Mennyire jogos felnőttként is a gyerekkori dolgokat okolni?

Ha így nevelték, akkor ilyen ember lesz alapvetően.

De ezen tud változtatni - ha akar. Rengeteg szakember és önképző anyag van erre.

Szóval azért az ő hibája is, hogy amikor felismerte a dolgot, nem tett ellene.

Szerintem egyrészt Mo-on a 30-as korosztály jó része nem találja a helyét, nincs pénze a kedvenc autójára és nem mer álmodozni. Semmi köze ennek se a gyerekkorhoz, se a kifogáskereséshez. Egyszerűen ilyen országban élünk, ahol korlátoltak a lehetőségek és kb csak azoknak jut ilyesmi, akiknek a szülei adták, vagy akik lopnak, csalnak, hazudnak... illetve kivételesen jó kapcsolatokkal bírnak.

Másrészről sajnos, vagy szerencsére a szülőknek tényleg lehet ilyen hatásuk egy gyerekre. Én pl a szüleimtől optimizmust tanultam, ezért bátrabban kockáztatok és mindig van célom, még ha kicsi is. Emiatt viszont állandóan "kilátástalannak" látom az életet, mert folyton küzdök valamiért, ami még messze van.

A hit, hatalmas belső erőt ad.

Az önmagunkba vetett hit hiánya, ugyanolyan erősségű.

De ha már az illető tudja azt, minden ami belőle hiányzik, az a gyermekkori nevelésének hatása, innen már csak döntés kérdése, hogy mikor kezdi el megváltoztatni az önmagáról alkotott (belénevelt) hitét. Persze ez nem fog menni egyik napról a másikra, de ha belekezd, és a közvetlen környezete is támogatja ebben, előbb-utóbb képes átfordítani az önmagáról alkotott hitét.

Sokat segíthet ebben egy agykontroll-tanfolyam.

Aki eleve gyönge jellemü, annak okozhat gondot, aki meg elég erös, az egyszerüen kinövi. Szerintem sokan csak ezzel takaróznak, hogy a saját tehetetletségüket leplezzék.

Sok olyan ismerösöm van (a munkámból adódóan rengeteg emberrel kerülök izalmasabb kapcsolatba), aki alkoholista szülök, állandó verés és lenézö megjegyzések mellett is értékes és sikeres ember lett, de sok olyat is ismerek, ami tökéletes körülmények között nött fel, a szülök mindenkinek mesélték, hogy a gyerek milyen ügyes, okos, megadtak neki minden lehetöséget, és mégsem lett belöle semmi.

Egyszer egy szerelmi csalódás miatt elmentem egy pszichológushoz, mert már annyira bekattantam, hogy szakembertől szerettem volna hallani, hogy normális vagyok :)

Kérdezte, hogy milyen volt a gyerekkorom. Mesélgettem róla, de leállított, mondta, hogy arra volt csak kíváncsi, hogy bántalmazó környezetből jöttem-e, de amúgy is 18 éve felett már mindenki maga felelős a saját életéért, nem a szülők.

Ez a mondata nagyon megragadt.

Belém is ezt nevelték. Téged úgyis mindenki csak átver, nem fogod elérni soha a céljaidat. Lúzer vagy, sose érettségizel le, sose lesz barátnőd, sose fogsz elköltözni itthonról. Sose diplomázol le, sose sose sose. :D

Tudod mit? Ezért lettem nagyra vágyó. Csak azért is! Egyszer elismert művész szeretnék lenni, és pofán fogom verni az összes engem becsmérlőt. Van az a Lost-os mondás, hogy nekem senki nem mondhatja meg, hogy mire vagyok képes. Ha kell, a "tolókocsiból" is felállok.

Pedig a gyerekkorban átélt, megtapasztalt dolgok egy életre kihatnak.

Aki szerint ez nem így van, az meg le ne merje még egyszer írni, hogy amikor a tinik elkallódnak, az 100%-ban a szülők hibája, mert félrenevelték!

Na akkor most hat a jellemre, az életútra a szülő, vagy nem hat??

Aki egy icipici önismerettel is rendelkezik, meg néha belegondol, hogy mit miért csinál, mit hozott magával, az látja, hogy mi a "szülői öröksége".

Aki szerint a szülei nem voltak befolyással a jellemére és az életére, az vagy rettentő nárcisztikus, vagy hazudik.

07:33, pedig meg lehet csinálni.

Élő példa vagyok rá, egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy a szüleim, különösen anyám mennyire nem tart semmire. Nem kaptam meg tőlük a szükséges támogatást, csak a lehúzást.

Aztán amikor egyszer felszívtam magam, utánajártam a témának. Drasztikus, mert ilyenekkel kezdtem, hogy fél évig nem látogattam meg őket, és ha talafonon negatívat mondott, akkor két hétig nem vettem fel. Így őket is átneveltem.

Elolvastam egy szekérderéknyi könyvet a témáról, és alkalmaztam az olvasottakat. Belevágtam mindenbe, amihez nem volt önbizalmam. Elemeztem az önbizalommal rendelkezők viselkedését és igyekeztem átvenni.

Végül kicsinosítottam magam, hogy körbeudvaroljanak a férfiak, mert az is szuper önbizalomnövelő.

Évek kitartó munkájával igenis sikerült, el lehet érni, hogy az ember kiszabaduljon a szülei által belénevelt hülyeségekből.

De tényleg kemény munka és kitartás kell hozzá. Nem ilyen magyarázatok, hogy amit belénk neveltek, az úgy is marad. Ez csak kifogás.