szülinapra, akármilyen ünnepre ugyanolyan értékű ajándékot kap tőlem, mint a többiek, mert nincs kivételezés csak azért, mert a keresztlányom. Nem is várják el, sőt. Amíg nem volt saját keresetem, addig CSINÁLTAM ajándékot az összes családtagnak, esetleg néha a szülinapos/egyéb alkalmakra kapott pénzemből vettem könyvet, foglalkoztatót, stb. Nálunk nem szokás az ékszer, mint ajándék.

Hogy mégis akkor miben nyilvánul meg, hogy van egy keresztlányom?

Tanácsot mer kérni tőlem, sokat beszélgetünk, és sokat megyünk kettesben mindenfelé - moziba, vásárolni, vagy csak beülni valahová egy sütire, fagyira. És ez mostmár megvan a húgaival is, mert ők is 10 és 7 évesek már, sokszor négyesben, vagy párommal együtt ötösben megyünk sokfelé. A két unokaöcsémmel is sokat beszélgetek, foglalkozom, ők 14 és 12 évesek. Délutánonként amikor ráérek ,vagy hétvégén együtt tanulunk, segítek nekik abban, amit nem értenek. Úgy gondolom, ez sokkal többet ér minden aranyláncnál. Számíthatnak rám bármikor, bármiben, ha bajban is vannak, segítek nekik. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden hülyeségüket elnézem, nem, erről szó sincs.

Most pl. egy pályázaton nyertem egy négy főre szóló állatkerti belépőt, úgyhogy amikor vége a sulinak, unokahúgaimmal és keresztlányommal együtt töltünk egy hétvégét: elmegyünk az állatkertbe, eszünk egy jót, beszélgetünk, kapnak ajándékot is, amit kiválaszthatnak, benézünk a két legnagyobb budapesti könyvesboltba, ugyanis mindannyian nagyon szeretünk olvasni, és kettejüknek mostanában lesz szülinapja. Aztán hazajövünk, itt alszanak nálam, másnap pedig együtt főzünk, sütünk, meg játszunk. Otthon nem nagyon sütögethetnek, mert az anyjuk fél, hogy elrontják, pedig szeretnének tanulgatni ilyeneket, élvezik :) Mondtam, hogy az nálunk is benne van a pakliban, hogy elrontunk valamit, miért ne gyakorolhatják akkor nálam? Én is szeretek sütni-főzni, és bár így lassabb és koszosabb is a munkamenet, mint egyedül, de egy jó program :)

Én is és a családom is úgy gondoljuk, hogy ezek fontosabbak az ékszereknél, mert ezek jelentenek élményt, ezek lesznek később meghatározóak. Gyerekkoromban is sokat foglalkoztam velük, én voltam az, aki átment hozzájuk vigyázni rájuk, ha kellett, rám merték bízni őket már 12 éves koromtól. Mégis közelebb álltam hozzájuk korban, ezért felügyeletük is volt, és társaságuk is, így mind az öt gyerekkel szoros lett a kapcsolatom. Mivel én gyakorlatilag egykeként nőttem fel (a két nővérem 4-5 éves koromban költöztek el, a bátyám meg olyan munkarendben dolgozott, hogy kéthetente hétvégén találkoztam csak vele), ők később olyanokká váltak, mint a kistestvéreim. Sosem volt semmi probléma, pedig szenvedtek már balesetet velem, voltak betegek, stb. De mindig tudtam, mikor mit kell csinálni, ha volt valami, hívtam a szüleiket, hogy tudjanak róla, és volt már, hogy mentőket is kellett.

Tehát mi nem az ajándékok fajtájában mérjük a keresztszülőséget, és ma már ez nem azt jelenti, hogy ha a szülőkkel történik valami, automatikusan a keresztszülőre hárul minden. Főleg nem egy ekkora családban. Mindig számíthattunk egymásra. Talán azért is merték mindig rám bízni a gyerekeket már gyerekként, mert mindig is komoly voltam, én voltam sok esetben az idősebb testvéreim lelki szemetesládája (ezt most jó értelemben mondom), és ők is sokat vittek engem gyerekkoromban mindenfelé, sokat vigyáztak rám. Most rajtam a sor, én viszem az ő gyerekeiket mindenfelé, aztán majd ők viszik az én gyerekeimet mindenfelé :)