Mi lehet a baja a lányomnak?

Rendes Tőled, hogy így törődsz vele (bár ez lenne a normális minden apa részéről...)

Ne faggasd erőszakkal, de azért kérdezgesd, add értésére, hogy aggódsz miatta. Biztosítsd afelől, hogy ha szeretné (!) bármikor megbeszélheti Veled a gondjait.

Szerintem ez most fontosabb,mint a tárgyi ajándék, bár lehet, annak is örülni fog.

Az anyjával tartja a kapcsolatot? Esetleg nem ez bántja?

Beszélj vele többször. Próbálkozz, ne add fel ! Mondd neki, hogy ha neki nem is fontos, de te nem úgy látod, és neked bizony fontos ez. Nem piszkálni akarod, csak meghallgatni, mert csak egymásnak vagytok, és szeretnéd ha merne tudna hozzád fordulni.

Tini korban nehéz ez, de próbálkozz nála, csak ne menj az agyára.

Biztos hiányzik neki az anyukája. Felnőtt közben női dolgait nem tudta kivel megbeszélni, valljuk be cikinek érezheti apuval megbeszélni bizonyos dolgokat, mert abban a korban van.

Suliváltás, hely váltás, barátokat keresni, ezek azért igen kemény dolgok egy tini életében. Legyél türelmes, és beszélgess vele csinálj vele dolgokat, és ne tűnjön úgy, hogy azért csinálod, hogy különösebben felvidámítsd, hanem mert ez így normális és kész.

És az se hangzik jól, hogy nincsenek barátai, nem jár sehova...

19.16

Szerintem hagyd őt egy kicsit. Úgy értem, hogy ne akard mindenáron felvidítani. Amikor az ember nagyon magába van zuhanva, akkor egy idő után, a jószándékú kedveskedés is zavaró lehet. Szerintem ülj le mellé, és mondd el neki; látod, hogy valami bántja, és ettől te is szomorú vagy. Nem akarod faggatni, de tudnia kell, hogy neked, bármit, bármikor elmondhat, mert neked ő a legfontosabb a világon. Ha úgy gondolja, hogy megtisztel a bizalmával, örömmel meghallgatod, és megpróbálsz majd neki segíteni. Fordított esetben, te is kíváncsi lennél a véleményére, és számítanál a segítségére.

Ez szerintem többet jelentene neki is, mint egy telefon, egy bevásárló körút, vagy egy kiló csoki. Egyrészt megerősítenéd benne, hogy figyelsz rá, és együtt érzel vele. Tudatosítanád benne, hogy a magad módján felnőttként kezeled, még ha a gyereked is. Tehát nem követeled meg tőle, hogy mindenáron elmondja mi a baja, de megvan rá a lehetősége. Szerintem ezzel előbb célt érnél, mint ajándékokkal, vagy a "mondd el mi bajod?" típusú unszolásokkal.

Még egy praktikus tanács, ami szerintem nem csak a saját gyerekeimnél működött, hanem másnál is beválik. Az ilyen 16 éves kori "szívfájdalmas" beszélgetésekre, a legjobb alkalom, ha valami meghitt zugban kerül sor, díszkivilágítás, tévé háttérzaj, és minden zavaró körülmény nélkül. Az én gyerekeim imádtak/imádnak az ölemben fekve, "fejsimi" közben, félhomályban beszélgetni, úgy, hogy szinte nem is látjuk egymást. Pedig már mindannyian túl vannak a kamaszkori nagy lelki megrázkódtatásokon.

milyen jó apa vagy te :)

erről egy film jut eszembe : a papám a példaképem :)

szerintem csak hiányzik neki valaki, akire úgy tekinthetne mint az édesanyjára, vagy legalább egy barátnőre.

nincs valami nagynéni a családban, akivel beszélgethetne?

most, hogy jön a nyár, írasd be extra nyelvtanfolyamra, vagy bármilyen tanfolyamra (sminkelés, modellkedés), ha van kedve hozzá, ott legalább lehet, barátokra lel.