Az iskola elvégzése után, a Ti gyereketek is otthon punnyad a "MAMA-HOTELBEN"? Azaz úgy laknak mint egy hotelben, mivel a mama mindent megcsinál helyettük!

Nekem nem pszichés betegségem van (egyik előző)

De adott esetben pszichés betegségeket se szórakozásból kapnak az emberek, hogy ne kelljen dolgozniuk.

Na, kérdező, most aztán tényleg kivágtad nálam a biztosítékot. "Paráznak a munkától, azért pánikbetegek".Ha elolvastad volna a hozzászólásom, világosan leírtam, hogy betegen is dolgoztam, a míg csak lehetett.És nagyon sokan sokan vannak még, akik ennek ellenére is dolgoznak.Neked gondolom, van munkád, bizonyára ráérős kis/nagy főnök vagy, akinek jobb dolga sincs, mint azt lesni, ki ül otthon és ki nem, aztán az irodában való lődörgésért felveszi a jó fizetést és megvan a véleménye mindenkiről, aki kevésbé szerencsés helyzetű."Gratulálok".

Mellesleg nem tudom,minek tetted fel a kérdést, mikor valójában nem a válaszok érdekelnek, hanem azt szeretnéd, hogy egyetértsenek veled.Neked is elég lightos IQ-d lehet.

Igen, a pánikbetegek dolgozhatnak és a legtöbb esetben dolgoznak is, mint ahogy a leírt példák is mutatják.

Nincs ebben semmi furcsa. A kérdező például, nagyon úgy néz ki, erősen idegbeteg, mégis dolgozhat. :)

Én elsőre is értettem, hogy nem azokat támadod, akiknek nincs választásuk, rá vannak kényszerülve stb. 25 vagyok, diplomás, és szülőkkel lakom, van állásom (végzettségemnek megfelelő), biztos ki tudnék szenvedni egy albit, de minek, ha ugyanazt a pénzt félre is tehetem egy majdani saját lakás reményében. Én is vágyom külön lakni, már régóta, egészségesebb lenne, de túlzás lenne havi X összeget kiperkálni csak azért, hogy máshol lakjak. Normális a légkör otthon, jófejek a szüleim, felfogták, hogy felnőttem, van szobám. Én ezzel most így vagyok. Ők sem gondolják másképp. Majd pakolom a pénzt a lakáskasszába, és remélem mihamarabb összejön egy kezdőrészletnyi.

Szóval én nem tartozom azok közé, akik magukra vették. De! Megvédeném a pánikbetegeket. Az bizony egy betegség. Benne van a nevében. Elég középkori, balkáni felfogást tükröz az, ha valaki nem tekinti betegségnek a pszichés, mentális betegségeket. (Bocs a szóismétlést.) Csak "alibinek", kifogásnak, meg hasonló hülyeségek. Az is ugyanolyan szörnyű, nehezen gyógyítható, mint a "testi" eredetű, ugyanúgy akadályozza a napi teendőket. (Az idézőjel azért van, mert ki mondja meg, hol a határ.. Az agy is a testben van, ott is nemkívánt kémiai reakciók okoznak bajokat.. de ebbe most ne menjünk bele.) Szóval minden tiszteletem azoké, akik ennek ellenére dolgoznak, mert elég erősek hozzá és/vagy vissza lehetett ennyire szorítani a tüneteket.

Én 26 éves vagyok, és a Mama-Hotel vendége:)

20 évesen egy érettségivel egy egy szakmával úgy éreztem enyém a világ, elköltöztem, munkába álltam, háztartást vezettem, feladtam a továbbtanulásra vonatkozó terveimet a pasim miatt. 24 évesen csúnyán szakítottunk, pontosabban én léptem ki a kapcsolatból erősen depresszív állapotban, megkárosítva, lealázva, tönkretéve. Kissé szerencsétlenül választottam, de most már úgy fogom fel, ennyi tapasztalat kellett ahhoz, hogy attól a perctől kezdve okosabban éljek.

Mivel az eredeti szakmámat mindig is utáltam (pénzügyes), úgy döntöttem, nem fogom zombiként leélni az életem, ezért most egyetemre járok és remélhetőleg hamarosan elég sok pénzt fogok szakítani egy olyan melóval, amit szeretek.. Most úgy érzem, sínen vagyok, de nagyon kiakaszt, hogy hány évet elvesztegettem az életemből.

Suli mellett amúgy dolgozom, (15 éves korom óta melózom) úgyhogy nagyjából el tudom látni magam, no meg hozzáteszek ezt-azt az otthoni puzzle-höz.

De eszem ágában sincs albérletbe költözni azért, hogy "függetlenedjek". Senki nem szól bele az életembe, és mellesleg pótolhatatlan szerepet töltök be a családban, kb mindenki dolgait én intézem, mert "én vagyok benne".. A pénzemet inkább szépen félreteszem, és tartogatom a jövőre, vagy pedig inkább a családomra költöm, mint egy idegen zsebébe pakoljam.

Csak azért, mert a társadalom elvárja az ésszerűtlenséget, nem fogok kútba ugrani. Igaz, a kérdés valójában nem rám vonatkozott, csak egy korábbi hozzászólásban azt olvastam, azért 25-26 évesen el kellene költözni.. Ideális esetben igen, de szerintem nem ideális világban élünk, sajnos.

Ismerek pánikbeteget,az utcára nem mer kilépni te ostoba nem kéne ezen gúnynólodni...Téged biztos kivágtak otthonról és k*rva irigy vagy ara akiket nem vágnak ki a szülei...

Én 17 ves korom óta eltartom magam,külön élek,több diplomám van,elég idegőrlő munkám,de hazamegyek a szabadság alatt nem rugdosnak ki három nap után hogy húzz el te élösködő,mint pár ismerősömet,és ha kell megyek segíteni is haza...Sajnos munkám során látom hogy egyeseknek csak addig kell a gyerek mig juttatás jár érte,utána meg menjen a francba, mert nincs haszon belőle.

28N

Amúgy a kérdező már irt ki ide kérdést nemrég...Akkor a gyerekek gépében előzmények utáni nyomozgatásról volt szó...Megismertem az irásmódját...

28N