Mi a titkotok a jó házassághoz? Mennyit tűrtök el a másik féltől?

Szerintem is a jó kommunikáció a lényeg. Viszont én azzal egészíteném ezt ki, hogy ezt a kapcsolat elején kell elkezdeni. Aki csak évek múlva kap észbe, annak már nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Egyetértek veled, Kérdező, a nőnek nem az a dolga, hogy alárendelje magát a férje akaratának. Nem a középkorban élünk, teljesen igazad van. Egy alá-fölérendelt kapcsolat/házasság nem lehet jó, csak a mellérendelt, egyenrangú. Viszont ha nálatok már kialakult az, hogy ő a fölérendelt, a parancsoló, az akarnok, te meg az alárendelt fél, a szolga, akkor abból már nem sok jó fog kisülni. Mert ő nem fogja feladni az előnyösebb pozícióját egy rosszabb érdekében, maximum akkor, ha tényleg őszintén szeret téged. Viszont ha szeretne, ki se alakult volna ez a probléma, mert akit igazán szeretünk, azt képtelenek vagyunk elnyomni, nem odafigyelni rá. A férjednek ez a kapcsolat inkább csak kényelmes, mert van egy cselédje.

Arra az esetre, ha hazaköltözöl a mamádhoz, ez a tippem: jön majd néhány üres gesztussal, virágcsokorral, ebédmeghívással, ajándékkal, meg ígérgetéssel, mert beparázik, hogy elvesztette az ingyencselédjét. Ezekkel akar visszahódítani, vagy más szóval visszavásárolni téged - hiszen ezek nem igazi áldozatok, csak könnyen megvásárolható dolgok. Ezt semmiképp ne hagyd, mert utána ugyanolyan sz.r lesz a helyzeted.

Csak akkor menj vissza hozzá, ha hajlandó teljesen új alapokra helyezitek a kapcsolatotokat, ahol nem ő az irányító fél. Állapodjatok meg, hogy mit kell mindkét félnek betartania, hogy a másik ne érezze magát alárendeltnek (pl. házimunka megosztása, veszekedések helyett beszélgetések, külön szabadidő eltöltése, stb.) Most mondok erre egy példát: nálunk van egy hallgatólagos megállapodás, hogy aki felemeli a másikkal szemben a hangját, az vesztett a vitában, mert az ordibálással mindig azt ismeri el az ember, hogy nincs igaza. Ez nálunk jól működik, MINDENT meg tudunk normálisan beszélni, pedig volt már néhány lehetetlen helyzet az életünkben.

Ez érdekes,én is elmondhatom a férjemről,hogy amit kigondol abból nem enged...Deee valahogy azt is mindig véghez viszem amit én szeretnék...

Pl a férjem költeni akar a kocsira,akkor én szó nélkül úgy intézem,hogy ne hiányozzon a kosztpénzből a kocsira költendő összeg.

De ha én azt mondom neki,hogy MOST 1 cm-el fúrd közelebb az ablakokhoz az összes függönytartót,szó nélkül megteszi,és nem kérdezi miért?

Ez 10 év és rengeteg harc eredménye...megtanultunk nem beleavatkozni a másik elképzelésébe.Biztos azért akarja,mert az fontos neki...és hála égnek nekem ezzel nem kell foglalkoznom.:)

Nem lehetne felosztani a felelősségeteket úgy,hogy van amiben az ő akarata teljesül,van amiben meg csak a tiéd??

*Hát,nálunk az a baj én hiába próbálom megbeszélni a dolgokat nemnagyon figyel rá.és szeret,de ha valamit kigondol annak úgy kell lennie:(

Tudod, dobálózni a szavakkal, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, nagyon könnyű. A valódi szeretet az figyelmes. Odafigyel rád, és odafigyel arra, hogy te mit szeretnél.

Ami nálatok van, az kb. a "lesz*rom, mit akarsz, az véleményem fontosabb nálad" kategória.

Ha egy kapcsolatban már "tűrni" kell, ott nagyon nagy probléma van. Ha szereted, elfogadod, hogy ilyen, de nem eltűröd ezt a tulajdonságát, nem elvisled, hanem szereted, hogy ilyen. Nemcsak jónak lehet/kell szeretni valakit, hanem rossznak, figyelmetlennek, erőszakosnak stb. is. De NEM tűrni kell, hanem örülni, hogy ilyen. Ha erre képtelen vagy, az nem elfogadás, az nem szeretet.

Ha szeretsz valakit, nem akarod megváltoztatni, mert olyannak szereted, amilyen. Ha nem olyannak szereted, akkor a lehetőségbe vagy szerelmes, hogy az illető "lehetne" megfelelő. De nem lesz, mert nem olyan. Egy fantomot szeretsz, nem a párodat.

Elköltözéssel kizsarolni a változást... ez sem vall szeretetre. Aki szeret, az ragaszkodik, nem pedig költözik. Ha nekem valaki ilyet mondana, hogy elköltözöm, ÉN magam szakítanék vele, mert ebből látnám, hogy nem szeret.