Mikor van az a pont, ahol már a gyermeknek jobb apa nélkül, mint teljes családban felnőni?

Férjemmel van egy két éves kisfiunk, a második babánkat várjuk. Ő is nagyon várja már az új családtagot, de a kisfiunkkal mostanában tűrhetetlen módon bánik. Gondoltam átmeneti állapot, stresszes a melója, sokminden összejött mostanában, naponta szóltam rá eleinte szépen, aztán csúnyán. De a fiunkon úgy látom, hogy egyre labilisabb és a helyzet nem változik. Az utóbbi időben csúnyán összeveszünk ez miatt, a végén pedig még én vagyok a rossz anya. Hiába próbálom türelemre inteni, elmagyarázni neki mire jó a következetes de szeretetteli nevelés, nem érti. Egyre durvább dolgokat csinál, és én már úgy gondolom, talán jobb lenne a fiunknak ha apuka nem lenne velünk. A szívem szakad meg, mert velem nagyon kedves a férjem, nagyon szeretjük egymást, nincs is köztünk ezen kívül semmi gond. Adjatok kérlek tanácsot, mit tegyek? Adjak neki ultimátumot? Mit lehet eltűrni, mikortól van az hogy a gyerek érdeke a csonka család?