Mennyit beszélgettek a párotokkal? Nekem így nagyon nehéz.
Azt vettem észre, hogy bizonyos emberek, főleg a fiatalabbak, és nemcsak a férfiak, nem igénylik a beszélgetéseket, sőt egyszerűen nem tudnak miről beszélgetni a családjukkal, párjukkal. Az én párom is ilyen. Nem olyan durva, mint az exem, akinek az volt a reakciója, miután ezt szóvátettem neki, hogy "most miről beszéljek mégis?" És elkezdte felmondani a pár évvel azelőtt tanult egyetemi biológiát, mintha felelne, így gúnyolt ki engem. Alig tudtam leállítani, aztán dühösen elment. A mostani párom is egy ilyen kuka. Nem élünk együtt, de találkozni se szeret, mert "miről beszélgessünk mindig?" Hát én tudnék miről, de ő "a sok beszédet hamar megunja" meg "felesleges szócséplés". Általában mindig megkérdezem, milyen volt a napja, ezt letudja 1 mondattal, a következő erre vonatkozó kérdés már idegesíti, elvonul, hazamegy. Azt mondta, az is más lesz, ha együttélünk, mert akkor jövünk-megyünk, mondunk néhány szót, de "így irányítottan mit mondjon?" Amikor nem találkozunk, akkor se telefonál, smst is csak ritkán ír, és akkor is megsértődik, és szerinte fárasztó vagyok, ha 1 sms-sel is többet írok, mint kellene.
Nekem ez borzasztó, azzal együtt, hogy nagyon szeretem őt, s nem azért, mert nő vagyok, hanem azért, mert én úgy nőttem fel, hogy mi mindig beszélgettünk otthon. Mindent megbeszéltünk, mindig volt mondanivalónk egymás számára, s nem azért, mert nők voltunk, mert a nagyapámmal és az apukámmal is így volt. Ők is tudtam beszélgetni, de még az unokabátyám is, aki korban hozzám tartozik, és úgy nőttünk fel, mint a testvérek. Most meg sorban fogom ki az ilyen pasikat. Amúgy tiszta hülyének is néz már, hogy mit akarok én ennyit beszélgetni meg találkozni, hiszen szerinte beszélgetni se kell minden nap, még sms-ben sem, nemhogy találkozni. Féléves a kapcsolat, nem vagyunk már tinédzserek. Állítása szerint szeret. Ugyan mi lenne, ha nem szeretne?
Tényleg ez a normális, hogy nem beszélgetnek otthon? Ugyanis gyerekek közt vagyok, és ők is arról számolnak be, hogy nem beszélgetnek a szüleikkel, mindenki éli a maga életét otthon, nekik is furcsa, ha erről kérdezem őket.
Nekem kell a kapcsolattartás, a kommunikáció, hogy akármikor felhívhassam félelem nélkül, ugyanis mivel ő nem hív, szoktam én is hívni őt, úgy, hogy előre jelzem sms-ben, hogy szeretném most felhívni, és hiába próbálok beszélgetni, rájövök hamar, hogy unja, le akarja tenni.
Otthon az édesanyjával sem beszélgetnek, állítása szerint egyetlen problémájáról sem tud. Amikor én kérdeztem a problémáiról, nem értette, hogy miért kellene nekem elmondania, mert az a helyes, ha magában tartja, úgysem tudok segíteni. Amikor én kezdtem el mesélni a napi gondokról, akkor ez volt a reakciója: "én most ezzel mit kezdjek? Nem tudom magamra venni a problémáidat"
Mit csináljak szerintetek? Mi lesz ebből hosszútávon? Van ilyen tapasztalatotok? Hogyan vehetném rá szépen lassan a kommunikációra?
válasza:
válasza:Egyetértek az első válaszolóval. Mindannyian mások vagyunk.
Saját tapasztalat, hogy ez szerintem sem fog így működni hosszú távon, pont ebből adódóan... Előző párommal mi is alig beszéltünk valamiről hosszabban a napi rutint leszámítva, csak ha épp kedve volt, ami sokat mondok, havonta egy alkalom, mikor épp besörözött.. Mostani párommal egy év után is órákat tudunk beszélgetni telefonon (ingyen, flottás teló), ha aznap nem is tudunk találkozni. Ez így jobban esik.. :$
Hosszú távon szerintem muszáj, hogy tudjatok beszélgetni, ha legalább egyikőtök igényli. Mert ha mindketten elvagytok csöndben egymás mellett, nem gond, de ha már Te igényled, akkor ilyen társat lenne jó találnod magad mellé...
válasza:Örülök a kérdésednek, remélem tudok rá érdemben válaszolni.
Szerintem mindössze annyi a probléma, hogy még nem találtad meg az igazit. Alapvetően én nem vagyok egy nagyon kommunikatív alkat. Van amikor kifejezetten szeretek csacsogni, beszélgetni egykorúakkal vagy idősebbekkel, de igazi hangulatember vagyok.
Sokáig nem találtam magamra a párkapcsolatokban. Illetve úgy éreztem. Szégyeltem, hogy ezek sorra tönkremennek, de rendben volt ez így. Nem illettünk össze. Ez nem kevés önértékelési problémát okozott nálam, rettegtem, hogy egyszer majd elfogy a téma és akkor mi lesz. Rágörcsöltem, gyűjtöttwm a témákat, hogy mire majd találkozunk el tudjam mondani. Kínos és nevetséges így utólag:S
Minden így volt és már nem is bíztam sem magamban, sem abban, hogy majd eljön a nagy szerelem, ahol a csend már nem kínos csend.
A mostani párommal mi is fél éve vagyunk együtt (pont ma van az "évfordulónk").:) Vele tulajdonképpen együtt töltöttük ezt a fél évet. Rengeteget vagyunk együtt személyesen, a nagy távolság ellenére is. A "különtöltött" estéink is együtt telnek, msn-en vagy skype-on, webcamon vagy anélkül. Szoktunk néha vitázni, de mindig meg tudjuk beszélni. A téma viszont nem fogy el. Mert érdekel a másik problémája. A lénye. Hogy jó legyen neki. Lelkileg és testileg és mindenhogy...
Szemrebbenés nélkül megtudunk mindent beszélni, egymás sóhajából tudjuk, hogy a másiknak problémája van és azonnal tisztázzuk.
A szex is, eddig vele a legcsodálatosabb ennek is az alapja a jó kommunikáció szerintem. Eddig máskor csak ritkán tapasztalt dolgok történnek meg velem...ha értitek mire gondolok. Mára ez már mindennapos:):$
Remélem, hogy ez a csoda örökké tart. Azt is hogy minél többen megtapasztalhatják majd ezt a csodálatos érzést.
Öszintén:)
L23
Való igaz, rólam úgy tudott meg dolgokat, hogy én elmondtam azokat magamtól. Emlékszem az első randira is, kifejezetten tetszett neki, hogy én tudok beszélni, sőt megkért, hogy beszéljek, mert legalább nem hallgatunk. Én beszéltem mindenféléről, és poénkodott is, hogy akár még a semmiről is tudnék időre beszélni.
Jó, ez akkor nagyon vicces volt, csak ám komolyra fordult. Oké, hogy megvan ez a képességem (másodállásban tényleg beszédből élek), de ez azért nem azt jelenti, hogy lyukat beszélek a szeretteim hasába. Csak normális módon szeretnék kommunikálni, ahogy elvileg elvárható lenne, hogy tudjunk egymásról. Különben minek vagyunk együtt? Már úgy érzem, mintha ez csak egy megállapodás lenne köztünk, mintha csak rámondtuk volna, hogy "együtt vagyunk", közben meg a szomszéd kutyájának napi székletéről is többet tudok, mint a szerelmemről.
Hogy miért vagyunk együtt? Szakítottunk már, akkor visszajött, hogy szeret, nem tud nélkülem élni. Mégse beszélget velem!!!!!!!!!!!!!!!!!!
válasza: válasza: válasza:En ùgy érzem nem vagytok egy szinten. Bàrmennyire is fàjó hosszùtàvon nem biztos, hogy müködni fog.
Üres lesz egymàs mellett az életetek.
Ezt tapasztalatból mondom. A férjemet csak a politika ami érdekli és engem az élet és minden, ami fontos nekem. Az emberek megismerése kivülrõl-belülrõl. Na és, ha pl. a politikàban nem értek egyet, akkor nagy vita lesz.
válasza:szerintem nem illetek össze
te csak ki fogsz borulni ezen a pasin folyton, amit meg is értek, én is már teljesen kiborultam volna tőle, de jobb nem lesz, mert ő ilyen
szerintem te megtalálnád a magadhoz illőt, akivel majd nap mint nap tudtok miről beszélgetni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!