Mi történt velünk? Mi lesz így velünk? Kicsit hosszú, köszönöm annak, aki elolvassa.

12 éve vagyunk együtt,6 éve vagyunk házasok.Eddig azt hittem,ő a nagy ő.Most költöztünk el pestről vidékre.Építkezünk,illetve a nagy részét ő csinálja,én a kicsivel vagyok itthon,van egy másfél éves fiunk.Mióta itt lakunk,folyamatosan veszekszünk.Bármit kérek,nem jó úgy,de ő kioszt,ha nem úgy csinálok valamit,ahogy mondja.Szerinte kövér vagyok és nem akarok lefogyni és amúgy is hogy nézek ki.Nem baj,hogy ő sem olyan,mint amikor megismerkedtünk,de az úgy jó.Mindent úgy kell csinálni,ahogy ő kigondolja.Másfél éves a fiunk,állandóan igényli a társaságomat.Szoktassam le erről,mert az könnyen megy.Ne kérdezgessem folyton tőle,hogy kaka van?Úgysem mondja meg.Minek veszek neki játékot,mikor ott van egy csomó.Semmi gond,hogy azok a játékok egy fél-egy éves gyereknek való.Szerinte gyagyás vagyok már lassan,mert semmit nem csinálok.Itthon soha nincs rend csak akkor,mikor ő megmondja.Én széthagyom a holmimat,nem pakolok el az asztalon,a szobában,a fürdőben,sehol.De mikor megkérem,hogy a retkes ruháját szedje össze maga után,a morzsát söpörje le az asztalról,pakolja el evés után a megmaradt kaját,nem csinálja meg,hiszen ő dolgozik egész nap,én meg csak játszok a gyerekkel.Most is megyünk az építkezésre,ő levonult üres kézzel,én viszem a gyereket,ebédet,vacsorát,kenyeret,ruhát,mindent.Járjak futni,csak azt nem mondja meg,mikor.Illetve azt mondta,hogy mikor elalszik este a gyerek.8 körül alszik,ő 9-10 körül jön haza.Akkor elmehetnék.Szerinte engem semmire nem lehet megkérni.Megkérdeztem,akkor mit tudok jól,hosszasan gondolkodott,majd közölte,hogy pénzt költeni.Ezek szerint semmi másra nem vagyok jó.Mondtam neki,hogy ezek szerint már nem szeret,erre annyit reagált,hogy miért jövök már megint ezzel.Ezer éve nem voltunk sehol,mert neki tömegiszonya van.Persze csak bebeszéli magának.Nem fogja meg a kezem,nem csókol meg,az ágyban fekszünk egymástól távol.Ha odabújok,akkor birizgálja a hajam,meg melege van.Én nem erre vágytam 32 évesen.Én szerelemre vágytam,megbecsülésre.Nem arra,hogy 2 naponta a szemembe vágják,hogy semmi nem jó,amit csinálok,rosszul főzök,nem takarítok,retkes,kövér tank vagyok,rosszul nevelem a gyereket.És ennek szegény cseppem issza meg a levét.Sokszor már az jutott az eszembe,hogy úgysem hiányoznék senkinek,el kellene tűnnöm ebből a világból a gyerekkel együtt.Mert őt nem hagyom itt.Akkor legalább nem piszkálna senki,és ott valahol a messzeségben a kicsi fiammal lehetnék kettesben,úgy nevelhetném,ahogy nekem tetszik és boldog lennék.Mert erre itt nincs mód.Elhagyni nem tudom,nincs hová mennem,nincs miből megélnem,csak a 8 milliós lakáshitel van a nevemen.Elegem van az egész életemből úgy,ahogy van.