Szerintetek megváltozik valamikor a barátom? Vagy hathatnék rá valahogy?
Lassan fél éve vagyunk együtt, nagyon rendes srác, igazán szeret engem. Mégis, ahogy minél többet leszek együtt vele, egyre inkább zavar benne egy bizonyos dolog.
24 éves, de egy szakmája nincs... középiskola után elkezdte az egyetemet, de még mindig ott tart, hogy 2 éve van a diplomáig (már ez a többedik suli neki), nemrég váltott szakot, mert 5 év alatt sem sikerült neki a régin az alapképzés (erre is én szedtem rá, mert 5 év alatt ő nem jött rá, hogy így nem megy, félévente 5-10 kreditekkel). Dolgozni ezalatt az évek alatt talán egy nyáron ment el, amúgy abból él, amit még a szülei adogatnak neki, dehát az édes kevés, igazából nulla. Nem is értem, hogy hagyhatták ezt, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Egy normális ennyi idős srácnak már munkahelye van, saját fizetése, saját kocsi...stb. Nem beszélve az önállóságról, a felelősségtudatról, amik hiányoznak nála. Sokszor még mindig kimerik neki az ebédet, az apjuk csinálja a vacsorát meg hasonlók.
Én egy kissé önző módjára viselkedem, mivel magamat féltem, nem akarok egy olyan ember mellet leragadni, aki ennyire tutyimutyi, én határozott, céltudatos férfira vágyom, mivel én is annak tartom magam, ha valamit el akarok érni, azért teszek is, nem várom, hogy a sült galamb a számba repüljön. Azonban nagyon kevés ilyen srác van ebben a korosztályban is, a fiatalabbak közt pláne. De rosszul érzem magam, mikor azért is a szüleinek kell könyörögni, mert az én szüleim elvitték a kocsinkat, és csak ők maradtak segítségként, ha valahova menni kell (hozzáteszem, mindent sajnálnak tőlünk a szülei). Nem szeretnék egész nyáron az miatt itthon ülni, mert a pasim ennyi idős fejjel még iskolás, dolgozni meg lusta. Én imádok utazgatni, mászkálni a környéken, kocsikázni, ne kelljen verőfényes napsütésben itthon ülnöm emiatt.
Egyébként én is egyetemista vagyok, de eddig jól megy minden, teszek is érte, és nyáron is mindenképp el akarok menni dolgozni. Ez annyit tesz, hogy elmegyek és kész... a barátomnál ugyanez annyit tesz, hogy egész nyáron nézegeti az állásbörzét és ül a seggén otthon a gép előtt, várva anyucitól a zsebpénzt és siránkozik, hogy nincs neki megfelelő munka. Leragadt 16-7 éves szinten. Ja, és hogy még egy apróságot említsek... egyszer finoman utaltam rá, hogy eljárhatna kondiba. Erre egyszer nekiállt otthon edzeni, azóta sem csinált semmit, csak várja, hátha a levegőtől megizmosodik.
Szó mi szó, nagyon tartok tőle, hogy sosem fog megváltozni, elfecsérli az egész életét butaságokra és attól félek leginkább, hogy magával ránt. Legfőképp az iskolás-munkás dolog bosszant. A volt barátom középiskola mellett minden nap dolgozott, saját kocsija volt 20 évesen, és az anyjától soha egy fillért nem várt. Őt tudtam tisztelni. Semmi gond nem lenne a mostanival sem, csak valahogy 24 éves létére felnőtt férfit kellene már belőle faragni. Nem tudom, mit tehetnék. Tudom, hogy a szülei a hibásak, de nem tudok velük beszélni erről, az apja múltkor annyival lerendezte, hogy "gyenge lelkű gyerek". Ők bizonyára annak örülnének, ha otthon maradna velük életük végéig. De én ezt nem hagyhatom, valamit tennem kell. Tudnátok ötleteket mondani? Beszéltem már vele százszor erről, mindig össze ígért mindent, aztán persze megint várta a sült galambot, mint mindig. Cselekvés meg nulla. :(
Köszönöm utolsó! :) Örülök, hogy valaki megért, és teljesen igazad van azokban, amiket leírtál.
Sok családban látok ilyet, hogy a nő a főnök, ő irányít. Ez valószínűleg azért van, mert a férfi nem képes rá. Én nem ilyen kapcsolatot akarok, egy erős jellemű embert akarok magam mellett tudni, aki mindig igyekszik elérni a célját és a legjobbat nyújtani. Akiben nincs meg ez a vágy vagy hajlam, az elég nagy eséllyel végezheti minimálbérrel vagy még azzal se. Ráadásul a barátom olyan szakon tanul, ahol csak ezekkel a tulajdonságokkal lehet feljebb törni, komolyabb pozíciókat szerezni, kell a megfontoltság, a céltudatosság, a határozott fellépés stb.
És igen, csak jót akarok neki, amiért biztos vagyok, hogy hálás lenne. Ő is tudja, hogy nem jó, amit a szülei tesznek vele, sokszor nekem panaszkodik, hogy milyen óvodás szinten kezelik őt, és ez neki sem tetszik, mégsem képes kitörni belőle. Nem lenne ez a kérdés, ha nem látnám, hogy ő maga is szeretné a változást.
Egyébként nagyon jól megvagyok vele, szinte sosem veszekszünk. Én hajlamos vagyok rá, de ő még veszekedni sem mer, vagy pedig vagy ennyire egyet értünk, vagy feladja inkább a saját álláspontjait. Nem tudom. Többször felhoztam neki a témát, de mindig csak ígéretek sorát kaptam, hogy ezentúl "bekeményít", aztán az egészet elfelejtette 1-2 nap alatt. Valami hatásosabb kellene. Hogy kell egy gyerekből férfit faragni, kb ez a kérdés. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!