64 évesen kisbaba? Öreg vagyok már ahhoz, hogy újból apa legyek?

Az a helyzet, hogy szép dolog a gyerekvállalás, de arra nem gondoltatok hogy a gyereknek ez milyen érzés lesz később?Nem fogja érteni az elején hogy az ő szülei miért ilyen idősek, ráadásul a korodra való tekintettel, ha ne adj isten egy évtizeden belül beadod a kulcsot (bár kívánom hogy élj minél tovább)

szerinted a gyerek az mit fog kezdeni?Ott lesz az anyukája, aki nyugdíjas, el kell tartania 16 évesen,maximum az érettségit megcsinálja, aztán el kell mennie dolgozni.Nagyon rossz lesz a gyereknek szerintem, sokkal nagyobb teher idős szülők mellett lakni és tanulni,

ez kihathat a későbbi életére.

Röviden összefoglalva.Csak azért, mert nagyon szeretne valaki még egy gyereket, meg hogy milyen aranyos amíg pici, ilyen korban már több nehézséggel kell szembenézni, ráadásul a mai világban.Pénzügy, egészségügy, stb.Gondolni kell arra is, hogy a gyereknek milyen lesz tizenakárhány év múlva.

De nagyon remélem hogy nem lesz igazam és sokáig fogtok élni a pároddal és egészséges, normális ember lesz belőle.

Nos a többi választ figyelembe véve népszerűtlen leszek, de az én véleményem az, hogy igen, öreg vagy hozzá.

Az életnek megvannak a maga szakaszai, és feladatai. HIába nézel ki fiatalosan, hiába lenne most türelmed az éjszakázáshoz, gyereksíráshoz, gondold el, hogy 65 év korkülönbség lesz közted és a gyereked között.

Ellenérveim:

-akkor is van generációs különbség, ha gyerek és szülő közt csak huszonév van.....18 éves gyereknek a 45 éves apja is vénembernek számít.

-Ha fiad lesz: mikor majd 6 éves lesz, te vajon fogsz tudni vele focizni 70 évesen?

-Nem fogsz megbolondulni, amikor 81 évesen a 16 éves gyereked zenéjét kell hallgatnod?

-de legfőképp: a gyereknek sokáig, nagyon sokáig szüksége van a szüleire. Én 54 vagyok, de el nem tudom képzelni, hogy mi lesz, ha elvesztem az Édesanyám. Te vajon meddig tudsz a gyereked mellett lenni?

-Tegyük fel, és adja ég, hogy hosszú életű leszel. Idővel azonban romlik az egészségei állapotod, ki tudja, tudsz e egyáltalán gondoskodni magadról. Ki fog téged mosdatni, etetni, gondozni? A 20 éves gyereked????

Ugyanis nem szabad számitáson kívül hagyni, hogy a feleséged is idősebb, mint ÁLTALÁBAN a gyereket vállaló nők.

A ti gyereketeknek tehát mindenképp öreg szülei lesznek, akik nem fognak tudni sokáig mellette állni!!!!!

Mindamellet , megvallom őszintén, ha én lennék egy 44 éves nő, idős férjjel az oldalamon, és a szívem alatt hordanék egy babát - nem tudom mit tennék..........Ugyanis abortuszellenes vagyok ... Hiszen amúgy eg

A Kóbornak is most született. Korodbeli lehet, nem?

(Bevállalnék azért érte még egy kis ajtócsapkodást)

Annak a gyereknek oda kell érkeznie, ahova jön.

Ő választott Titeket.

Legalább fiatalok maradtok.

Sok boldogságot!

Gratulálok!

Szerintem a korod miatt ne félj, gondolj arra, hogy különlegesek vagytok, mert más, ha megfeszül és rengeteg energiát, pénzt áldoz rá, akkor sem tudna ennyi idősen összehozni egy babócát! :-)

Nagyon jó hallani, hogy te is örülsz a babának.

Egy kolléganőm története hasonló volt. Ő 41 éves volt, a férje 63, 20 éve voltak házasok, a férfinak az előző házasságából két felnőtt fia volt és unokái. Közös gyermek nem volt, mert a kolléganőm elvileg meddő volt, legalábbis gyermekkorától az volt, felnőttként rengeteg kezelésre járt, mégsem maradtak meg még a beültetett babák is. Már tíz éve feladta, nem védekezett, mondván, hogy nincs mi ellene, erre egyik reggel bejön és nagy boldogan közli, hogy hihetetlen, de véletlenül teherbe esett. Szinte kicserélték, hogy végre ő is anya lehet. Nagyon boldog volt, egy árnyoldala volt a dolognak, az, hogy a férje nem akarta a babát arra hivatkozva, hogy ő már öreg ehhez, unokái vannak, két felnőtt fia, stb. Első hetekben a nő nem is figyelt az állandó morgásra, de a morgásból egyre gyakoribb vita, veszekedés lett, úgyhogy félidős terhesen már minden nap úgy indult haza munkából, hogy nem akar hazamenni, mert az apja nem szereti a magzatot.

Sajnos a sors megoldotta, mert 22 hetesen megszületett a pici, nagyon korán, nem tudták megmenteni. A kolléganőm a mai napig azt bánja, hogy az első vitánál nem hagyta ott a férjét, inkább kihordta volna egyedül a gyereket, aztán ha az apuka megbékél, akkor visszament volna hozzá, mert ő az állandó lelki terrort és stresszt okolja azért, hogy ilyen korán született a baba. Sőt, egy beszélgetésünk alkalmával azt mondta, hogy nem csak lelkileg bántotta a férje, hanem testileg is, de elharapta a mondatot, nem akar róla beszélni, nehogy gond legyen, nem akar rosszat a férjének. Egyébként történetesen ez egy éve történt, azóta elváltak, a kolléganőm pedig azóta is betegszabadságon van, dokiról dokira jár, mert nem tette túl magát még azon, ami történt.

Ne haragudj, hogy leírtam, nem ünneprontó akartam lenni, de a történet eleje hasonlít a tiétekhez, ezért kívánkozott ki belőlem. De a vége természetesen egyáltalán nem ilyen lesz nálatok, mert a szavaidból arra következtetek, hogy te egyáltalán nem olyan apa vagy, mint a történetemben szereplő úriember.

A gyereknek rossz lesz. Apám 45 éves volt, amikor születtem. Mindig nagyapámnak nézték, gyerekként nagyon szégyelltem. 10 évet mindig letagadtam az életkorából, de még úgy is ő volt a legöregebb apuka az osztályban. Angolórán 1-szer a tanárnő megkérdezte, apám mikor született... mondom neki, 1936-ban, aztán lecseszett, miért nem tanultam meg az évszámokat rendesen.. de hát tanárnő, én megtanultam, mondtam neki... na jó, akkor mondd még 1-szer, mondom újra, aztán még mindig csóválja a fejét, erre mondom neki magyarul is, erre teljesen elképedt, és azt mondta: jaj, ne haragudj, tényleg megtanultad, csak furcsa volt az 1936, mert az én apám is akkor született, pedig én 35 vagyok, te meg tíz. 15 voltam, amikor apámnak nyugdíjba kellett volna mennie, de még 5 évet rá kellett húznia, mert nem éltünk volna meg. A végén már alig bírta elvonszolni magát a munkába.

Mire a gyerek érettségizik, Ön 80-85 éves lesz, ha egyáltalán megéri... mondjuk az jó, hogy van egy felnőtt gyerek, ha valami történik, a kicsit lesz, ki felnevelje. Nem rosszindulatból mondom, ne pontozzatok le, csak én a gyerek szempontjából nézem az ügyet, "szeretet"-ből nem lehet felnevelni 1 gyereket... és tapasztalatból beszélek. 6-7 éves lehettem, amikor apám lejött szánkózni velünk, és úgy megrántotta a vállát, hogy soha nem jött helyre, azóta is alig bírja mozgatni. Pedig ő akkor még csak 52-53 volt. Apám állandóan azon hisztizett, hogy ne járjunk későn haza, meg szórakozni, meg ne hozzunk haza barátokat, mert már öreg, és nem neki való. Állandóan mindenen elsírta magát, dühöngött, csapkodott, zsarolt, mint egy óvodás kisgyerek, és mindig az volt az érv, hogy ő már öreg, és emiatt nekünk gyerekeknek mindenről le kell mondani, ami másnak jár (nem gondolok itt nagy dolgokra, moziba, buliba járás, randizás, barátok hazahozatala, stb.) Könyörgöm, mi (én és a testvérem) tehetünk róla, hogy 45 évesen vállalt gyereket??? Átéltem, tudom, nem rosszindulat, csak azért szerintem a gyerek szemszögéből is meg kéne nézni a dolgot, nem csak azt, hogy a szülők most mennyire boldogok. Persze, ha már terhes a feleség, akkor úgyis mindegy. Akkor már csak azt lehet tenni, hogy úgy tetszik alakítani a dolgokat, hogy a gyerek minél kevesebb hátrányát érezze a szülei életkorának, haladni a korral, nem bezárni a gyereket, mint velünk tették... meg persze felkészíteni a most 25 éves gyereket arra, hogy esetleg neki kell befejezni a tesó nevelését (meg anyagi hátteret biztosítani hozzá...).

Németh Kristóf apukája is 84 felett van, és hogy szereti, minden interjúban elmondja. Ő pl. nem hiszem, hogy rosszabbul járt, mint akit XX, XXX éves szülei kénytelenek lepasszolni ide-oda, mert muszáj menni a pénz után.

Vagy akit megszülnek akár tizenévesen és nem törődnek vele..

Szerintem imádni fogod, és ő is titeket. Persze, hogy meglepődtél!

A testvérrel nagy a korkülönbség, de később már az mindegy. Ő se lesz egyedül. Mondjuk 84 éves korában jó lesz a 60 éves öcsi még.

Azért adja nektek a Jóisten, mert szükségetek van rá!

(emlékszel Sárára?)

Sok ismerősöm van, akiknek az apukája a megszokott 25 éves kor körül lett apa, és 45-50 évesen elment szívinkfartusban, - tehát ők sem érték meg, hogy a gyerekük leérettségizzen, lediplomázzon, előrejusson az életben, stb. - pedig idejében váltak szülővé. Sajnos ez nem ettől függ! :(

Szerintem örülj neki, és már csak őmiatta is - meg a feleséged miatt is - nagyon vigyázz az egészségedre, hogy minél később tapasztalja meg azt a szomorú gyászt, amit fent említett barátaim éreztek.

Az aggályoskodókkal ne törődj - ha eldöntöttétek, hogy megtartjátok -miért ne tartanátok - nincs is min dilemmázni! Legyetek boldogok!

Ha mar ti eldontottetek, hogy megtartjatok a babat, akkor csak azt kivanom nektek, hogy egeszsegben neveljetek fel ot! A szeretetbol szerintem van nalatok eleg, ahogy a soraidat olvasom, jo ember lehetsz:)))

Megirom amit gondolok, igen te is es a feleseged is oregek vagytok mar egy kisbabahoz, es tudod egy gyerek orult nagy felelosseg.

Ha ennyi idos lennek mint ti nem vennek ekkora nagy "terhet" a nyakamba, orulnek annak amink van, es szepen, szeretetben eldegelnenk, orulnenk a kisunokanknak is.

Erdekes, hogy akik megirtak az oszinte valaszt neked, szinte mindenki lepontozodott, de akik nem mertek leirni, talan magukban meg ki is nevettek, akik csak azt irtak, hogy boldogsagot, gratula....stb. ok nem pontozodtak le.

Ebbol is latszik, hogy a vilag milyen ketszinu. Akik majd az utcan is gratulalni fognak nektek, hidd el kinevetnek benneteket, es meg is fognak szolni titeket.

Nem lesz konnyu a sok kerdes, pillantas, beszolas az eletben! De latom a feleseged nagyon akarja a babat.

Ti eletetek, ti dontotok.

Csak jo egeszseget kivanok mindegyikotoknek!!!

"a szeretetbe soha nem lehet beleöregedni" Hát én ennél szebbet mostanában nem olvastam!

Hosszú, vidám életet, sok erőt kívánok a babához!