Anyukám kidobott otthonról, mit tegyek?
Lehet, hogy az utolsó hozzászólónak van igaza, miszerint vedd a kabátod és menj! Eltelik egy kis idő és ő fog keresni téged, de addig ne próbálkozz, mert az úgy tűnhet neki, hogy bűnt követtél el, pedig nem, te nem tehetsz róla, ez nem választott dolog. Majd ha ő bocsánatot kér, mert ő követi el a bűnt azzal, hogy kidob, akkor beszélgess vele.
Nagyon sajnállak, hogy anyukád ezt most nem tudja elfogadni. Nekem még csak pár hós a kislányom, de már lefutottuk a párommal a témát. Ő nem igazán tudná elfogadni, én beletörődnék. Nekem akkor is a kislányom marad, akinek én adtam életet, én neveltem, nem tudnám cserben hagyni, akkor sem ha gyilkolt, lopott, börtönbe került, megfogadtam, hogy mindig mellette állok majd, és segítek neki. Agyban már most rákészülök az ilyesmire, hátha akkor, mikor odaérünk és lesznek ilyen dolgok, akkor nem fog olyan hirtelen jönni, mert most anyukáddal ez van: Hirtelen jött neki.
Na figyú! Nem tudom, remélem elér hozzád az üzenet. Én is leszbikus vagyok, igaz, még nem mondtam el otthon, így nem tettek ki, de nálam is ez várható, sajnos. Néhány tipp, anno én ilyen gondolatokkal tréningeztem magam:
1) Ha van leszbikus/meleg barátod, ismerősöd, vagy valaki heteró, akiben megbízol, aki tudja - keresd meg, hívd fel! Lehet, hogy konkrétan nem tud segíteni, de együtt ötletelni is jó. Vagy aludhatsz akár nála egy-két napig, amíg egy picit jobb lesz a helyzet. Nekem mindig van egy-két ismerősöm, aki vész esetén segít, és én is nekik, kölcsönösen. Nem szoktuk anyagiaskodni, max. annyit, hogy fele-fele arányban fizetjük a kaját, jelképesen.
2) Ha nem múltál el 18, nem rakhatnak ki! Jogilag nem teheti meg anyud. Ez van.
Szerintem érdemesebb a rendőrség helyett előbb a Háttér lelkisegély szolgálatát megkeresni. Jogi dolgokkal is foglalkoznak, van ügyvédjük, kapcsolataik.
Az információs és lelkisegély szolgálatuk ingyenesen hívható este 6-tól 11-ig a (80) 505 605 számon, vagy van egy budapesti számuk is: (1) 329 3380. Hétvégén, ünnepnapon is megkeresheted őket. Képzett operátoraik vannak, '96 óta működnek, biztos hallottak már hasonló esetről, tudnak segíteni! Mindenképp hívd fel őket!
3) A Háttérnek van ügyvédje is, jogi szakembere - aki el tud igazítani, milyen lehetőségeid vannak. Szóval ha tudnak az esetről, értesíthetitek együtt a rendőrséget, adnak hátteret, támogatást, védelmet. Nem árt, ha állnak mögötted páran, akik hivatalosak, nem csak barátok.
4) Én a helyedben ideiglenesen elköltöznék otthonról, nagymamához, elfogadó rokonhoz, baráthoz ÉS... vállalj diákmunkát! Egy kicsi önállóbb tudsz így lenni, ha keresel pár ezer forintot, az is több, mint a semmi. Ha vásárolsz, próbálj Tescóban, egyéb nagy helyeken, hogy tudj spórolni. Sajnos el kell felejteni a korábbi kellemes dolgokat, egy időre.
5) Ha budapesti vagy környéki vagy, keresd meg Laccát, a Lelki Önsegítő Kör emberét. [link]
Telefonszáma, e-mailje, skype-ja is van, személyesen is találkozhatsz vele. Én ismerem, nagyon jófej, segítőkész civil, sokan felkeresik, igaz, főleg fiúk. De biztos tud tanácsokat adni, segíteni.
6) Anyuddal most légy türelmes. Tudom, nehéz, nagyon nehéz. De várj, míg magától megkeres. Felteszem, faggatni fog és sértődött lesz. Ez így történik, általában. Sajnos. Legyél nyugodt, amennyire tudsz. Hagyd, hogy ő mondja a magáét, ő kezdeményezzen.
Ne toppanj be elé, hogy letelt X idő, fogadjon vissza végre. Ha nagyon agresszív, megint támadni fog.
7) Higgy, remélj! Örök életre nem szoktak szemét módon megsértődni az emberek, egy idő után maguk keresnek fel. Tapasztalatom. ;)
19/L
+ van egy Labrisz Leszbikus Egyesület is, Budapesten.
VIII. kerület, Szentkirályi u. 22-24., a földszinten hátul jobbra van a bejárat. Kapucsengő: 'Tégy az emberért'. (21) 2523-566 (vezetékes tarifával hívható)
Nagyon sajnálom, hogy anyukád kirakott. Hirtelen érte a tény, és ekképpen tudta lereagálni. Időre van szüksége. DE nem lesz ilyen örökké. Most le kell higgadnia, rendezni a gondolatait, és biztos vagyok benne, hogy ő is igényelni fogja, hogy beszéljétek meg.
Ha mégsem (amit azért kétlek, egyszer neki is el kell fogadnia a tényt), akkor se a saját hibádként fogd fel! NEM TEHETSZ RÓLA! Ezért soha ne hibáztasd magad!
Képes vagy és leszel megállni önállóan a saját lábadon, mert erős vagy. És a most következő időszakban is erős leszel (akár hiszed, akár nem, nagy lelki erő lakozik az emberben:))
Én is csak azt tudom tanácsolni, amit az előttem szólók. (kivétel azt az egy-két s*ggfejet, akik sajnos megszólítva érezték magukat a témában...) Olyan barátot, rokont keress fel, akiről tudod, hogy toleráns, és, hogy segít neked, legalább abban, hogy egy darabig meghúzhasd magad nála. És lassan építsd fel a saját életedet.
Most próbálj meg erősnek lenni! És túl fogsz jutni a bajokon! Erőt kívánok!
10:20-as válaszoló vagyok, írtam egy e-mailt is, nagyjából ugyanezzel, illetve még valamivel. ha szükséged lenne, szólj, írj privátot, ésatöbbi.
Mi épp tegnap beszélgettünk négyen-öten, leszbikus lányok, kinek milyen zűr van a családjában vagy mi történt egy-egy balul elsült előbújásnál... Akár még összefuthatunk így is, ha kell.
Azt elfelejtettem mondani, hogy örülök, hogy a mamád azért melletted van, és úgy tűnik, szembeszáll anyáddal.
Semmit elköltöznék. Neked nincs mit szégyellned ez nem egy kóros betegség és ettől nem leszel rosszabb. Inkább az olyan anya szégyellheti magát aki képes eldobni a saját gyerekét.
Ha meleg ha leszbikus ha hippi tök mindegy akkor is az én gyerekem és nincs az a pénz a világon amiért eldobnám magamtól. Aki erre képes nem igazi szülő. Költözz el és mutasd meg hogy te attól ugyan olyan ember vagy és megállsz a saját lábadon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!