Hogy lehet ezt helyrehozni? Anyja-lánya, tönkreteszik egymást!

15 éves vagyok, anyukám 51. Tavaly nyár óta borzasztó... úgy minden. Azon a nyáron volt az, amikor nem telt el úgy nap, hogy ne sírtam volna. Volt, hogy órákat is. De az igazi okát nem tudtam, csak esetleg az, hogy mivel nyáriszünet van, nem jártam suliba, nem találkoztam a barátaimmal. Mert egyébként vannak barátaim, de sokszor annyira úgy érzem, nem igazi barátok, egyikük se szeret igazán, és az meg a másik, hogy egyik barátnőmnek igen komoly pszichés gondjai vannak, ő tényleg az az ember akivel mondhatjuk egymásnak hogy "szeretlek", mert közel állunk egymáshoz. Viszont annak ellenére, hogy tényleg tudom, hogy szeret, sokszor nagyon meg tud bántani. Meg sokmindenki más is. Ezek a barátaim. A pasikról meg már ne is beszéljünk, 15 éves létemre nem volt még barátom, beszélni se tudok velük, (már amelyik nekem is bejön.) Tehát visszatérve a nyárra, magányosan töltöttem nagy részét, egyik bnőm, akit óvoda óta ismerek, mindig is együtt jártunk mindenhova, stb. nyilván ez a bizonyos pubertásbziság, vagy nem tudom mi, olyan szinten megváltoztatta, hogy már alig birok a közelében lenni. leírása: nagyon csinos, ami tényleg igaz, meg egész szép... és a haja is dús, és hosszú. na most mindenki tudja, hogy vannak a világon ilyen jókinézetű lányok, akikkel minden pasi dugni akar, meg kifütyülik az utcán, stb. de szerintem ezt nem kellene annyira nagyra becsülni. ez a szegény lány már csak ebből áll ki. "ez úgy nézett meg, az úgy köszönt az utcán, stb." a nyáron meg volt egy kis "kalandja"... egy tábor volt, ahová így szinte az egész kis baráti körünk elment. 3 fiú volt. az egyik éppen vmelyik bnőmmel volt együtt, egy másik, az előzőnek a testvére, aki nem igazán jókinézetű, higyjétek el, nem az a lányok szívét elraboló típus, hirtelen elcsábította ezt a bnőmet. és ott már majdnem megtörtént az is, amire azért tényleg nem számítottunk. (itt erre a szeretkezésre gondolnék...) akkor egyébként 14 éves volt. meg volt egy másik srác, akit még kevésbé ismertünk, és mily megdöbbentő, ezzel a lánnyal elég sokat beszéltek, messze lakik tőlünk, msn-en szoktak beszélni, és nemrég mondta neki a srác, hogy "amúgy tetszel." (nem előítéletként, de ez a srác is borzalmasan néz ki. persze lehet vele beszélni, jóba lenni vele, de ez a lány már itt folyton rá gondol, meg stb.) és akkor. hála ezeknek a kis fiukáknak, mivel én lány vagyok, és... az igaz, hogy nem is voltam túl megértő, segítőkész, mikor ezek történtek, mert én nem birom felfogni, hogy lehet egy normális lánynak ilyeneket csinálni. na mind1. tehát nagyon megromlott a kapcsolatunk. és hiányzik, hogy legyen egy ilyen igazi barátnőm. a pasik meg ugye csak a szexet akarják, ami szerintem nagyon gáz, talán ezért se tudok velük beszélni... tudat alatt félek.

na és. ekkoriban mentünk el egy természetgyógyászhoz. anyukám is, meg én is. együtt. onnan kezdődött el a folyamatos "harc" kettőnk között, és nem tudom, hogy lehetne rendbe hozni. Lényegében az a baj, hogy én már mióta az eszemet tudom szeretek titkolózni. a vénámban van, vagy nem tudom, mindig tartogatok valami titkot. és ezért is, a szüleim alig tudnak rólam valamit. rettentően szégyellem magam. nem is tudom igazából miért, de úgy érzem mintha a szüleim, leginkább az apukám, már-már elítélnek, hogy nem volt még barátom. és én is tudok ám hazudozni... azt mondtam anyukámnak, hogy én valahogy nem tudtam még úgy nézni senkire, inkább haverként gondolok rájuk. ami néha igaz. de egyébként egy reménytelenül romantikus ember vagyok, 2 srác tetszik most éppen. és perszehogy beszélni meg nem tudok velük. de ott van a lehetőség. csak. önmagam lévén, nem megy. na és lehet ez most kicsit értelmetlen, mert nem írtam le igazán, mi is történt annál a természetgyógyásznál. na hát szóval. az az ember, mindent mindenkinél jobban tud. gondolatot olvas, családi kapcsolatokat hoz helyre... (majdnem..) Ő. azt mondta mikor anyukkámmal mentünk, hogy. látszik milyen elszigeteltek vagyunk egymástól, nagyon rossz a kapcsolatunk, (borzasztóan ránk ilyesztett... egyébként én nem is vettem olyan komolyan. hát mit tud őű???? idegen ember!! anyukámat viszont gyötörte a bűntudat. tényleg elképesztő keveset beszéltünk, de 2 testvérem sem voltak különbek, és ez nagyon igazságtalan. az egyik bátyám, 21 éves most, ennyi idősen még annyit se beszélt anyukámmal, mint én most. persze erre is megvan a kifogás. anyukám akkor tanította őt. (szerintem ez sehol nem kifogás.) na igen, azóta erőltetetten próbálkozunk jóban lenni, de nem megy.)

erőltetve van! ennyi. amúgy meg anyja lánya, hát szeretjük egymást, de. ja meg az a másik hogy mostanában borzasztóan teljesítek az iskolában. ez is elég "semmire se vagyok jó" érzés.

nekem jelenleg semmi vígaszom nincs!. ja meg nagyrészt anyukámról írtam. apukámmal mégrosszabb a kapcsolatom, de ez mindig is így volt. 15 éve. az ilyenen már nem lehet csak úgy hirtelen változtatni. meg én is elég hülyének érzem magam, 2 bátyám, a nagy mintagyerek, már mindenben sikeresek. én meg már csak akkor örülök legalább az ő örömeinek.

és visszatérve a kérdésre. nem is lehet szerintem ezt helyrehozni. anyukám, hogy legyen elégedett? mert. most még azt is mondta nekem, hogy sajnál. (szerintem ez az egyik legrosszabb dolog amit szülő mondhat a gyerekének.)

köszönöm hogy elolvastad.