Anyukáktól kérdezném, tényleg ilyenek vagytok, vagy csak fel vannak fújva egyes szituációk?

Nálunk ez természetes dolog volt. Amikor a fiam először háborgott azon,miért akarom tudni,hogy hova megy,elbeszélgettem vele. Mondtam neki,hogy ha én megyek valahova,vagy az apja,akkor is szólunk erről egymásnak. Ez nem ellenőrzés,de valóban bármikor bármi történhet. Nemcsak vele,de esetleg itthon is lehet baj. Akkor jó ha tudom hol keressem.

Csak ma a fiataloknak "jogaik" vannak,amihez ragaszkodnak,.

Tudod idén én is 23 at töltöm.

Nekem anyám olyan h kérdezt tegnap hol voltam. Mondom a lidl-be (nem voltak itthon). Erre megkérdezte mit csináltam ott. Mondom vásároltam mert szted a lidl-be mit lehet csinálni. Na és mit vásároltam?

Nem az a baj h be kell jelenteni ha elmegyek, hanem az h minden percemről elszámoltat. Ha a páromhoz megyek húzza a száját,ha ott alszok szintén.

Akkor velem van a baj?

mert másként nevelték őket.

Nem akarok általánosítani, de sok szülő nem törődik a gyerekével. 18 évesen már felnőttnek érzi magát, a gyerek, nem egy szülő ekkora jön rá, hogy hibázott, már fogná a gyereket, akinek meg ez terhes.

Én is hasonló voltam hozzád, szinte mintha én írtam volna a kérdést. Viszont van egy húgom, ő volt otthon a kedvenc, ő sose kapott semmilyen büntetést, bármi rosszat is csinált, mindent megengedtek neki. Még csak 19, otthon van, anyuék tartják el, de ha neki úgy tetszik ő két napig se megy haza, anya ha szóváteszi, akkor ő már elmúlt 18 nem gyerek, hagyják békén. Én ilyet sose mertem volna mondani...

25/N

Én huszonévesen voltam lázadó tini. Nem akartam beszámolni arról, hová megyek, mikor érek haza, ne szóljanak bele. Ha azt mondtam, 10-re hazaérek, és késtem, mert jól éreztem magam, nem szóltam. Jó helyen vagyok, nincs baj, minek szóljak.

Kb. akkor fordult meg a kocka, amikor már férjnél voltam. A férjem évente 2-3 alkalommal a munkája miatt külföldre megy. Egy alkalommal Tajvanba utazott, öt hétre, amikor már 7 hónapos terhes voltam. Kb. egy napig utazott, de tudtam, hogy nagyjából mikor kell odaérnie. Rászámoltam még pár órát, így jött ki kb. 3-4 óra (hajnalban). Reggel még mindig nem írt, már vártam, mikor telefonál anyós, hogy a fiacskája megérkezett-e rendben (én beszélek a fiával, anyós meg velem, költséghatékonyság miatt). Nem tudtam, mit fogok mondani neki, miközben már a falat kapartam az idegességtől. Délelőtt 10-11 körül szólt a párom, hogy megérkeztek már pár órája, csak nem akart zavarni. Csak én félholtra izgultam magam miatta.

Azóta tudom, hogy attól, hogy én jól érzem magam, és jó helyen vagyok, még nem biztos, hogy így van. Akik pedig aggódnak értem, mert féltenek és szeretnek, megérdemlik azt, hogy szóljak, hogy hol vagyok, mikor érek haza, ha kések, akkor pedig arról. De ez persze nem jelenti azt, hogy részletesen be kellene számolnom arról, hogy kikkel találkoztam, mit csináltam percre pontosan.

Attól hogy valaki nem akarja bejelenteni, hogy hova megy még nem hiszi magát felnőttnek. Elvégre nem arról van szó hogy elköltözik Amerikába örökre szó nélkül. Telefon van, stb...

Szerinted az pl normális, hogy az én anyám minden nap azon veszekszik, hogy mit képzelek én hogy nem iszok elég vizet? Teszem hozzá 19 vagyok, utoljára 10 éve voltam orvosnál betegséggel, anyám pedig nem lakik itthon csak pár órára jön. De ő tudja hogy mennyit iszok... Vagy hogy nekem bűntudatot kell éreznem mert megnézek egy 12 karikás filmet (na persze nem kell de ha a gyereket ebbe nevelik az más...) amiben lelőttek valakit?? Sőt az én anyám már közölte, hogy én már megnézem a világon létező összes thillert, horrort (rettegek tőlük de mind1) és pornót és hogy mit képzelek én... Könyörgöm nem ovis vagyok. Ezek után csoda ha inkább semmit sem mondok neki? Hisz egy kis tökkelütött senkinek érzem magam mellette aki még a legalapvetőbb dolgokra se képes, hisz állandóan csak magyaráz, számonkér de pozitív dolgot nem tesz. Értelmesen beszélni nem lehet vele. És ennek ellenére még mindig azt vallom, hogy ő a normálisabbak közé tartozik és szerencsém van. Akkor milyen lehet az aki rosszabb? Szóval nem dől össze a világ attól hogy már nem a szülő uralkodik és meg lehetne nézni a másik oldalt is... A szülő nem attól lesz jó szerintem hogy félti a gyerekét hanem attól ha igyekszik neki jót okozni. És ha a gyerek úgy érzi jól magát, hogy nem akar beszámolni minden kis lépéséről akkor mi olyan nagy baj ezen? Nem lesz baja senkinek.