Támogatom a szüleimet ám ebből viták vannak a férjemmel. Mit tennétek a helyemben?
Én mégegyszer leírom,gusztustalan ahogy a férjed viselkedik.Főleg,hogy tudja nem örökké kell támogatnod őket.
Érdemes lenne elgondolkodnod,hogy valóban méltó-e hozzád ez az ember.És igen,akinek ennyire határozottan lesúlytó véleménye van a rokkantnyugdíjasokról,az maga is megérdemelné,hogy majd egyszer a saját bőrén tapasztalja ezt meg,milyen ha nem tud dolgozni,és segítségre szorul.Az én édesapám ugyanígy járt,neki is 39 év munkaviszonya volt,és pont annyi volt a rokkant nyugdíja mint az apukádnak.Bírósági úton tudtunk kiugrálni neki valamivel többet.Idén már nyugdíjas lenne,sajnos nem érte meg.Tavaly mikor a harmadik unokájával terhes lettem akkor halt meg,még el sem tudtam neki mondani.Ő is úgy várta a teljes jogú nyugdíját mint a messiást,és nagyon megtörte,hogy ennyit ért itt az élete munkája.Neki is volt 2 infarktusa,gyomorvérzése,és az egész szervezetében áttétes rákja.Utóbbi a halála előtt 2 héttel derült ki.Soha nem panaszkodott,de nem tudott dolgozni az utóbbi években.
Ha egy egészséges felnőtt emberben ennyi emberség szorult csak mint a férjedbe,az nem érdemes társnak,férjnek apának.Ráadásul nem nagyon mutatja meg,hogy tenne valamit az anyagi jólétetekért.Azt látja egyszerűbbnek,hogy a szüleidet lehetetlenítsétek el anyagilag teljesen.Végül is akkor neki nem kellene semmit tennie.Arra kíváncsi lennék,hogy amikor örökölsz utánuk,akkor majd azt mondja e,hogy nem kell neki belőle semmi,mert nem érdemli meg,semmit nem tett értük.De ez még sokáig ne következzen be.
támogatnod kell a szüleidet.
aki ezt megkérdőjelezi, az egy gonosz.
gondolj bele, egy ilyentől te mit várnál, ha te betegednél le? ez még fiatalon is megtörténhet.
(70-3 = 67, és nem 50. te kis beleugató nyikhaj)
Ma történt egy érdekes dolog. Megszűnt a munkaviszonya az apósomnak, aki családfenntartó volt a férjem családjában!
Van egy fogyatékos testvére, aki 24órás felügyeletet igényel, így az anyukája nem tudott dolgozni, ketten a beteggel kaptak 50-60körül. Most, hogy após munkanélküli lett, nem tudom, hogy támogassam e az ő szüleit is? Persze nálam ez nem kérdés, ami tőlem telik mindent megteszek, csak érdekes a sors ugye. Elég gyorsan fordult a kocka. Nagyon várom a fejleményeket! Köszönöm a mellettem szóló szavakat!
biztos fura, hogy azt mondom, hogy a te szüleidet támogatnod kell,
DE az ő szüleit támogassa ő.
Nőjön fel végre a feladataihoz.
Az mindennek a teteje lenne, ha még azt is tőled várná, miközben eddig neked pampogott.
Mondd meg neki, hogy most már biztos meg fog téged érteni, mivel neki is támogatnia kell a szüleit.
Ha nem is a gyerekért kell gürcölnie, akkor gürcöljön a szüleiért, mert azt nem várhatja el, hogy az általad megkeresett közös pénzből, aminek a kiadásait ő eddig is sokallta, még több menjen el (az ő szüleire)
meg fogod látni a magatartását.
De ha a saját szüleit SEM fogja támogatni, akkor tudd, mire számíthatsz terhesen, betegen, stb. !!!!!!
Egyszerűen emlékeztetném a férjedet a korábbi megállapodásotokra, hogy akkor is tudta, hogy mibe ment bele, Te így gondoltad és így gondolod most is a közös életeteket.
Úgy tűnik nekem, hogy a férjed azzal, hogy újra felemlegeti, kezd a lelkiismeretedre hatni, így felmerült benned, hogy "talán tényleg igazságtalan, ha támogatom őket" - ha így van, ezt magadban tisztázd.
Mi lesz, ha (NE legyen így!) rosszabbul keresnél? Akkor is segítenéd őket, amennyire tudnád. A lelkiismeretről még annyit, hogy te ugye tekintettel vagy rá, nem hánytorgatod fel, hogy kevesebbet keres, és ő mennyire lelkiismeretes a Te érzéseidre? Ezen nem érdemes vitatkozni, csak légy ennek a tudatában, hogy bátran merd emlékeztetni a megállapodásotokra, szerintem.
Az előző (12:48) vagyok. Közben olvastam, aőósod is munkanélküli lett. Erről nem szólt a megállapodás, de emberileg meggondolandó. DE!! 1. Még azért kereshet munkát, meg van munkanélküli segély is, 2. Ha 24 órás felügyelet, akkor ha nem talál munkát, anyós is dolgozhat míg após felügyel. A lényeg: valóban mindent megtesznek-e érte, hogy helyzetük megoldódjon? Mert a szüleid, ahogy leírtad, valóban. Tehát csak ennyire legyél lelkiismeretes! Ahogy "belülről" jónak érzed! Szerintem.
Aztán ha mindent megtesznek, mégse megy, és támogatás mellett döntötök, szerintem nyugodt lelkiismerettel mondhatod a férjednek, hogy azzal támogassátok, amit ő pluszban a munkája mellett fog keresni. Mert erről nem szólt a megállapodásotok, és ne hogy már neked kelljen eltartani az egész famíliát!
Nekem úgy tűnik, arról szól az egész, hogy mennyire állsz ki magadért, és ebben ad feladatot az élet.
Az előző (12.48, 12.57) hozzászólásomat kiegészítve: HA valóban rászorulnak anyagilag. (Mert azt nem tudom, hogy egy 24 órás felügyelet mennyi anyagi támogatással jár.)
Sajnálom a helyzetedet, és az összes benne részt vevőt is, egyikőtöknek sem könnyű. A gondozottak, de gondozóik is szerintem inkább lelki támogatásra szorulnak. De a kérdésed anyagiakról szólt, tehát ha rászorulnak, akkor kell továbbgondolkodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!