Tényleg csak ennyi lenne az egész?

Feltöltöttem inkább, mert láttam egy két kommentelőnek még inkább talán hasznos.

Én 33 évesként már nem akarom megtalálni erre a kérdésre a választ. Tinédzserként úgy véltem, a vallásban, a kereszténységben benne van a válasz, de mostanra már nem hiszek semmiben. Egyszerűen nem is kérdés számomra, hogy léteznem kell. Ugyanis ha nem lennék, a kutyáimnak nagyon rossz sora lenne. Valószínű egy menhelyen végeznék, vagy az utcán. Nekem ennyi bőven elég ahhoz, hogy minden nap felkeljek és küzdjek azért, hogy gondoskodni tudjak róluk. És ennyi bőven elég ahhoz, hogy élni akarjak. A többi, őszintén szólva nem érdekel. A párkapcsolatom egy nagy rakás...Sose lehetek olyan biztos a párom szeretetében, mint a kutyáiméban, úgyis van ezer másik szebb nő a világon. A gyerekszülés se vonz, bár valaha egy saját kis család volt minden álmom, mostanra átértékeltem a dolgot, úgy gondolom az ember önzésből szül és nem azért, hogy a gyereknek jó legyen. Ezen a világon nem lesz jó neki, ez törvényszerű. Ugyanilyen okból nem szaporítok kutyát se, bár annak idején nagy hatással volt rám Konrad Lorenz, aki azt mondta, ő úgy dolgozta fel azt, hogy a kutyák túl hamar mennek el, hogy egész életében a kutyája leszármazottai vették körül. Ez Magyarországon csak azon az áron valósítható meg, hogy a született kiskutyákból 1-et, 2-t megtartasz, a többit akárhogy is nézed meg hova adod, nem fognak rájuk vigyázni. Egyszer csináltam ilyet, a túladott 5 kiskutyámból 1-etlen egynek lett jó sora, a többség nagyon hamar elveszett, elpusztult, éhezett. Soha többé nem fog miattam kutya születni erre a világra. Viszont menhelyről fogok befogadni mindig is, vagy ha utcán találok kóbor állatot. Én azt hiszem, ezért élek. Enélkül nem maradnék itt egy percig sem.