Fiatal lányok és fiúk, mien életet akartok?

Nos, az én jövőképem főleg inkább a munkára és az anyagiakra irányul, de akkor ezeket nem írom, le, csak az ilyen "általános" dolgokat. :) Én most vagyok 20n és nem tervezek családot vagy ilyesmit, szóval úgy képzelem el hogy mondjuk 30-40 évesen majd lesz egy lakásom külföldön (még nem döntöttem el hol, sok helyen laknék szívesen), nem kell túl nagy, olyan 60-80m2 elég, viszont szép és modern bútorokat szeretnék bele (a minimál design a kedvencem), és szeretnék egy macskát (most is van egy, de nem tudom ez meglesz-e még akkor is). Mivel külföldön fogok lakni távol a családtól, nem fogjuk egymást gyakran látni, maximum ünnepeken ha nagyon akarják hazautazom, de amúgy meg túl "elfoglalt" leszek hozzá. Közeli barátokat sem szeretnék (most sincsenek) olyan átjárkálóakat, szóval a szabadidőmet is egymagamban fogom tölteni, azzal foglalkozva amit szeretek, vagy épp amihez kedvem van stb... Nyaralni eljárnék majd ide-oda ha épp kedvem van hozzá, de nem úgy hogy akkor most nyáron elmegyek valahova 2 hetet, hanem amikor úgy gondolom, 1-2 napot, egy hétvégét elutazom valamelyik városba körülnézni, vásárolgatni, ilyesmi... Eljárok majd kiállításokra, moziba, színházba, balettra, stb...

Szóval összességében, azt csinálom majd amihez épp kedvem támad.

Én sokáig arról álmodoztam, hogy majd valami megbecsült szakmám lesz, olyan amiben tekintélyem van, amiben karriert építhetek és úgymond leszek valaki. Hogy amikor rólam beszélnek akkor az jusson eszükbe az embereknek, hogy igen ő letett valamit az asztalra és jól végzi a munkáját stb. Sok pénzt akartam keresni. Aztán rájöttem, hogy ezek nekem nem fontosak. Legyen egy munkám amit lehetőleg nem utálok, de ne arról szóljon az életem, nem kell nagy karrier, hatalmas fizetés, csak keressek annyit, hogy egy kis házam vagy egy szép lakásom legyen, amit egyedül fenn tudok tartani és ne keljen a számlákon aggódnom mindig. És emellett legyenek olyan emberek az életemben akik fontosak, és akiknek én is az vagyok. barátok akikre számíthatok mindig.

Azt még nem tudom, hogyan valósítom meg, mert nincsenek ugyan nagyratörő terveim, mégse egyszerű kivitelezni.

19/L

12:15 vagyok

Én családot nem szeretnék. Mármint gyereket nem, férjet talán majd egyszer, ha tényleg találok egy olyan férfit akinél azt érzem, hogy nélküle nem tudok élni, akkor lehet hogy férjhez megyek. De végülis a lényeg az hogy a személyes kapcsolatok a legfontosabbak az életben szerintem. Mindegy hogy valaki családot akar, férjet gyerekeket vagy barátokat. Lényeg, hogy legyenek olyan emberek akik szeretettel vesznek körül és oda-vissza számíthattok egymásra bármiben. ÉS hogy ne a munkánknak éljünk. Persze van akinek elég ha a munkájában sikeres, van akinek az is fontos és van akinek nem számít. A legfontosabb, hogy megtaláljuk ami nekünk igazán fontos az életben és amitől teljesnek érezzük azt. Az hogy ez micsoda egyénfüggő.

12:15 vagyok még mindig vagy megint, ahogy tetszik:)

Hogy miért nem akarok gyereket? Hát ez összetett dolog. Először is nem szeretem a gyerekeket, tudom nőknél ritka, de előfordul. Ránézek egy babára és semmi. Nem az jut eszembe hogy jajj de édes stb, egyszerűen közömbös. Nem tudok velük mit kezdeni. De anagyobb gyerekekkel sem igazán. Ha olyan társaságba keveredek ahol kisgyerek van, akkor feszélyezve érzem magam, kényelmetlenül és nem tudom mit kezdjek a gyerekkel. Ami fura az egészben, hogy ők kifejezetten szeretnek engem, nagyon nyíltak velem, meglátnak és rögtön elkezdenek dumálni nekem, meg játszani akarnak, de én valahogy nem tudom hogy viszonyuljak hozzájuk, mit kezdjek velük. Tudom hülyén hangzik, mert látom másoknak milyen természetesen megy ez az egész, még a pasiknak is, de nekem vhogy nem. Persze ha sajátom lenne biztos megtanulnám szeretni, meg tudnám mit csináljak vele, de vhogy nem tudom elképzelni hogy nekem legyen. A másik dolog meg, hogy sztem egy gyerek borzasztó nagy felelősség, és ezáltal nagy teher is. Persze sok örömöt ad, meg boldogságot az biztos, de emellett rengeteg önfeláldozás, lemondás és felelősség is. Az hogy normális, ép lelkű felnőttet nevelj belőle nagy feladat. Ezen kívül, ahhoz hogy egy gyereket felnevelj sokmindenről le kell mondani, és anyagiakban is stabil háttér kell hozzá. Aztán ott van az hogy mikor vállaljunk gyereket. Én mondhatni késői gyereke vagyok, szüleim 30-on túl voltak már mikor születtem és talán pont ezért, mármint nagy korkülönbség miatt nehezen jövünk ki egymással, tök más az értékrendünk és néha nagyon nehéz a kommunikáció köztünk. Szóval későn nem vállalnék gyereket, inkább minél előbb, de 20 évesen stabil anyagi háttér nélkül hova vállaljak gyereket. Arról nem is beszélve, hogy én még nem érezném magam késznek rá. Meg kellene egy olyan férfi, apa hozzá, akire tudom hogy mindig számíthatok. És itt a másik dolog, hogy nem hiszek a házasságban és a sírig tartó szerelemben. Sajnos annyi rossz példát láttam magam körül, hogy képtelen vagyok rá, hogy higgyek a házasságban, vagy egyáltalán abban, hogy két ember kapcsolata hosszútávon működhet. Visszatérve a gyerek kérdéshez én mérlegeltem magamban a "mit kapok" és a "miről mondok le" ha gyerekem lesz dolgot, és arra jutottam, hogy nekem a miről mondok le oldal felé billen a mérleg nyelve. Vagyis számomra sokkal több mindent kellene feladni, mint amit kapnék. Lehet hogy önző vagyok hogy így gondolom, de addig lehetek amíg nem vállaltam gyereket. ha mindezt akkor gondolnám így mikor már van gyerekem, na akkor lennék igazán önző. de amíg előe gondolkozom, hát az talán a jobbik eset.