Mi okozhatja a kórnikus "panaszkodhatnékot"?

SZTK rendelőben vártunk, bejött egy 50 körüli nő, körbenézett, leült egy másik hölgy mellé és mindenféle nyitás vagy bemutatkozás nélkül ráborította az egész életét. Volt benne minden, nekem egyedül az volt belőle érthető/elfogadható, hogy fáj a lába (azért is jött oda). De mondta, hogy milyen bunkó a szomszédjának a gyereke, ő soha nem nevelte volna így a sajátját, stb.

Hangerőben se fogta vissza magát, fél órával később az egész váró tökéletesen tisztában volt a politikai nézeteivel, a szomszédaival, a "mai farkasvilággal", stb. A panaszok többsége általánosító, megfoghatatlan volt, "a mai világ", "az emberek", "az élet". Tehát nem konkrét sérelem vagy baj (kivéve a lábát). Áradt belőle a pesszimizmus és a keserűség.

Amikor a hallgatóságát behívták, azonnal átperdült egy másik hölgyhöz és folytatta, ahol abbahagyta. A hallgatóságát soha nem kérdezte meg, semmiről, ennyi erővel a csempének is mesélhetett volna. A váróban mindenki idegesen pillantgatott rá, de senki nem szólt semmit.

Később a férjemet leküldték röntgenre, amíg vártunk, ő is elkezdett valamiért panaszkodni, mire halkan mondtam neki, hogy ne kezdje, mert pont úgy csinál, mint a hölgy fent. (Őt is zavarta.) Pechemre utána vettem észre, hogy az említett hölgyet szintén leküldték és mögöttem ült fél méterrel. DE, ami a legmeglepőbb, utána hozzánk "csapódott" és kifejezetten figyelmesen, kedvesen viselkedett, nem panaszkodott. Pedig elég éles kritikát kapott tőlem - nem tudván, hogy mögöttem van.