Van valaki, aki úgy érzi, hogy elrontotta az életét?

én szinte mindent elrontottam :( család, tanulmányok, munka :(

mivel nincs jó szakmám így jó munkám sincs amiből finanszírozhatnám a tanulmányaimat...

a családról meg nem is beszélnék, gyereket szültem egy olyan embernek akit nem is szeretek már de vele maradok mert gyáva vagyok :(

Én 38 évesen jöttem rá,hogy el lett rontva az életem.Most kapkodnék,és csinálnám,de már úgy érzem késő lenne..

Amikor én voltam tanuló még fontos volt az,hogy ki milyen tanulmányi átlaggal bír,ezért a hármas tanulóknak esélyük sem volt egyetemre menni( most meg mintha mindenki csak ötös tanuló lenne,úgy eltűntek e hármas-négyes tanulók..)APám nem engedte,hogy azt a szakmát tanuljam amit mindig is szerettem volna,így most van egy halott szakmám amit borzalmasan is utálok,és nem is dolgozom benne.Nyelvet nem tanulhattam,mert régen nem volt net,és anyagilag sem álltunk úgy hogy többezres nyelvkönyveket megvegyek magamnak vagy nyelvtanár fogadjunk(vannak testvéreim így kizárt volt,hogy mindent megkapjak) Anyám alkoholizmusa miatt menekültem egy házasságba ,és 20 évesen inkább férjhez mentem,gyereket szültem,csakhogy minél előbb megszabaduljak az agresszív alkoholista anyámtól..A férjem szerint egy nőnek nincs más dolga mint nevelni a gyermeket,és a háztartást vezetni.Így amikor jogsit szerettem volna,vagy le akartam tenni az érettségit mindig az volt a válasz,hogy minek...Sose lesz autód,és az érettségivel semmire sem mész..Végül is annyi éven át hallgattam,hogy semmit nem kell egy nőnek csinálni,hogy évek teltek el,hogy nem fejlesztettem magam..A saját tudatlanságomban éltem.Egy nap arra ébredtem,hogy 28 éves vagyok,és mintha csak ébredeznék úgy elrohantak az évek.Elváltam(ez volt az első önálló helyes döntésem) Nemsokára újra férjhez mentem(ez volt a második helyes döntésem) Azóta is sodródom az életben,de legalább élvezem is..A volt férjemnek igaza volt..Az érettségimmel semmire sem megyek,mert 34 évesen mégiscsak letettem..Jogsim még mindig nincs,pedig most bőven lenne rá pénzem is,de időhiány miatt nem tudom letenni..Olyan jó lenne egy jogsi,egy jó szakma(végre letenném amit mindig is szerettem volna) egy jó nyelvvizsga is..De már nem érzem magam annyira fittnek,és okosnak,hogy ezeket végigcsináljam.Mintha 38 évesen már nem fogná be az adatokat az agyam..Így most jelen pillanatban az angol nyelvvel szenvedek egy jó ideje..

Ilyenkor azt kívánom bárcsak 20 éves lehetnék újra...

Megdöbbentettek a válaszok, hiszen ami elromlott egyszer az mindig javítható! Az életünk javítható egészen a végéig. Én is sokszor elrontottam az életemet, de mindig javítottam is rajta. Most 40 vagyok, 3x mentem férjhez és úgy érzem, minden tökéletes!!! Vagyis lehet, hogy nem tökéletes, de attól még érezhetjük annak és lehetünk boldogok! De tudni kell változtatni, a rosszat megjavítani!

Csapj fel szerelőnek és szereld meg az életedet még ma!

Sok mindent elcsesztem, de valahogy a legelcseszettebb helyzetekből is sikerült jobban kijönnöm, mint ahogyan belekerültem. Hiába, nyertes típus vagyok. Még az okát is tudom: Nem vagyok az a fajta ember, aki minden döntését megkérdőjelezi, és azon agyal, hogy vajon ez vagy az sikerül -e majd. Annyi lehetőséget, második..sokadik esélyt tud nyújtani az élet, hogy ihaj! Egy elszánt ember mindig meg tudja valósítani önmagát, legyen bármilyen a helyzete. A távolabbi képet kell látni, nem a rövidtávú nehézségeket. Szakmák, diploma.. Ezek csak bezárják az embert egy területre, de nem biztosítanak anyagi biztonságot, nem lesz valakinek automatikusan biztos megélhetése. Havi 100.000, havi 200.000... Ezekkel elvegetál az ember, de sosem lesz igazán jó élete. Ezért kell kerülni a bezártságot, mindig kutatni kell új területeket, ahol gyarapodni lehet. Nem mindegy, hogy valaki alkalmazottként éli le az életét, olyanok előtt hajbókolva, akik meg sem érdemlik, vagy pedig főnökként, aki az utasításokat osztja, és a gépezetet irányítja. Ebben nem segít semmiféle diploma, ehhez elszántság kell.

Tehát elrontott élet nincsen, csak pillanatnyi visszaesés. Legyen az a pohár félig tele!

22 éves vagyok, még előttem az élet, de már most vannak dolgok, amiket megbántam. Tanulás terén főleg, családi téren pedig anyámnak kellene megbánnia dolgokat (főleg az állandó verést és önbizalom-rombolást). Neki "köszönhetem", hogy ilyen gáz lettem és sose bocsátom meg.

Van egy férfi az életemben, aki imád engem és mindent megad, de én nem szeretem őt igazán. Nincs normális párkapcsolatom. Választhattam volna a szerelmet és csóróságot, de inkább ez mellett döntöttem. Anyám is így élt, ami persze nem mentség, én választottam. Mások meg rengeteget güriznek az említett százasért és nem képesek tényleg az életet élni. Én is dolgozom, de semmi olyanra nem kell költenem, amire nem akarok. Nekem megéri eladni magam. Bár valamit elrontottam, az biztos.

Hát igen! Elég szépen el lett rontva.

Nekem a sulis lógásokkal kezdődött. Egy elég jó suliból vágtak ki miatta. Most járok egy másikba ahol semmi olyat nem tanulunk amit kéne. Így a szakmám sem ér semmit.

Ha tehetném visszapörgetném az időt és egy napot sem hiányoznék. :S

Viszont a mostani korszakomat semmiért sem adnám oda. Jövőhónapban lesz 2éve, hogy megtaláltam életem szerelmét és végre boldog vagyok. Mindenben mellettem áll és mindig számíthatok rá.

(20/L)