Megbantad, hogy nem szuletett gyereked?

Köszönöm mindenkinek a válaszokat. Nem gondoltam volna, hogy ennyi fog érkezni. Igazából nem volt szándékomban sem senkit megbántani, sem vitát kezdeményezni. Tudom, hogy nehéz kérdés a gyerekvállalás és egyértelmű, hogy a két tábort nem lehet meggyőzni a másik igazásról, de hát ettől kerek a világ. Ha egyformák lennénk unalmas lenne.

A kérdés továbbra is a levegőben lóg, hisz tényleg olyan válasz, amire igazán vártam, csak nagyon kevés érkezett.

Én személyszerint továbbra sem tudom, hogy mit gondoljak... önző vagyok? Egyértelműen, de én is azzal értek egyet, aki mind a két tábort önzőnek tartja.

Én, amiért (illetve akiért) meginogtam a határozott nemleges hozzáállásomban az a párom. Ő szeretne és mivel én szeretem, szeretném megadni neki azt, amit szeretne. :)

De azt hiszem, hogy egy arany középút lesz a megoldás: a természetre bízom magunkat. Ha összejön összejön, ha nem, akkor meg nem. Ez utóbbi esetben nem fogom magam kitenni súlyos procedúráknak, hormonkezeléseknek, injekcióknak, beültetésnek esetleg lombiknak. Én ezt nem csinálnám végig. Ennyit nekem nem ér meg, még a párom boldogsága sem.

Abban pedig erősen bízom, hogy ha jön a gyerek, akkor tényleg olyan dolog lesz, amit nem bánok meg később. (Sajnos rengeteg példát láttam, még a családban is, ennek az ellenkezőjére, úgyhogy nálam nem jön be az alaptörvény, hogy a legnagyobb boldogság meg stb, amit ilyenkor felszoktak sorolni.)

Annak azért örülök, hogy a többség nyitott a másik tábor felé (úgy értem, mind a két táborból) és elfogadják, hogy nem mindenkinek ugyanaz jelenti a boldogságot, életcélt, tartalmat az életében. :)

Hosszú lett, szóval tényleg csak annak aki

1) végig olvassa

2) értelmezi is, nem csak kiragad 1 szót és arra jól elküld a 'csába.

==========================

Őszintén?! Szerinted miért tettem fel a kérdést? Hmmm... ha értelmeznéd az eddigi hozzászólásaimat, azokból egyértelműen kiderülne, hogy igen, kétségeim vannak. Elnézést kérek, amiért nem vagyok elvakult és "mindenáron anya" típus. Ha így lenne, egy ilyen kérdést fel sem tettem volna.

Igen, kétségeim vannak afelől, hogy jó lenne e nekem egy gyerek, de nem érzem, hogy azért, mert én rossz ember lennék. Nem hinném, hogy csupán abból le lehet vonni a következtetést arról, hogy valaki jó vagy rossz ember, önző vagy önzetlen, buta vagy okos, boldog vagy boldogtalan csak mert akar gyereket vagy sem. Ez a világon, ne haragudj, de a legnagyobb hülyeség! Nem ez határozza meg, hogy egy ember milyen! Hanem ennél jóval több. Aki leragad ennél a momentumnál és ráhúzza a vizeslepedőt arra, akinek a véleménye nem egyezik a sajátjával, szerintem nagyon szegényes.

A másik meg, nem értem, hogy miért kell egyből kijelenteni, hogy akkor a párod majd máshol keresi a boldogságot. Ez megint a fantáziátlanságról tanuskodik. Mert egy dolog csak úgy lehet, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Mert ÉN azt mondom... más? Egyszerüen nem lehet. Bocs, de nem értem, meg nem is szeretem a szűklátókörüséget. A párommal már 9 éve együtt vagyunk és tudja nagyon jól, hogy hogy állok a gyerekkérdéshez. Amúgy meg, te bunkóságnak tartod, hogy nem akarok minden áron gyereket, hogy nem vagyok hajlandó kitenni magam szörnyű, fájdalmas, a testemet és a hangulatomat (hormonok) befolyásoló kezeléseknek, vizsgálatoknak, de közben meg nem veszed észre, hogy mindemellett nem hárítottam el a párom kívánságát. Igenis figyelembe veszem, hogy mit szeretne. Pontosan ezért is foglalkozom a kérdéssel. És, ha már az elhagyásnál tartunk, akár én is megtehetném. De nem hagyom el azért, mert ő gyereket akar. Mert ezt nem tartom megoldásnak. Ez megint csak egy modern kori megoldás. Nem tetszik valami, hát akkor ott hagyom. Nem megpróbálom megoldani a problémát, nem megpróbálok közös nevezőre jutni (adni is, kapni is), a mai világban ez nem divat. Nem tetszik, hát lépek.

Nagyon sajnálom azokat, akik nem tudnak egy kicsit sem küzdeni. Akik mindenre azzal válaszolnak, hogy ja, bocsi, ha nem az van, amit én akarok, akkor léptem. Szerintem az élet ennél összetettebb. A párkapcsolat és a szeretet is. A törődés is. És hála égnek, ezt nem csak én gondolom így, hanem a másik felem is. Valszínű ezért is vagyunk még mindig együtt, pedig voltak nehézségeink ez alatt az idő alatt.

Nem tudom, amúgy, hogy hol fröcsögök. Csupán csak annyit írtam, hogy én nem akarok mindenáron gyereket. Ebben hol van a fröcsögés?

Csak mert le mertem azt is írni, hogy elbizonytalanít az, amit látok? Hogy habár ez a világon a legnagyobb boldogság (állítólag), mégis annyi gyerek nő csak mint a gomba? Hogy a tulajdon anyámat is eldobta az anyja és a testvérét is. Hogy az egyik legjobb barátnőm is úgy nőtt fel, hogy az anyja rá sem nézett? Ne haragudj, de azért fröcsögök, mert mondjuk én úgy gondolom, hogy vannak határok? Mert mint már írtam, nem akarom ezt mindenáron??? Ez már fröcsögés? CSak mert nyitott szemmel járok és látok mást is, nem csak a tündi bündi babucit? Azért a gyerekvállalás ennél sokkal többről szól... szerintem. Vagy mit szólsz például ahhoz, hogy valaki 18 évesen húde érettnek érzi magát, szül egy gyereket, de semmilyen háttere nincs hozzá? Gondolom ez nem elítélendő, hisz ő vállalt gyereket. Aztán, hogy ez a gyerek milyen körülmények között nő fel... arról meg egy másik topikban fejted ki a szintén szűklátókörű véleményed, mert le merem fogadni, hogy na, hát az is szörnyű. Pedig hát ő csak egy mindenáron anya, aki szült, mert neki gyerek kell.

De akkor mond meg, hogy mégis hol a határ? Hmmm????

Amúgy mégegyszer hangsúlyoznám, nem vita keltés volt a célom. Őszinte válaszokat vártam tényleg olyanoktól, akik kompetensek. Azaz olyan nőktől, akik már 45 évesnél idősebbek, tudatosan nem vállaltak gyereket és most már nem is tudnak. Ennyi... nem tudom, hogy te ebbe a kategóriába tartozol e? Szerintem nem. Max csak vádaskodni jöttél ide és ítélkezni olyanok felett, akiknek a véleménye eltér a tiedtől.

Én szerintem amúgy senkit nem bunkóztam le, senkire nem mondtam, hogy gonosz, alávaló, bunkó, paraszt és még sorolhatnám a negatív jelzőket, csak mert esetleg eltér a véleménye az enyimtől. Nem én voltam az, aki vádaskodott és utálkozott. Aki simán elítélte a másikat és levont egy messzemenő következtetést a jelleméről, csupán egy kérdés, vagy esetleg pár hozzáírt sor alapján. Nem értem, és soha nem is fogom érteni az embereket, akik személyes sértésnek veszik a sajátjuktól eltérő véleményeket. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés: tényleg engem kell sajnálni, mert nem vagyok elvakult a gyerekvállalást illetően? :)