Miért nem kéri meg a kezem? Nem szeret eléggé, nem velem akar élni?
pont édesanyámmal erről beszélgettünk tegnap.
1-1,5 együttélés után a két félnek el kell tudni dönteni, hogy együtt kívánják elélni az életüket, vagy sem. minden más időhúzás!
elmesélte egy kollégája történetét, aki veled volt egykorú. 7 évig volt a barátjával, akinek az istenért nem fordult meg a fejében a házasság. Szakítottak, a lány annyira kesergett, hogy még az anyám, a főnöke is észrevette és elbeszélgettek. Biztatta a lányt, hogy jól döntött, ld. 2. mondatom. A lány félév után összejött egy másik sráccal, 1 évre rá összeházasodtak és most van 3 gyerekük és boldogok.
Aki 1,5 év együttélés alatt nem dönt, az vagy nem téged akar egész életében, vagy házasodni nem akar még jóideig.
Mivel tiköztetek volt egy "megállapodás", hogy nem kell papír, ezért én úgy gondolom, hogy jelezned kéne neki, hogy nálad ez változott, megnézni, hogy miként reagál, és után annak megfelelően dönteni.
Sok sikert!
Szerintem pedig még most tanuld meg, hogy a pasik nem gondolat olvasók és a kommunikáció a legjobb módszer arra, hogy kifejezzük a vágyainkat. Ne rontsd el a jó kapcsolatodat azzal, hogy ezen elkezdesz magadban örlődni, egyre jobban belespanolod magad a dologba és a végén már totál kikészülsz miatta (sok nő pörög bele ebbe teljesen), a párod meg mindeközben semmit sem sejt. Csak majd a végén a kirohanásodra fog nagy szemekkel pislogni.
Mindezt mondom úgy, hogy nő vagyok.
Amúgy nem csak az a módszer van, hogy "Vegyél el feleségül", finomabban is rá lehet vezetni, de több értelme van ennek, mint csendben várni.
Lehet, hogy ő még mindig azt hiszi, hogy te megelégszel az élettársi kapcsolattal és nem kell papír. Beszéltetek erről azóta? Ha nem, akkor lehet hogy eszébe sem jut a házasság, hiszen jó az papír nélkül is.
Tényleg simán működhet házasság nélkül, szomszédaink 20 éve élnek így, van egy 17 és egy 14 éves közös lányuk, boldog család.
De azt is megértem hogy esküvőt akarsz, én is szeretnék majd feleség lenni, hiába mondják hogy az csak egy papír. Viszont akkor szerintem utalj rá valahogy, hogy leessen neki.
Lehet viccesen - filmet néztek, esküvői jelenet, te meg: "ha majd én egyszer férjhez megyek,..."
A gyereket is szóba hozhatod. Hogy hamarosan szeretnél. Ez még nem azt jelenti, hogy kényszeríted a lánykérésre, hiszen lehet, hogy ő a gyereket is házasság nélkül képzeli. Ha beleegyezik, hogy oké, jöhet a gyerek, de nem kéri meg a kezed, akkor bizony ez a helyzet, és ha nem mondod el neki hogy te esküvőt akarsz, magától nem fog rájönni.
Finoman elmondhatod a véleményed meg,hogy te mit szeretnél mit vársz ettől a kapcsolattól pl:házaság,gyerek..stb..,írtad is hogy nem akarsz erőszakos lenni épp ezért ennyit mondj el neki aztán majd csak alakul valahogy,remélem:-).Te csak tovább akarsz lépni és ez jó:-)
De attól.hogy nem kér meg még szeret ezt te is tudod :-)
Én igazából nem értem a köntörfalazást a témában. A fél mondatot egy férfi legtöbbször ugyanúgy nem érti meg, mint az utalásokat. Az egyenes beszéd a legjobb.
Én is megbeszéltem a párommal, hogy mik a jövőbeli céljai és tervei, hogy tudjuk. Ezek nélkül nem is lehet hosszú távra tervezni kapcsolatot.
Egyszerűen beszéld meg vele, hogy eddig nem vágytál rá, de az utóbbi időben úgy érzed, hogy szeretnél majd egyszer a felesége lenni. Ő mit gondol erről? Szépen le lehet tisztázni, hogy csak beszélgetni akarsz a dologról és semmilyen kötelezettséggel ez nem jár az Ő részéről. Nem azt akarod kihozni a beszélgetésből, hogy márpedig holnap menjen el egy gyűrűért.
Ezt tök jól meg lehet beszélni egyenesen. Utalásokkal tényleg semmire nem lehet menni. A kérdezők között is van aki 14 éve utalgat..nem is ment vele semmire.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!